|
Egy – par excellance – folyamatosan változó törvény
Egy folyamatosan változó törvény
Par exemple, a Louvre gyűjteményének jelentős része megtalálható a neten.
Ehhez képest a soproni kiállítás nem. A Louvre-ban nem lehet fotózni, de
a soproni kiállításon sem. A múzeumi törvény értelmében.Tudtam meg legutóbb,
mikor munkatársamat erről felvilágosították. Franciaországban is van múzeumi
törvény, (de ők most egyébként is mással vannak elfoglalva.) Mindamellett
sokat adnak a reklámra. A soproni intézménynek pedig, ezek szerint, az
ingyért-reklám sem kell. Pedig nem is állnak hosszan kígyózó, tömött sorokban
a látogatók a bejáratnál. Legalább is ma nem álltak.
Felmentem. Mondtam, hogy fotózni szeretnék és vártam ezúttal a rám
következtetett múzeumi törvényt. Ehelyett villany fel, ingyen újságíró
jegy ide, és mosoly. Módosították volna időközben – 4 nap alatt – a múzeumi
törvényt? Bizonyára igen, kiegészítve azzal a passzussal, hogy asszongya:
ha a közkincsről, annak népszerűsítése végett bármely közhasznú tevékenységet
önszántából végző látogató olyan felvételt szeretne készíteni, amely által
ő maga nem válik ugyan milliomossá, és talán oly mértékű bevételtől az
intézményt sem fosztja meg, mint amennyi látogatóval többet hoz be a tárlatra,
akkor hadd fotózzon. A saját szabadidejében, a kiállítás népszerűsítése
végett (320×240-es, kereskedelmi értékesítés céljából használhatatlan jépeg
fájlokat - annak aki érti...).
Egyébként meg a kiállításra MEGHÍVTAK (nem szaglászni mentünk oda),
és a megnyitón többen is folyamatosan – azóta már napilapban leközölt képet
– fotóztak.
Következtetés: többször is változhatott az ominózus törvény. Mert az
kizárt ugye, hogy alkalmazása idő- és személyfüggő?
Esetleg, ha közben még módosulna a törvény, jut eszembe, nem lehetne
egyúttal az újságíróknak – kiváltképpen-par excellance a fotósoknak – pezsgőt
is egy záradékkal esetleg belevenni?
A legjobb talán mégis az lesz, ha a képekkel megvárom a holnapi közlönyt,
addig pedig, letöltögetem szépen a Louvre képeit.
Par excellance.
(té)
|