CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: SopronMedia

2002. április 11., csütörtök 01:28


Színházi nap a Fenyõ-téren

Általános iskolai diákszínkörök bemutatkozása

Színházi nap a Fenyõ-téren

    Rendhagyó kezdeményezést vitt sikerre a soproni Fenyõ Téri Általános Iskola. Az idén elõször szervezték meg „Színház az egész világ” mottóval az általános iskolai diákszínkörök bemutatkozó délutánját, megemlékezve egyúttal a március 27-i színházi világnapról is.
    Az április 5-i rangos esemény résztvevõi a Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum) német színjátszóköre (Drobina Andrea vezetésével), a Szent Orsolya Római Katolikus Általános Iskola színköre (felkészítõ tanáruk Bellák Gáborné volt), valamint a Petõfi Sándor Általános Iskola diákszínpada (vezetõjük Szabóné Molnár Andrea) voltak, és természetesen a házigazda Fenyõ téri diákok is színpadra léptek (Horváth Csilla irányításával).
    Barilichné Tóth Rita, a rendezõ Fenyõ téri iskola igazgatója a nagy sikerû rendezvényt követõen – amelynek szeretnék, ha folytatása lenne – a Kisalföld érdeklõdésére elmondta, a „színházi találkozó” alapgondolata az volt, hogy esélyt adjanak a tehetséges gyerekeknek a színpadi szerepléshez.

Kisalföld