Rovat: Hírek - események
2002. május 12., vasárnap 13:23
Kristóf védi az utazókat - Átadták a Pereszteg-Nagycenk útszakaszt
Kristóf védi az utazókat - Átadták a Pereszteg-Nagycenk útszakaszt
Az útavatón először Szirányi Ákos, a Győr-Moson-Sopron Megyei Állami Közútkezelő Közhasznú Társaság ügyvezetője tett jelentést Manninger Jenő közlekedési és vízügyi minisztériumi államtitkárnak az útszakasz megfelelő minőségben való elkészüléséről, majd az államtitkár méltatta a munka jelentőségét. Az útszakasz mentén fekvő települések lakói, a 85-ösön közlekedők egyaránt megkönnyebbülhetnek, hogy Kapuvártól Sopronig jó minőségű úton lehet közlekedni. Az államtitkár köszönetet mondott mindazoknak, akik a múltban és a jelenben a közös cél megvalósításán fáradoztak. A megyével történő együttműködésen is múlik, hogy a jövőben sor kerülhessen a Pereszteget és Sopront elkerülő út meg-építésére, a Győr-Csorna szakasz négy-sávosra bővítésére, a csornai elkerülő út kivitelezésére. Ivanics Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke, országgyűlési képviselő beszédében kiemelte, milyen balesetveszélyes volt felújítás előtt a mindössze 6 méter széles, kanyargós út. Kapuvártól Nagycenkig napi kilencezer ötszáz jármű haladt el, Nagycenk és Sopron között tizennégyezer. A magyarországi másodrendű főutakon ez az érték napi ötezer ötszáz. A korszerűsítés után is szükség lesz arra, hogy Szent Kristóf, az utak, az utazók védőszentje oltalmazza a közlekedőket a balesettől, az utolsó kenet nélküli hirtelen haláltól. Ivanics Ferenc nem véletlenül tette a megjegyzést, mert az átadás alkalmával szentelték fel az útelágazásban Lebó Ferenc szobrászművész Szent Kristóf emlékművét. A művész arról beszélt, milyen szerepet tölt be Szent Kristóf, a tizennégy védőszent egyike a keleti és a nyugati kultúrában, mit jelent az utazók, a zarándokok, a kereskedők számára, akik oltalomra szorulnak. Miután Manninger Jenő államtitkár átvágta a nemzeti színű szalagot, vagyis átadta az utat a forgalomnak, Kóbor Lajos, Pereszteg és Nagycenk katolikus plébánosa felszentelte a Szent Kristóf emlékművet. Gondviselésed kísérje az utazókat – fohászkodott a plébános a szenthez. P. M.
|