CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Szomszédvár - Régió

2002. május 19., vasárnap 15:10


A Pünkösd és a rab

"Érte élek."

A Pünkösd és a rab


Kedves Ivan! Szeretett Mindannyian!


Már megint ünnep. Minden egy kicsit más csak - és minden nagyon ugyanaz a börtönökben. A rabok lelkében a káosz, a felkavartság lesz sokkal nagyobb.

Jöhetne látogató - jön-e? Kihez jön - kihez nem??? Mi lesz az ebéd... és kinek jó az? Melyik őr lesz beosztva... Nyilván utálatos lesz, mert be kellett jönnie, pont neki... Nem tud eleget tenni meghívásnak ifjú rokon bérmálkozásán, konfirmációján...

Akikre hatottak a lelkészek, és áhítatot éreznek szívükben, szinte elszállnak az emelkedettségtől, mindenkiért imádkoznak, odaadják a süteményt, jótékonykodnak, amit tudnak. Aki másba vetette hitét, emberbe, az nagyon szenved.

Az egyik rabnak sokkal kevesebb napja van már, mint száz, hátra... A centi szorgalmasan fogy... de minek? Kinek? Kiért?

Szerelme magasra csapott, a szabadulás közeledvén - kinti társa viszont nem viszonozza érzelmeit. Most már egyáltalán nem jön "visszajelzés" tőle.

Sőt, a társ már más után áhítozik; élénk, mozgékony, társasági ember után - nem ígér és nem is igényel hűséget. "Nem ígértem semmit" - írta egyik fájó levelében... Igaz. Miért is tette volna? Mit kap Ő a börtönből szabadulótól? A szex ugyanolyan lesz, mint akárkivel, a módosulatok mit számítanak... Presztízsét csak ronthatja ez "aljanép"... A hűséget pedig nem lehet pénzre, utazásra váltani... Igaz.

Rabtársai nem ugratják, hogy fog ő koppanni, ha majd mégis felkeresi "társát"... Rendes tőlük. Elég így is, ahogyan fáj.

Miért is keresné... Születési dátuma lehet Skorpió, lehet Bika is, életkora is lehet ennyi is, annyi is... Nem, a "társ" nem vágyik odaadásra, hűségre. Valaki kell neki és csillogás. Ő pedig nem tartozik a V.I.P.-k közé. Még. Amikor a lehetőséget(!) lelkében átérezte, ereje felnőtt, szinte buzgott benne - elhatározta: valakivé "tornássza fel" magát. Belekezdett, haladt; visszajelzés, biztatás, az öröm kinyilvánítása amiatt, hogy tesz valamit, nincs a társtól.... - a gondolatok elkomorulnak. Miért küzdje fel magát bárhová is, ha Ő nem értékeli, nem örül neki... Illetve: ha biztatása, lelki támasza nélkül sikerül elérnie, hogy "jegyzik" már nevét, személyét - akarja-e majd odaadni megfeszített munkája eredményét annak, aki nem volt mellette az addig vezető úton?

Milyen rövid az ötven nap... Húsvétkor még szép leveleken emelkedhetett mosoly arcára - most pedig semmi nem jön, semmi Tőle...

Érdemes ezért szabadulni?

A linóleum már tükörfényes - kérte magát takarításra -, annyit "nyalta", szándékosan lassabban, hogy gondolkodhasson, nyugodtan... A monoton nyélhúzogatástól meglódulnak a logikus, kapaszkodó, értelmes gondolatok - igaz, a lehangoltság is eluralkodik... ha épp arra tendál a lélek...

Pünkösd, ünnep, és neki sírni volna leginkább "kedve"... Már jönnek a többiek, vége a sétának, a mozgásnak... A francba! Még sehol sem tart a gondolatokkal!

