|
Nyílik
Suta kis tavaszi gondolatok... így választás előtt
Nyílik
Kedves Ivan! Szeretett Mindannyian!
Tavasszal - és, igen, ősszel is némiképp - az ember hajlamos érzelmesebb, érzelgősebb hozzáállásra. Ez természetesen a szépen színesedő természet és a csodás énekű madarak bűne. Az ő lelkükön szárad, hogy ilyenkor még a legmorcosabb, legszigorúbb hölgyek és urak is azon kapják időnként magukat: csak úgy elmosolyodnak az utcán, csak úgy megállnak egy pillanatnyi gyönyörködésre...
Az ibolya még nyílik. Ha szebb park, kert ibolyával teliszórt gyepén feketerigó "üget" keresztül, s mi épp ott vagyunk, hogy szemtanúi legyünk boldog életigenlésének - az élményt örökké hordozni fogjuk.
Ha öreg platánon, ifjabb tiszafán énekesrigónak van kedve elüldögélni, és a nyúlós egyhangúság ellen nótára gyújt - nem egy járókelői nyak fordul körbe, keresvén a hang forrását. Talán sikerül is megpillantaniuk a halványdrapp hasacskát, melyen az egyszínű tollakat hosszúkás kis barnább foltok tarkítják. Nem színes, nem látványos madár. Az áldás a torkában lakik.
A cinegék tudatták a világgal: "Nyitnikék" - amire az engedelmes élőlények haptákba vágták magukat, s attól kezdve csak nyílik, éled szerte minden. Nem ripsz-ropsz, nem kapkodva. A "mindennek megvan a maga ideje" szabály szerint. Nyilvánvaló, miért! Csakis, hogy mi, természet-leigázó, önző, beképzelt emberek minden napra kaphassunk egy kis gyönyörködnivalót. Nyilvánvaló. Mert akinek van, annak adatik, akinek nincs, attól még az is elvétetik, amije van... Furcsa igazság, ugye? Kitől is hallottuk?
Ősszel az elmúláson borongunk - tavasszal szintén. Ahogyan közismert: a fiatal írók, költők tudnak legérzékletesebben, legátélhetőbben szólni a halálról - az egyszerű ember is MÁR tavasszal kezdi kicsit siratni ezt a sok szépséget; amikor pedig még el sem foglalta minden éledés a maga teljhatalmú trónusát. Nyáron megfeledkezünk mindenről; a nyár már kicsit kínzó, nehéz, amolyan "sok a jóból", s azután ősszel rádöbbenünk: itt van, amitől tavasszal féltünk, hát itt van, nincs mese.
Ma is elnéztem a hídon átmenőket, az utcákon sétálgatókat: milyen lassúdad léptekkel, milyen álmodozva, ernyedten kószáltak párok, nagyobb családok! Kinyíltak ők is, hagyták, hadd árassza el őket a kellemes meleg, bújjon pulóverük ujjába, blúzuk, ingük alá...
Milyen sok szerelem nyílik ki ilyenkor, s szökken virágba később, májuson és nyáron! Kellene felmérést készíteni, mely évszakban fogant szerelmek születtek igaz összeforrottságra! A tavasziak? Válasszuk ezt a négy közül! Legyenek a tavasziak. (A cáfolatokat kérjük, szíveskedjenek megtartani - jól esik hinni ebben a kis tavaszi örökkévalóságban.)
Nyílik, nyíladozik a pénzes állás, tárogatja két karját a parlamenti szék közülünk, tízmilliónk közül közel négyszáz főnek. Pár nap múlva választani megyünk a sok illatozó jelölt-ibolya közül. Vajon melyikről derül ki, hogy csak lidérc volt? Hogy egyikről sem? Ez szinte lehetetlen. Abban azonban - most még - szabad reménykednünk, hogy csak naaagyon kevesekről! És ha így lesz, kedves Olvasóim, elismerésünk magunknak: jól választottunk!
- gyöngyös -
|