CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Hírek - események

2002. április 30., kedd 23:10


Új, két áramnemű mozdony a GYSEV-nél

Új, két áramnemű mozdony a GYSEV-nél

    2002. április 30-án Sopronban ünnepélyes keretek között kerül átadásra az új, két áramnemű nagyteljesítményű Siemens gyártmányú mozdony, amely első darabja annak az öt megrendelt villanymozdonynak, melynek beszerzéséhez a kormány garanciát nyújtott, s melyekből az elkövetkezendő hónapokban a MÁV-nál további kilenc áll majd forgalomba. A mozdony műszakilag a magyar feszültségnormáknak is megfelel (25 kV 50 Hz), ahogyan az osztrák és német hálózatnak is ( 15 kV 16,7 Hz).
    Sopron Városi Fúvószenekar zenével köszöntötte a GySEV pályaudvarra érkezőket.

    Elsőként Dr. Józan Tibor vasútigazgató szólt az ünnepségen megjelentekhez.

    Ünnepi köszöntőt Tombor Sándor államtitkár mondott, aki hangsúlyozta, hogy az ünnep hangulatát emeli, hogy "a nagyobb testvér" a Magyar Államvasútak fontosnak tartotta, hogy erre az alkalomra, hogy a másik, közelmúltban beszerzett mozdonyával is jelen legyen ezen az ünnepen. A GySEV életében új korszak kezdődik ezzel a nappal, hiszen a vasúttársaság versenybe szállhat az európai vasútakkal folytatott igen nemes küzdelemben.

    Az EU csatlakozásra való tekintettel halaszthatatlan, hogy a magyar vasútak is rendelkezzenek azokkal a járművekkel, amelyek segítségével eséllyel vehetik fel a versenyt a nemzetközi fuvarpiacon. Az áruszállítási piacon való jelenlét egyik legfontosabb műszaki feltétele a tíz darab MÁV és öt darab GySEV két áramrendszerű mozdony beszerzése Az új villamos mozdonnyal nem csak a GySEV, de Magyarország is egy nagy lépést tett az Európai Unióhoz való csatlakozás felé - jelentette ki az államtitkár.
A GySEV vonatkozásában közel négymilliárd, a MÁV vonatkozásában közel nyolcmilliárd forintos beruházásról van szó, ami egyedülálló a két vasút történetében Személyes indítattásból – első unokája világrajötte alkalmából – az államtitkár Emese nevet javasolta az új mozdonynak, amit a jelenlévők egyhangúan elfogadtak.
    Hans Niessl Burgenland tartomány főnöke többek között arról beszélt, hogy az EU-alapelvek között a vasúti közlekedés elsőbbséget élvez a közútival szemben. Burgenland tartomány a nyugat-magyarországi megyékkel egy régiót alkot és több közös, megvalósult régiós projekt között a vasútépítés, és -fejlesztés területén is a magyar félben jó partnerekre találtak az osztrákok. A tartományfőnök gratulált a mozdony átvétele alkalmából.
    Dr. Berényi János elnök-vezérigazgató az új nagyteljesítményű mozdony GySEV életében való megjelenését mérföldkőnek nevezte.
Az EU kihívásainak való megfelelés feltételei teretmtődtek meg a mai napon, hangsúlyozta az elnök- vezérigazgató. Az Európai Unióban liberalizálják a vasúti pályák használatát, a szabad pályához jutás nyomán minden megfelelő eszközállománnyal rendelkező vasúttársaság más országok vasútvonalain is közlekedhet, illetve szállíthat járműveivel. Ez csak a több áramrendszerű vontatójárművekkel lehetséges - szögezte le Dr. Berényi János.
- Az infrastruktúrális fejlesztésekel és beruházásokkal a MÁV és a GySEV együtt veszi fel a versenyt, ezt szimbolizálja a két új – MÁV és GySEV – mozdony - jelentette ki  Kukely Márton a MÁV Rt. vezérigazgatója.
Dipl.Ing Karl Hermann Klausecker értékesítési vezető és dr. Beke-Martos Gábor a Siemens Rt. igazgató-tanács tagjának köszöntőjét követően Tombor Sándor, Berényi János és Karl Hermann Klausecker szalagátvágással adták át a mozdonyt, amelyet követően a 1047-501 mozdonyának modelljét is megkapta Tombor Sándor, Hans Niessl, dr. Székely Csaba (Betriebsleitung igazgatója) és dr. Józan Tibor.

    Az 1047 sorozatú nagyteljesítményű "Emese" mozdony első útja Wulkaprodersdorfba vezetett, ahol a közös ünnepség folytatódott.

***

A 1074 sorozatú nagyteljesítményű mozdony néhány technikai jellemzője

    A járművet 1999-ben fejlesztette ki a Siemens. A sorozatgyártást a müncheni székhelyű Krauss-Maffei Verkehrstechnik Gmbh gyárában végzik.
    Ellentétben a GySEV korábbi egyenáramú motoros mozdonyaival ez a típus un. aszinkron motoros mozdony. Előnye: az aszinkron motort nem kell az egyenáramú motorhoz hasonló gyakorisággal karbantartani. A mozdony villamos fékezésre képes, egy hosszabb menet alkalmával a vontatási energia 8-10 %-át képes a felsővezetékbe visszatáplálni.

    A Budapest-Sopron vonalon, az 5 mozdonnyal az Intercity vonat esetében egy év alatt így kb. egy 3.000-10.000 fő település éves energiaszükséglete takarítható meg.
Megajánlott üzemkészség: 97%
Mozdonytömeg: 87 t
Legnagyobb sebesség: 230 km/h
Teljesítmény 6400 kW, indításkor 7000 kW
Mozdonyhossz: 19,28 m

    A GySEV mozdonyok elsősorban a Sopron-Wels-Sopron útvonalon kamionszállító (RO-LA) vonatokkal, valamint tehervonatokkal Bécs Központi Rendezőpályaudvarig, később az észak-német kikötőkig közlekednek majd a nemzetközi áruszállításban.