CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Szomszédvár - Régió

2000. november 18., szombat 00:00


Legyünk nyitottak, s egyben óvatosan kritikusak

Az újdonság 'erejével'



Az újdonság "erejével"


Ahogyan a számítógépes, azon belül az internetes világban új meg új ismereteket sajátít el az, aki el szeretne igazodni ebben a közegben, illetve, akinek szüksége van arra, hogy jártasságot szerezzen e világban - hovatovább már majd' mindenki -, ugyanúgy jelennek meg könyvek, folyóiratok, zajlanak képzések, továbbképzések "babonából". Mindjárt elnézését is kérem mindazoknak, akiknek szívügyük mindaz, amiről majd alább szólok - azért is tettem idézőjelbe(!) a szót, arra akartam ugyanis így írván célozni vele, mennyi mindennel is bővült ismeretanyagunk abból a témakörből, amit a szocializmus materialista alapokon álló korszakában egyszerűen "babona" címszó alatt "foglaltak össze".
No, persze, ocsú, konkoly itt is akad, ahogyan a számítógépes oktató cégek sem mind azt, vagy annyit nyújtanak, amennyit - anyagi "vonzataik" mértékében - tőlük várnánk; az internetről pedig már ne is beszéljünk, hiszen az egy nagy, közös újság, amelyikbe mindenki írhat, közzéteheti "cikkét", s a főszerkesztő nem "gondozza"...
A mai kor embere olyan fogalmakat tanul meg megérteni - legalább hozzávetőlegesen... -, mint pl. homeopátia, feng shui, holisztika, aromaterápia stb. Lehet, hogy nem fogja ezeket használni, lehet, hogy nem fog bennük hinni, de legalább jelen lehetnek, s dönthetünk, akarunk-e élni, foglalkozni velük, vagy sem. Jelen lehetnek éppen úgy, ahogyan a különböző felekezetek, kisegyházak, vallási irányzatok is bebocsátást kapnak országunkban - és ahhoz is nagyon hasonlóképpen, ahogyan a külföldi "multik" megjelentek, legyenek azok gyártók, kereskedők vagy szolgáltatók. Kínálati a piac.
Előbb-utóbb mindenki valami mellett leteszi a voksát - természetesen azzal is, ha marad a régi, számára bevált életvezetésnél. A lényeg, hogy se ne istenítsük az újonnan felkapott témaköröket, csak mert újak - se ne vessük el, netán ítéljük el, csak mert újak. Mérlegkészítésre kiválóak: jónak tartom-e, ahogyan eddig volt körülöttem minden, ahogy eddig csináltam a dolgokat - avagy megpróbálok netán változtatni, mert túlsúlyos vagyok, magas a vérnyomásom, képtelen vagyok leszokni a dohányzásról, boldogtalannak érzem magam, magányosnak, sőt, már az élet értelmét sem igen tudom "előkotorni" a magam számára. Legyünk nyitottak, s egyben óvatosan kritikusak - akkor nem kötünk ki boszorkányképezdében, szektában vagy sátánistáknál, csupán gazdagodnak ismereteink, s reményünk lehet arra, hogy ahogyan okosodunk, annak nyoma lesz mind vonásainkon, mind öltözködésünkben, mind lakásunk barátságosságában, s nem utolsósorban: lelki nyugalmunkban. Meglehet, dédanyáink természetközeli életmódját választjuk majd végül...

- gyöngyös -

Anyagaink a LAP Stúdió támogatásával készülnek.