A fal mellé áll. Az őrök, persze, szóvá teszik, miért nem végzett még... És így, belül a száz napon, bőven belül... minden jobban fáj, minden érzékenyebben érinti... Tényleg sírna leginkább. Lehajtja fejét. Mi lesz odakint? Mi lesz odakint ilyenkor? Ha már nincs felügyelet? Leugrik a hídról? Vagy a metró kerekeit választja?

Elborzadt a véres gondolattól. Hát azért szabaduljon, hogy azután vége is legyen az életének??? De nem jött jó érv, helyes válasz, de még "határeset, elfogadom" sem, hogy: dehogyis, hát... Mert? Miért ne?!

Ahogy újból előrehajolt, s egy lendületes mozdulattal nekilódította a felmosót - a lánc, amelyet "engedély nélkül, szabályellenesen" a nyakában hordott, kibújt ruhája rejtekéből és jól szemen találta. Beleütött nyitott szemébe. Sajgó érzés, szédülés, könny. Nem, a sírás nem indult el, mint ami végre utat kapott, felszabadulhat - nem. Csak a testi fájdalom könnyei voltak ezek, jobbára jobb szeméből, a másik csak szolidaritásból "nedvedzett" kicsit.

Törölgette a szemét. A jobb teljesen elhomályosult, de a ballal már tisztán látott. A medált, mielőtt visszagyömöszölte volna ruhája alá, közel emelte sértetlen bal szeméhez, és megnézte. Egyik oldalán Jézus, amint épp a mennybe emelkedik, a másikon két szív: Máriáé és Jézusé.

"KlónJézus". Szokta ő mondani, mert nem tudja elfogadni, hogy Jézus mindenkihez "odamegy", aki bűneit bánva hívja... A "KlónJézus" most szemen találta. József "testvér", az egyik "elvallásosodott" rabtárs most azt mondaná: "Térj meg, Barátom! Ez egyértelmű jel, hát nem látod?!! Itt van! Hív Téged! Gyere, légy a barátom - ezt mondja! - Gyere, haladjunk együtt tovább!"

Hát... ja. Az év 365 napjából épp Pünkösdkor ütötte szemen a medál. A Szentlélek napja... Szemeit lefordítja, le, a lába elé, de inkább be, befelé, lelkébe... "A Szentlélek erőt ad!" - énekelték már hetek óta a mai beat-misére készülő kórustagok... és ő úgy gyűlölte ezt a négy szót, még a felkiáltójelet is, ami odaképzelhető az ordibálva elkántált mondat végére... de úgy gyűlölte!!! Most mégis ez a kis lüke dallam, ez az alig mozduló-ívelő hangsor úszott fülébe. Hát, legyen. Adjon! Nem érdekli április huszonhatodika, amikor - három nappal a szép üdvözlőlap után, amit születésnapjára kapott ide, a börtönbe, Tőle - a "társ" elkezdett intenzíven más után vágyódni. Mindegy is, ki után, lehetne akárki... Nem érdekli, hogy nincs tőle levél, sem semmi jelzés! A Szentlélek erőt fog adni, jegyezni fogják nevét, eléri, amit akar - és egyedül, csakis Érte! Úgy legyen, ámen. Ha tetszik Istennek: odaadását valamilyen csoda-úton-módon a társ javára fordítja; ha úgy tetszik Neki, mégis "összehozza" őket egyszer... de ő nem kínlódik tovább kételyek közt. (Egy valamiben nagyon hisz, a Sorsban: a Sors kezének babrálása miatt került ide, a börtönbe is, ez teljesen egyértelmű számára.) Nem nyomozgat, s nem is kesereg. Amit tudnia kell, tudja a társról. Ismeri, szereti őt - nem is tudná nem szeretni. Épp azért van, hogy ennyire fáj neki eltávolodása...

Felegyenesedik. Kihúzza magát. A hosszú folyosó végére szegezi tekintetét, a magasan lévő színes ólomüveg dísz-ablakra.

- Érte élek - jelenti ki hangosan. Veszi a vödröt, a felmosóeszközt, megy leadni őket. Még hatvankilenc nap.

- gyöngyös -