CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Hírek - események

2002. május 18., szombat 14:10


Fénybe burkolt templom és emlékmű Ágfalván

Fénybe burkolt templom és emlékmű Ágfalván

    Néhány héttel ezelőtt, amikor Wágner Géza Ágfalva polgármestere Sándor Gábor plébánossal és Kiss Istvánné Egyházközségi elnökkel eldöntötte, hogy a pünkösd előtt, május 17-én az esti órákban a Baracsi László emlékműve és Katolikus Templom tornyának díszkivilágítása avatását megelőző ünnepi szentmisére hívja a település lakóit, nem gondolhatták, hogy a pünkösdi ünnepekre árnyékot vet az Erste Bank Móri Fiókjánál történt kegyetlen gyilkosság.

    Május 17-én fővárosunkban félárbocra engedték a nemzeti lobogót, a napot nemzeti gyásznappá nyilvánította a Kormány. A középületeket díszítő piros-fehér-zöld nemzeti lobogókat gyászzászlók váltották fel, az ágfalvi rendezvény kezdetén pedig a polgármester arra kérte dr. Döbrösi Mária zászlóanyát, hogy millenniumi zászlóra kössön gyászszalagot. Az ágfalvi római katolikus templom tövében, a Baracsi-emlékmű előtt összegyűltek egy perces csenddel emlékeztek az elhunytakra.
    Baracsi László 1928-ban emelt emlékművénél tartott ünnepséget szentmise előzte meg. Dr. Rédly Elemér soproni városplébános a fényről a látásról beszélt a híveknek: a szemmel, az értelemmel és a szívvel való látásról és a fényről, amely fizikai valójában és az emberi értelemben megcsillanva is Istentől származik. A világot, teremtett valóságként fel- és megismerő keresztény kultúra – felismerve és elfogadva, azt, hogy az Isten akaratának alávetett világ és törvényei nem változtathatók meg az ember által – lehetővé tette a természettudomány fejlődését és kibontakozását. Az értelem világossága és az erkölcs – a jót és rosszat megkülönböztető – világossága Istentől származik; Istentől kapott feladatunk, hogy a jó cselekedetekkel világossága legyünk a világnak.

Németh Lajos igazgató  és Wágner Géza polgármester

    A technika lehetőséget ad arra, hogy – fizikai értelemben is – világosságot vigyünk a sötétségbe: nem a tárgyat kell megvilágítanunk, hanem azt, amire/Akire emlékeztet és nem az emlékművet, hanem a hősök áldozatát, az eszmét, amely az Istenre mutat.
    A szentmisét követően dr. Rédly Elemér városplébános megáldotta a Baracsi-emlékművet, amelyet megelőzően ünnepi beszédet Wágner Géza polgármester mondott, amelyet az alábbiakban teszünk közzé:

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

    Hálásan köszönöm, hogy ezen a történelmi helyen szólhatok. Engedjék meg, hogy külön köszöntsem Dr. Rédly Elemér városplébános Urat, Sándor Gábor és Milus Ferenc plébános urakat, Miklós Horváth István Urat, a Pokker János Alapítvány kuratóriumának titkárát, Németh Lajos Urat, a Németh Villamosság ügyvezető igazgatóját, a Képviselő-testület tagjait, a Katolikus Egyház Képviselő-testületét, minden kedves jelenlévő hölgyet és urat.

    Igazán boldogok lehetnek azon települések lakói, akiknek elődei olyant cselekedtek, amelyből a késői utódok is erőt, példát meríthetnek. Mi ágfalviak ilyen boldogok lehetünk, hisz a múlt évben volt nyolcvan éve annak, hogy Szent István birodalmának nyugati szegletéért kibontakozott fegyveres felkelés első csatája itt zajlott, itt, ezen a szent helyen halt hősi halált Baracsi László. 1921. augusztus 28-án délután fél háromkor fejlövést kapott a Katolikus Templom melletti téren, olvasható a halotti anyakönyvünkben. Hősi halálának helyén ez a szép emlékmű áll, amit Kecskemét városa állított hős fia emlékére és adományozott a községnek.
    Még a Millenniumi Évben, a múlt év tavaszán a Magyar Villamos Művek vezérigazgatója pályázati felhívást tett közzé, melyben felajánlotta segítségét a jelentős emlékművek díszkivilágításának támogatására. Sajnos a 80. évfordulóra ezt nem sikerült megvalósítanunk. A Németh Villamosság Rt. igazgatója múlt hónap közepén megkeresett és felajánlotta segítségét. Ezen a tárgyaláson vetődött fel a gondolat, hogy nem sokkal több költséggel és munkával katolikus templomunk tornya is díszkivilágítást kaphat.

