CyberPress.Sopron

William Shakespeare: És Rómeó és Júlia…

Vámos Miklós ötlete alapján rendezte: Nagy Kálózy Eszter, Rudolf Péter és Horgas Ádám;
Játsszák: Nagy Kálózy Eszter, Rudolf Péter

Két napja véget ért már a Soproni Tavaszi Napok rendezvénysorozat, amelynek margójára talán még "elfér" néhány gondolat, hiszen Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter És Rómeó és Júliájá-ról, úgy hiszem, érdemes szót ejteni.

    Először arra gondolok, hogy vajon ismeri-e mindenki a történetet. Sőt, menetközben arra gondolok ismét, felismeri-e mindenki a többi között az eredeti szöveget.
    Mert aki nem, annak esélye nincs (vagy ez utóbbiak esetében legalább is nagyon nehéz) követni azt, ami a színpadon folyik.
    Másodszorra pedig arra gondolok, hogy igenis kell bátorság a Mester közel ötszáz éves művének újabb adaptációjával előállni. Kelléktelenségében és díszlet-nélküliségében – ugyan egy csipkekendő, szemüveg-keret, kámzsás-póló ellenpontozásában – de nem eszköztelenül – hiszen a színészi megnyilvánulások teljes eszköztárát vonultatja fel a két szereplő – így elevenedik meg az örök "story".

    Folyamatos átváltozások, jól kiszámított koreográfia, koordinált mozdulatok. Pörög a cselekmény, nyüzsögnek a szereplők, forrnak az érzelmek, indulatok. Versengő családok, nyüzsgő vendégek, magát tettetően zsörtölődő dajka, zord apa, jó barát, kötekedő vetélytárs, utcajelenet, párbaj, bál, templombelső, erkély, zuhanás. Szereplők, szerepek, személyek, helyszínek cserélődnek, folyamatosan.

    Teli a színpad - a két szereplővel. Mozgással, hanggal, tekintettel tagolt tér, irányított cselekmény, életre keltett érzelmek.

    A sűrített Shakespeare-ben minden a helyén van. Némiképp a közönséget leszámítva, aki az adott, jellegzetesen humoros helyzeteket az elején, valószínűleg "adaptáció-jogon", vagy egyszerűen csak "saját igény szerint" át- vagy inkább túlértékeli (hogy finoman fogalmazzak). Hogy ebben mennyire hat a kezdeti (beszólásos és kitekintgetős) színészi gesztus-tár eléggé céltudatos bevetése, vagy a kezdetekkor a végkifejletet illető, nem teljesen egyértelmű rendezői elképzelés - hiszen a színész páros Horgas Ádám mellett a rendező is "egyben" –, amely mintha az elején nem lenne teljesen határozott a mű eredeti üzenetének közvetítése kérdésében... elgondolkoztató.
    Mert a Rómeó és Júlia, ez a "csak Rómeó és Júlia" minden értelmezés- és adaptáción felettivé válik, az eredeti mű ereje, (a szerző zsenije, a játék maga ?) elsöpör minden (néző részéről) értelmezendőnek tűnő próbálkozást

    A szereplők pedig önfeledten és láthatóan fölszabadultan oldódnak fel a játékban, amelyben azért mégis van egy társuk: a fény, amely (aki?) statisztából néha ha nem is fő-, de "kulcsszereplővé" lép elő (például az egymásra-találás báli – egyik legjobban megalkotott – jelenetében).

A közönség közben megilletődve "helyrezökken", halálosan komollyá válik a játék: tisztesség, barátság, szerelem, halál: a Shakespeare által írt Rómeó és Júlia.
Igazi élmény volt az előadás: két tehetséges színész művészi előadását láthatta a soproni közönség.
T.É.