Zsombolyai Mária nyitott képei
Zsombolyai Mária nyitott képei
A Várkerület Galériában május 4-én, szombaton Füzi Edit, a Soproni
Képzőművészeti Társaság titkára nyitotta meg Zsombolyai Mária oroszlányi
festőművész – sokadik, pontosabban ötödik soproni – kiállítását.
Tisztelettel és szeretettel köszöntöm Önöket, Hölgyeim és Uraim, ezen
a jubileumi kiállításon!
Köszöntöm Önöket, mint Zsombolyai Mária barátait,
tisztelőit, ismerőseit, művésztársait, akik, de bizonyára sokan önök közül
talán nem is először részesei – Zsombi, Babi, Marika, Mária – élmény számba
menő kiállításának, az útjára bocsátás ünnepélyes pillanatainak.
Az ő, most már ugyancsak szép számú kiállításainak
megnyitója mindig olyan esemény, amelyekre hosszan emlékezünk, hiszen Zsombolyai
Mária olyan intenzitással, belső tűzzel, olyan mindig megújuló, ugyanakkor
egyszeri és megismételhetetlen hittel, különleges ragyogású szeretettel
készül minden egyes kiállítására, annak első és részben meghatározó momentumára,
a megnyitóra is, amilyen ő maga, amilyennek van szerencsénk ismerni őt.
Az ő lénye, a belőle sugárzó energia és esetében nyugodtan mondhatjuk,
azt a sokszor nem megfelelően használt, agyoncsépelt, félre értett, szentimentálisnak
tartott szót, hogy “a belőle sugárzó szeretet” varázsol minden vele és
alkotásaival töltött percet különlegessé, élmény telivé.
Nemcsak soproni kiállításainak száma jubileumi, hanem
Sopronhoz is 10 éve kötődik intenzíven, ha úgy tetszik ez is jubileum.
Hiszen az első soproni kiállítása éppen tíz évvel ezelőtt, 1992-ben volt,
az akkori Liszt Ferenc Művelődési Központban és e kiállítás után lett tagja
nem soproniként a Soproni Képzőművészeti Társaságnak, a kölcsönös méltányolás
és büszkeség jegyében. Zsombolyai Mária mindig mindenhol boldog büszkeséggel
vállalja ezt a tagságot, szinte gyermeki, tiszta örömmel dicsekszik vele
és mi a társaság tagjai is büszkén vállaljuk őt, és örömmel dicsekszünk,
hogy az immár országosan ismert oroszlányi festőművésznő a soproni képzőművészek
társaságához tartozik és rendkívüli aktivitásának köszönhetően, városunkban
immáron ötödik kiállítását rendezhetjük meg.
Tekintsünk csak rá természetesen röviden, erre a
rendkívül lényeges tíz esztendőre – szerintem – ez a tíz év érlelte
meg és hozta világra az igazi, tudatos alkotó embert, Zsombolyai Mária
festőművészt.
Induljunk az első soproni bemutatkozástól.
1992-ben Fejér Zoltán festőművész írt pár sort az akkori kiállításról,
Táj ünneplőben címmel:
“ A dunántúli tájakat festő alkotónő posztexpresszionista munkái
lendületes ecsetkezeléssel készültek. A harsány és anyaghatású színeket
fényelemekkel kombinálta. A jelenségekkel összekötött képcímek figyelemreméltóak,
mint az “Utolsó lobbanás”, vagy a “Fény zúdul a fákra” címűek.”
Az első megjelenést, a bemutatkozást követő, a Várkerület Galériában
megrendezett kiállítást a képzőművészeti társaság alelnökeként már Fejér
Zoltán nyitja meg
Idézet a megnyitóból:
“A táj formai és hangulati elemeit, mint “úti tárgyakat” hordozza
magában, és bensőjében átlényegíti azokat expresszív technikai motívummá.
Zsombolyai Mária minden részletélményt magában hordoz. Ezért képes arra,
hogy télen is valószerű érzetekkel fesse meg a dunántúli táj nyarát, és
fordítva-nyáron a telét. A táj tartozékai közül a napot is mozgatja, a
fasorokat pedig évszakos színátalakulásokban mutatja be. Összességében
a természeti élmények spontán átköltésével dolgozik.” - és elhangzik egy
nagyon lényeges mondat is, amely a későbbiekben egyre nagyobb jelentőséggel
bír: - Zsombolyai Mária emberi és művészi átlényegülése a szereteten keresztül
valósul meg - mondta ki már akkoriban Fejér Zoltán.
Egy oroszlányi kiállítás kapcsán Szabó Péter újságíró sorai:
“Egyszerűen jó nézni ezeket a képeket. Ami rajtuk korábban csöndes
és visszafogott volt, valamitől színessé változott. A néha már szemérmetlen
élénkség mégsem változik tarkasággá. Rajtuk az élni akarás, a megtalált
életöröm, s a lelki gazdagság lesz látvánnyá. Elgondolkodtató, hogy éppen
ma, ebben a reményteli, de mégis szürke, feszültségekkel, anyagi gondokkal
teli korban találta meg ő a derűt."
Újabb kiállítások, többek között Sopronban is. Idézet Valtinyi Gábor
soproni
újságíró írásából:
“Alkotásain ismételten és mégis újdonságként villannak fel a fény
titkai. Sok képén alig látjuk a napot, s mégis még a legtéliesebb tájkép
kékesszürke világából is áttör a nap fénye… mintha lelkén át sugározna
a könnyű textíliáról a Pazarló Nap, az óriás napkorong mindent felemésztő
fénye…kényszer, hogy az ember megfürödjék benne, az életet adó világosságban…”
A
Pazarló Nap mindent besugárzó önzetlensége, áldása itt marad utána.