A hősi halált halt Baracsi László emlékműve

1994. augusztus 29-én a Pokker János Alapítvány az alábbi felhívást tette közzé:
“A magyar évszázadok végtelen sok szomorú hétköznapja után, hamarosan megünnepelhetjük az államalapítás és a kereszténység felvételének 1000 éves évfordulóját. Szent István királyunk felismerte, hogy a nomád, pogány ősmagyarokat nem fogadja be a keresztény Európa. Napjainkban már csak a történelemből tudhatná a civilizált világ, hogy itt, a Kárpát-medencében, a kihaló népek zajló tengerében valaha hunok, avarok és magyarok is éltek.
    Államalapító bölcs királyunk küzdelmei és törvényei nyomán hazát teremthetett a magyarság itt, a Kárpátoktól ölelt Duna-Tisza táján. István királyunk akkor úgy rendelkezett, hogy legalább minden 10 falu népe egy templomot építsen Isten dicsőségére. Ezek a sok vérrel, verejtékkel felépített templomok hitet és reménységet adtak a magyar népnek a későbbi viharos évszázadokban. Ide menekülhettek az üldözöttek, megalázottak, kifosztottak a tatár, török, orosz veszedelmek elől.


Az ágfalvi római katolikus templom

    A templomok és tornyaik minden korban kijelölték az utat az Istenhez megtérőknek, a messzi tájról hazaérkezőknek. Az Isten házára emelte könnyes tekintetét a mezőkön megfáradt földművelő is, aki hitében és magyarságában megerősödött, amikor a nándorfehérvári magyar győzelem emlékére megkondult délben falujának harangja. 1456-ban még nem tudhatta, de ma már elismeri a világ, hogy mi magyarok akkor Európát védelmeztük, s “elhulltanak legjobbjaink a hosszú harc alatt!”. Az ezredfordulón ismét ránk figyel a világ. Millenniumi rendezvényeinkre több százezren érkeznek távoli országok népei, akik még nem ismerik Magyarországot. Az óhaza, mint jó édesanya hazahívja minden gyermekét, akiket elsodort tőle a történelem kegyetlen vihara.
    Nekünk itt élőknek most is meg kell mutatnunk, hogy oly sok viszály után még mindig magyarok, istenfélő, békeszerető nép vagyunk! Nagy királyunk, István uralkodása alatt minden tíz falu templomot tudott építeni.
    A Pokker János Alapítvány azzal a felhívással fordul a Kárpát-medence magyarságához, hogy közös erőfeszítésével minden tizedik legszebb templomunk kapjon méltó külső díszkivilágítást. Jelen felhívásunkkal szólítunk fel minden települési és vallási közösséget arra, hogy 2000. augusztus 20-ra öltöztesse ünnepi fényárba legszebbtemplomait, zsinagógáit, imaházait, kápolnáit és katedrálisait.”

    Öröm mindnyájunknak, hogy az előbbi felhívás kapcsán Ágfalván is megvalósult templomunk díszkivilágítása a Baracsi emlékművel együtt. Hálás köszönetet kell mondanom a Németh Villamosság Rt-nek, aki ezt saját költségén valósította meg.

Ezt követően Wágner Géza polgármester felolvasta a 244/2001 számú, a Hűség Napjáról szóló Kormányrendeletet, majd ünnepi beszédét így folytatta:

    Az imént felolvasott Kormányrendelet díszpéldányait megkapták a népszavazáson részt vett községek. Egy példányt sikerült kapnunk abból a célból, hogy ezzel most megajándékozzam a Katolikus Egyházat. Ez a kormányrendelet arról is szól, hogy a népszavazáson részt vett községekben méltó emlékművet állíthatunk a 80 évforduló alkalmából. Éppen a mai napon érkezett meg a kormány támogatásaként 3 millió forint, amiből reményeim szerint szép emlékművet fog Ágfalva állítani a Patak utcában kialakuló parkban, de természetesen ennek az emlékműnek más helye is lehet, a Képviselő-testület döntésén múlik. Két művésztől érkezett ajánlat, illetve terv. Lehetőséget teremtünk arra, hogy a lakosság is hozzájáruljon ki-ki tehetsége szerint, erejéhez mérten az emlékműhöz.
    Köszönöm, hogy meghallgattak.

Az ünnepi avató végeztével Németh Lajos a Németh Villamosság Rt. igazgatója bekapcsolta templomtoronyt és a Baracsi-emlékművet ezután fénybe burkoló világítást.

Kapcsolódó anyagok:

Képek Ágfalváról
Díszoklevél a népszavazásban résztvett településeknek
December 14.: az egész ország ünnepe
Kormányrendelet a Hűség Napjáról