|
Egy főiskolás jelentkezik
Megmérettetik
Egy főiskolás jelentkezik
Kedves Ivan! Szeretett Mindannyian!
Kérdezitek: mire jelentkezik a főiskolás? Hová? Állásba. Miért? Azért, mert "elékerült" az álláslehetőség, és ő úgy gondolja, megpróbálná, hiszen kedvére való. A tanulást pedig majd befejezi levelezőn.
Az "elékerült" úgy történt, hogy felkészítő napokat tartottak a BDF-en, ahol "próba-önéletrajzot" írtak, utána pedig lezajlott egy elképzelt felvételi elbeszélgetés a jövendő munkahely felelősével.
Jó kis ízelítő volt, de ártatlan dolog - oké, majd tudom, hogy körülbelül így fog zajlani, ha "élesbe kerülök", gondolta, aki részt vett rajta, és körülbelül ennyi.
"Mit ad Isten?" - ahogy mondani szokták -, a résztvevő főiskolások közül az egyik ifjú hölgy elveszi a Metrót a szokott tartóból, leül, beleolvas: ott egy hirdetés egy munkaerőközvetítő cégtől. A leányzónak tetszik a tartalom - az egyik legóriásibb óriáscég terjeszkedik, számára kellene munkaerő, s mivel az alkalmazáshoz alapfeltétel a német nyelvtudás, indulásnak ekkor és ekkor, itt és itt Budapesten a jelentkezők német nyelvi tesztet kell, hogy írjanak.
A hallgató már tizenöt és fél éves korában sikeresen letette az állami német nyelvvizsga felsőfok C-jét, s azóta sem "felejtette el" a nyelvet - úgy dönt hát: elmegy megírni a tesztet. Vonzó az állás leírása, mindig is felnézett az efféle tevékenységet végzőkre, s hát... mi tagadás, egy kicsit irigyelte is őket. Íme, alkalom kínálkozik közéjük kerülnie!
A teszt helyszínén érdeklődik. Amit megtudott: ezer fővel íratják meg - s e folyamat napokon keresztül zajlik - a német nyelvi tesztet. Aki megfelel, azokat majd behívják, és angliai illetékesekkel (akik a mammutcéget képviselik Európában, s feladatuk a megfelelő munkaerőről gondoskodni) majd telefoninterjút fognak folytatni, azaz: élőben is kipróbálják őket, milyen biztos valójában a nyelvtudásuk.
Hallgatónk az "írásbelin" kiválóan megfelelt, be is hívták. A telefon-elbeszélgetés lezajlott. A leány hazavonatozott Szombathelyre. Alig száll le, alig kezd bele barátnőjének mesélni, mi is volt, hogy is volt, amikor megszólal hátizsákja zsebében a mobil. Kissé fáradtkásan szól bele: Tessék! Barátnője azután pillanatokon belül lemérheti, mennyire leolvashatóak a dolgok az ember arcáról. A leány szemei felcsillannak. Szája már "fülig ér". Igenezik, kérdez, egyeztet, megint kérdez, időt kér, gondolkodik, és: igent mond.
Ha most azt gondolnák, ott tartunk, hogy felhívták, értesítendő: ő a szerencsések között van, akik felvételt nyernek az állások egyikébe - tévednek. Nem, nem ott tartunk.
Egy ügyintéző hölgy az adott munkaerőközvetítő cégtől azért hívta fel a hallgatónőt, mert ő a kitöltendő kérdőívre (melyen a személyre kíváncsi kérdések sorjáztak) ráírta a nyelvtudáshoz, hogy angolul is körülbelül négyes szinten tud, ha ötös skálán mérjük a szinteket. Ez az oka a telefonhívásnak. Angolul is szeretnének vele - velük - elbeszélgetni (az ezer fő közül héttel!!), ezért holnap jelenjen meg ugyanott ekkor és ekkor.
Nos, ebből támadt az a bizonyos izgatott kis "kérdés-felelet, gondolkozom, mérlegelek" periódus a hölgy és őközte zajló telefonbeszélgetésben - ugyanis: közeledvén a félév vége, adott napon a főiskoláslánynak öt zárthelyi dolgozat megírása sorjázott "programként" ... Emiatt kellett a sok egyeztetés. Végül megegyeztek, hogy fél ötre jelenjen meg - így a vonatot is eléri, és az ötből három dolgozatot meg tud írni... a másik kettőre majdcsak kap valahogy haladékot a tanártól-tanárnőtől...
Az interjú tehát folytatódik - immáron élőben.
A telefonbeszélgetés során két angol úriemberrel társalgott jelöltünk - aggódott is kissé, mert ő az amerikai angolt kedveli, azt az akcentust használja, az urak pedig original britet beszélnek... esetleg majd nem fognak rajongani az ő ejtéséért, de semmi ilyesmi nem volt, a két úr és őközte élénk beszélgetés zajlott le mindenféléről.
A személyes felvételi elbeszélgetést, "interjút" két másik úr készítette a leánnyal. Egy franciaországi francia, és egy magyarországi magyar - mindketten természetesen az angolt használva... A hallgatónő igen élvezte a francia úr sajátos és összetéveszthetetlenül franciás akcentusát. Azt már kevésbé tartotta "élvezetesnek", hogy az illető végig mélyen az ő szemébe nézett, és átható tekintettel figyelte minden rezdülését, mialatt beszéltek a leánnyal - hol ő, hol magyar társa. Azért pár perc alatt hozzászokott az éberen figyelő tekintethez, izgatottsága is elmúlt - úgyhogy újfent kötetlen és jó hangulatú beszélgetés zajlott közte és két elegáns úr között, két nap leforgása alatt immáron másodszor, méghozzá olyan előzményekkel, hogy előző este még el kellett küldenie e-mailben az önéletrajzát magyarul, németül és angolul (hogy ezek az úriemberek áttanulmányozgathassák, mielőtt beszélgetésbe kezdenének vele), tehát a cv-ket (curriculum vitae) elkészítette, elküldte, majd a három dolgozat anyagához is tanult valamicskét, azután délelőtt megírta őket, vonatra szállt, s íme, itt beszélget "a nemzet fővárosában" (idézet a Forest Gump című filmből - melyben természetesen Washingtont értették a nemzet fővárosa alatt...), és már ott tartanak, hogy ha... ha... ha... és akkor... akkor... akkor... Azután ki, el, és felhívni anyát! És öröm van, siker van, élvezte, hogy jól beszélt angolul, élvezte, hogy komolyan vették, és... ha sikerül, akkor két hónapos angliai kurzus elé néz, azután pedig költözni fog, igen, Budapestre. Ha! Ha sikerül, ha minden úgy lesz, ahogyan elképzelte... Előbb még német telefon-elbeszélgetés is lesz, és... minden okos összeül, hogy kiderítsék s döntést hozzanak, kell-e nekik ez a fiatal magyar főiskolás, aki még egyáltalán nem tartózkodott, egyetlen napot sem, Németországban (Ausztriában is tényleg csak napokat), sem angol nyelvterületen, de mindkét nyelven folyékonyan, jó stilisztikával, pergően, elfogadható kiejtéssel tud megszólalni, és boldog, hogy tud, mert... hát... mert neki ez a természetes. Aki rajzolni tud, azt élvezi. Aki a varrásra-szabásra született, az azt. Irigyelni lehet, de miért tennénk? Mindannyiunknak megvannak a magunk sajátos adottságai. Az övé: a rendkívüli nyelvérzék. Adja ég, hogy valóban öröme teljék benne, s élete kilépjen a sikeres felnőttség jelenleg igen derűsnek felsejlő főutcájára!
- gyöngyös -
|