|
Utoljára
Persze! Majd írok!
Utoljára
Kedves Ivan! Szeretett Mindannyian!
Barátunk elindult. Távolodik, távolodik, veszélyek fenyegetik, s csak nézni tudom - tenni ellenük, tenni Érte nem... Sajnálom, hogy ilyen oktalanul-hirtelen nekiindult.
Mondani indokként persze mindenfélét mondott, hogy veszélyes életet él, minket akar védeni, nem akar ránk rosszat, efféle... Hát... akik őt megszerettük, "rosszával" együtt szeretjük. Donec eris felix, multos numerabis amicos, tempora si fuerint nubila - solus eris. Míg a szerencse reád mosolyog, mindenki barátod - ámde, ha elfordul: csak te maradsz egyedül. Ennek nyomasztó tudatával rója napjait... és nem akarja elfogadni azt a néhány társat sem, aki, kivétel erősíti a szabályt, a rosszban is kitartana mellette?? És ha csak annyi van, hogy magát óvja, nehogy "fecsegjünk" róla nem-kívánatos személynek?
Fáj nekünk e bizalomhiány... Fáj, hogy elvitte mosolyát, elmentek szavai, gondolatai...
Nyíltszívű, összetartozó barátok vagyunk - gondoltuk róla-magunkról. Tehát nem így van. Felnőttkorban is lehet csalódás - nemcsak a serdülők "kiváltsága" a lelki hányattatás. Ezzel kellett most szembesülnünk.
Mit érdekli őt gyermekeink sikere, családunk örömei, a beszélgetések emberi mélye?! Megjátszás volt minden. Épp csak leparkolt kissé körünkben. Most megy, és gyártja tovább a pénzt, nyúzza magát hiperaktivitással - s hogy miért? Hát... ezt nem tudom. És, meg kell mondanom, nem érzek "kárörömet", amiért ő maga sem tudja. Sajnálom. Nagyon sajnálom.
Persze... az igazság az, hogy... azt hiszem, pontosan tudom, miért ment el. Mindent újból végiggondoltam, amiket körünkben mondott. (Hogy a többiek felfigyeltek-e e keserű szavakra még régen, amikor elhangzottak, nem tudom...)
Nem mer kikötni, abszolút védett kikötőben sem, mert fél a biztonság elvesztésétől. Inkább ne is legyen olyan "hit" lelkében: biztonságban, helyén van - akkor el sem veszítheti... Valójában ezért ment el.
Elvesztette az emberekbe vetett maradék hitét is. Nincs már ereje felülemelkedni eddigi rossz tapasztalatain, és utoljára, csak még egyszer bízni próbálni abban, hátha mégis létezik igaz ember, és ő azt barátnak tudhatja; életét érte áldozó, feltétlenül odaadó barátnak... igazinak.
- gyöngyös -
|