CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Szomszédvár - Régió

2002. május 29., szerda 19:19


Mennyiféle pályázat!!

Pafi, Sansz a Google-tól...

Mennyiféle pályázat!!


Kedves Ivan! Szeretett Mindannyian!


Amikor keresek valamit a neten, szeretek a "kályhától" elindulni - számomra ez a Google kereső. A "hívószavak" (sansz, pafi) beírása után kijött oldalak között válogatva a Sansz és a Pályázatfigyelő kiírásait néztem át, a beadási határidők szerint sorbarakva.

Vers- és prózamondó, vers- és prózaíró, szociográfiai, fotó, levél-elemző, rajz- és plakátpályázat, népi iparművész - ezeket emeltem ki most Önöknek azok közül, amelyeken felnőttek részt vehetnek, mindenféle megkötés nélkül. Az egyik kiíró például a "pályázók köre" megjelölésnél nemes egyszerűséggel így fogalmaz: bárki.

Igen sok a gyermekeknek, a középiskolásoknak, illetve a felsőoktatásban részt vevő hallgatóknak kiírt pályázat is, és szép számmal található jogi személyek számára közzétett.

Ha megengedik, egyikből idéznék most, igen szubjektív választás, de úgy gondoltam, amennyire a Soros Alapítvány, a Széchenyi-ösztöndíj közismert - talán nem hallottak még Az "Egy Optimista Magyarországért" Közhasznú Alapítványról... Idézek: Az "Egy Optimista Magyarországért" Közhasznú Alapítvány kezdeményezésére 2001. május 25-én először országszerte megünnepeltük az optimizmus napját. Mint ismeretes, a 2001. évet az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az egészséges életmód évének nyilvánította, ezért is szerepel a mentálhigiénés program céljai között az egészséges életmód kialakításának elősegítése, az ifjúság nevelése, a szenvedélybetegségek megelőzése, a humor, a jókedv fontosságának hangsúlyozása, csakúgy, mint az, hogy alternatívát nyújthassunk a jelentkezőknek szabadidejük tartalmas eltöltésére. Szeretnénk az ünneplést minden évben május utolsó péntekén megismételni.

2002-ben május 31-én ünnepeljük a Mosoly Napját.

A Mosoly Napjához kapcsolódóan rajzpályázatot hirdetünk. A "Lásd optimistán a világot!" című rajzversenyt az optimizmus, a jókedv, a pozitív gondolkodás jegyében indítjuk útjára.

Az alábbi témákban várunk alkotásokat:

I. A legvidámabb dolog, ami történt, történik vagy történni fog velem!

Ebben a kategóriában olyan események vagy képzeletbeli történetek rajzban történő megjelenítését várjuk, melyek a családdal, a barátokkal kapcsolatosak, illetve kapcsolódnak alapítványunk optimista eszméihez (optimisták 10 pontja, optimista horoszkóp, emberi jogok stb.).

II. Mosoly Nap jelképe:

Mivel a Mosoly Napját szeretnénk minden évben megrendezni, a rajzversenyre várunk olyan pályaműveket is, melyek a Mosoly Nap jelképének, kabalafigurájának megtervezésére irányulnak. Itt csak a képzeleted szab határt!

III. Miért jó a Mosoly Napja?

Biztosan gondolkoztál már azon, miért van az, hogy az emberek keveset mosolyognak, gyakran negatívan látják életüket, nem bíznak önmagukban, terveik megvalósulásában. Ebben a kategóriában azokat a pályaműveket várjuk, melyek a szomorúság leküzdésére, a vidám életre szólítanak fel. Arról szólnak, miért érdemes élni, mennyi izgalmas dolog van a világon, és ha mi optimistán közelítünk a dolgokhoz, mennyivel könnyebben oldhatjuk meg problémáinkat is!

Pályázhatnak:

A rajzversenyen mindenki korosztályi megkötés nélkül részt vehet. A szükséges adatok: név, cím, életkor, telefonszám, e-mail cím, illetve, hogy a pályázó klubtag-e vagy még nem. A rajzversenyre a nevezés ingyenes! Idézet vége.

Lehet, hogy vannak sokkal fontosabb dolgok, az aszálykár, az árvízkár, fagykár, az etnikai eredetű egyéni problémák, a munkanélküliség, a környezetszennyezés, a bűnözés stb. - de... ami az idézet utolsó bekezdését illeti, mindenképpen érdemes elgondolkodni a mondatok megfellebezhetetlen igazán... Ezért is tettem most közzé e kiírás részleteit. (S csak zárójelben jegyzem meg: ha gondolják, keressenek rá - a pályázat június elején jár le, még lehet küldeni a rajzokat!)

- gyöngyös -