Ekkor, akvarell és olaj képei mellett már kísérletezik a selyemfestéssel
is.
És itt megállnék egy pillanatra, mert számomra a selyemképek változása
árult el nagyon sokat Zsombolyai Mária titkáról, tehetségének rejtett vonásáról.
Nézzék majd meg, ha tehetik ott a szemközti falon látható Sopron –
Festőköz című képét, ami az e havi Soproni Programajánló címlapját is díszíti
és egyik legfrissebb alkotása. Alig hisszük, de selyemkép, és ami igazán
különlegessé teszi az a technikai bravúr, amit alkotója alkalmaz nevezetesen
az arany kontúrok.
A selyem képek lényege, és festésük egyik nagy nehézsége is a szálak mentén
szétfutó színek foltjainak kiszámíthatatlansága. Zsombolyai Mária ezeket
a foltokat megzabolázza és kontúrjaival, - ami egyáltalán nem véletlen,
hogy aranyszínűek (hiszen az oroszlán jegyében született és a Nap az ő
csillaga)- formába foglalja, úgyis mondhatnám, tudatosítja őket.
Így aztán az említet képen a csodálatos színek örvényéből, előbukkan
városunk annyiszor megfogalmazott részlete, és elénk tárja, megmutatja
nekünk Sopron időtlen szépségét a város lelkét, úgy, ahogy azt Babi megtalálta.
1996 egy vele készült beszélgetésben elhangzó vallomása:
- A festés adomány nekem. Ezt nem is tudom eléggé meghálálni. Sokszor
leülök a kép elé és megkérdezem magamat: ezt te festetted? Valaki segítségemre
van. Igaz oroszlányi otthonomban magányos vagyok, és úgy látszik az ecsetet
én fogom, de valami belűről jövő irányít.
Minél nagyobb sikerek érnek, annál nagyobb felelősséget érzek.
A tíz évbe való kalandozást befejezendő szeretnék
idézni Angyal Mária művészettörténésztől, akinek nagyon fontos,
összefoglaló Zsombolyai Mária művészetét értékelő szavai 2000-ben, az egyik
budapesti kiállítás megnyitóján hangzottak el, de szerintem itt és most
e kiállításon is maximálisan érvényesek:
“ Ha szétnézünk a kiállításon, láthatjuk, de saját bevallása szerint
is így van ez, hogy sok munkájába, tépelődésébe került, míg egyéni stílusa
megszületett. Nehéz művészi útkereséssel jutott el ahhoz, hogy megtalálja
azt a képi kifejezésmódot, amelyet magáénak érez.
Legközelebb hozzá ma már legutolsó képei állnak, amelyek letisztult
formákkal és elszabadult, könnyed színekkel felszabadult örömről, hitről
és sikerről tanúskodnak. Ezekben a méltán letisztult képekben a tét a tisztánlátás,
az értékek megbecsülése és helyére rakása.
Képei művészi felkészültségét, kolorit iránti fogékonyságát bizonyítják.
Kompozíciós rend, dekoratív gazdagság, a szín, a faktúra, a plasztikus
felületek és bizonyos esetekben a belső csend jellemzik képeit, amelyek
valóságélmény vonatkozásában invariánsak.
Ugyanarról szólnak, az ember világáról- de új
és új változatban. Tájak, utcarészletek templomok, házak, természeti, fizikai-jelenségek,
színek, illatok, hangulatok.
Ennek ellenére mégis tudatos festő, aki saját
élményvilágának megfelelően őszinte képeket alkot, aki meri vállalni a
szép kép kockázatát, és aki a maga szerény modorában, de csöppet sem szerény
következetességgel képeivel vallja, hogy az ízlés – szemben a különböző
divatáramlatokkal – viszonylag állandó. Meri vállalni a szép képet és ez
napjainkban bizonyos bátorságot is feltételez. Számára az alkotás létforma
és közlést jelent.
Megkereste és megtalálta azt a vizuális nyelvet és technikát, amely számára
lehetővé teszi önmaga megértetését a verbális nehézségek kikerülésével
itt Budapesten. Vagy Pécset Oroszlányban, Sopronban, Bécsben vagy bárhol
a világon.”
Végezetül szeretném elmondani személyes élményemet Zsombolyai
Mária képei, alkotásai láttán – Oroszlányban történt meg, amikor Babi gyerekeket
kalauzolt a kiállításán, hogy egy Majkot ábrázoló kép előtt az egyik kislány
felkiáltott:
“Olyan mintha mennénk be a kapun!”
Ez az egyszerű mondat pontosan megfogalmazza az
én érzésemet is. Zsombolyai Mária nyitott képeket fest, a szemlélő beléphet
a képbe és az alkotóval együtt újra élheti a csodát, – amilyen csodálatos
nyitott ember Zsombolyai Mária, amilyen mértékben képes ő maga a fény és
a szeretet sugárzására, olyan mértékben képesek alkotásai is felkelteni
bennünk ugyanezt az érzést az élet és a szeretet csodáját.
“Uram, azzal dicsérlek, hogy szebbé teszem a teremtés rám eső zugát,
hogy fénnyel, meleggel, jóakarattal és örömmel töltöm meg világomat.”
Szentgyörgyi Albert sorait nem véletlenül választotta Zsombolyai Mária
mottónak.
Neki mindez sikerült, tanuljunk tőle, lépjünk be
bátran, nyitott szívvel képei hívogató világába és meglátják nekünk is
sikerülni fog.
Babikám! Köszönjük az útmutatást.
Füzi Edit
|