CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Közélet

2002. március 28., csütörtök 23:13


Kapcsolódási pontok az EU-val

Dr. Szájer József: A GYSEV az uniós tapasztalatokat is előre közvetítette

A GYSEV Rt. - kapcsolódási pontok az EU-val

    A GYSEV Rt. konvencionális árufuvarozása, a konténer-forgalom és a kombinált árufuvarozás (ROLA) lebonyolításának, illetve az ezekre épülő szolgáltatások helyszínén dr. Szájer Józsefnek, Sopron országgyűlési képviselőjének bemutatásra kerültek azok a GYSEV-tevékenységek és kapcsolódási pontok, amelyek már európai uniósak, illetve Magyarország uniós tagságával kiemelt szerepet kapnak majd. Dr. Szájer József a cég munkájáról, jövőbeli terveiről tájékozódott, amelyet követően a Hotel Sopron volt a helyszíne Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozás témában tartott előadásnak, amelyen a cég vezetői és dolgozói is résztvettek.

    Dr. Berényi János elnök-vezérigazgató köszöntő beszédében elmondta, hogy a GYSEV-et a kereskedelem-szemléletűség jellemzi. Európai-régiós vasútnak nevezte a céget hangsúlyozva, hogy a szombathelyi vonal átvételéhez hasonlóan, a cég más, a fő vonalába integrálható vonalak átvételét is vállalja, azzal a céllal, hogy azokat – a személyszállításban és az áruszállításban – hatékonyabban tudja hasznosítani, ezáltal tulajdonképpen az államot segítve.

    Dr. Szájer József kifejtette: politikusként tizenkét éve kíséri figyelemmel a GySEV munkáját, amellyel mind Magyarország, mind az EU viszonylatában jó az együttműködés, abban az értelemben is, hogy a GYSEV az uniós tapasztalatokat is előre közvetítette. Dr. Szájer hangsúlyozta, hogy a közúti szállításra koncentrálva, nem helyes a vasutat visszafejleszteni; utalt arra, hogy konkrét elképzelésekkel, kidolgozott tervekkel az uniós források elé kell menni és élni az azok adta lehetőségekkel.

A schengeni határ kiépítésének a közlekedésre gyakorolt hatásáról beszélve azt is hangsúlyozta, hogy az EU csatlakozás jelenleg is a magyar gazdaságra húzóerőként hat. A 2006-2007-es időpontot, az ország eurózónába való belépéseként, mint a gazdasági növekedés fenntartásának ösztönző erejét említette. A 2012-es olimpia megrendezésének tervét szintén a gazdaságfejlesztési tervek egyikének nevezte meg.
    Fullér István a Logisztikai és szállítmányozási üzletág igazgatója kérdésünkre elmondta, hogy miután a GYSEV fővonalának egyharmada Ausztriában fekszik, részben már bent van az Európai Unióban. Ezáltal a GYSEV rendelkezik az európai vasúti koncesszióval.
- Ezzel kapcsolatos legfrissebb esemény, hogy 2002. március 20-án, az Európai Vasutak Szövetsége – amelyre általában az jellemző, hogy a tagjelöltek a szervezetben megfigyelőként vannak jelen – a GYSEV-et teljes jogú tagjává vette fel.
- Az az öt, két áramnemű mozdony amelyek beszerzése kormánygaranciával történt, és amelyek közül az első április végén érkezik meg, már az új európai uniós vasúti gondolkodást szolgálja: lehetővé teszi a saját pályáról való kilépést, és pályahasználati díj fejében más uniós országok vasútján történő fuvarozást.
    Fullér István másik európai uniós kapcsolódási pontként a GYSEV logisztikai központ területén működő HCCR konténer tisztító és javító Kft-t említette, amely a környezetvédelmi előírásoknak teljes mértékben, és a legszigorúbb uniós normáknak is megfelelő konténer és tankautó mosást szolgáló tisztító berendezéssel rendelkezik.
    A logisztikai központnak szintén van uniós vonatkozása, mint Fullér István elmondta: a csatlakozás után szeretnék ez az EU-régió – Nyugat-Dunántúl valamint Burgenland – logisztikai központjává tenni.