CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Szomszédvár - Régió

1999. március 13., szombat 00:00


A Duna Televízió Erdélyben

Kolozsvári munkatársunk tudósítása

Sára és 17 munkatársa

Dunáék Erdélyben

A Duna Televízió erdélyi körútjának második állomása Kolozsvár volt. A Báthory István liceum dísztermében magyar ifjúsági szervezetekkel, és diák-újságírókkal találkozott a stáb március elsején.

Miután dióhéjban szóltak az új műsorokról, kiváncsiak voltak arra, hogy az erdélyi fiatalok mennyire ismerik és követik figyelemmel a kékhullámos adó műsorait, a nekik szóló magazin-műsorokat, oktató- és dokumentum-filmeket. Érdekes volt az eredmény: a fiatalok a híradók közül legjobban a tízórást kedvelik. Sára Sándor elnök szerint a találkozó célja a nézők igényeinek felmérése és egy jó kapcsolat kialakítása volt a potenciális nézőközönséggel. Az ifjúsági szervezetek kissé nehezményezték, hogy nincs közvetlen kapcsolatuk a Duna televízióval, s ezért rendezvényeiknek nem tudnak megfelelő publicitást biztosítani. A résztvevők egy része a régi filmek sugárzásának túlsúlyát kifogásolta; ők szívesebben néznének színes, modern produkciókat. Hiányolták a szórakoztató programokat is. Lugossy László alelnök azzal érvelt, hogy elsődleges céljuk a kulturális értékek ápolása és nem a hagyományos szórakoztatás. Szabó László alelnök válaszában kifejtette, hogy egy új film vásárlása rendkívül költséges, és a kereskedelmi társarság csak ritkán képes ezeket a költségeket állni. Egy szorosabb kapcsolat kialakítása a Duna tv és a diákszervezetek között jó irányba mozdítaná el az információhiányt, az erdélyi fiatalok ismereteket szerezhetnek a magyarországi oktatási formákról, az ottani szervezetekről is. A jelen levő tanárok, Almási Ildikó, Balázs Ildikó, Szőcs Judit megköszönték a Duna tv támogatását. Ugyanis a kereskedelmi adó által sugárzott adások sokat segítenek a tananyag bővítésében.

A közel két órás találkozó kötetlen beszélgetéssel zárult a 18 tagú küldöttség - köztük a különösen népszerű bemondónő, Lukács Bea - és a diákok között.

Szőcs Andrea Enikő, Kolozsvár (Románia)