|
Vámosok társasága
Vámosok társasága
Mt 9.9-13 Amikor Jézus továbbment, látott egy Máté nevű embert, amint ott ült a vámnál. Szólt neki: „Kövess engem!” Az felállt és követte. Amikor később vendégül látta házában, sok vámos meg bűnös jött oda, s Jézussal és tanítványaival együtt asztalhoz telepedett. Ezt látva a farizeusok megkérdezték tanítványaitól: „Miért eszik mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?” Jézus meghallotta, és így válaszolt: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek és tanuljátok meg, mit jelent: Irgalmasságot akarok, nem áldozatot. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket.”
 Máté, a vámos, Máté a bűnös, majd Máté, aki kiváncsivá tesz másokat.
Akik már részesültek hasonló élményben, láttak megtérni valakit, azok számára semmi meglepő nincs a történet első felében. A Jézus tanítványává lett emberen valami látszik, ami a többieket "ingerli", kiváncsivá teszi. Ezért is mennek el, hogy lássák, ki az, aki ilyen rövid idő alatt ilyen változást tud produkálni barátjukban, aki eddig az ő életmódjukkal tökéletesen elégedett volt. Most pedig mindenki kártalanít, szétosztja vagyonát, melyet keserves kenyérként szerzett, mindenkitől lenézve, mindenki által, akik a társadalmi létra bármely tisztes fokára már felálltak, kiközösítve.
Íme, itt az alkalom, barátjuk vendégül látja őt, és az ismeretlen láthatóan nem idegenkedik tőlük. Velük egy asztalnál étkezik, a leghétköznapibb dolgokról beszélget velük. Ez hát az a különleges ember?
Hogy valami van a dologban, az biztos, mert íme, máris akad jó néhány farizeus, akik megbotránkoznak a helyzeten, és kérdőre vonják. A kor szokásainak semmibevételével vádolják: átlépett azon a falon, melyet minden törvénytisztelő zsidónak fel kellett húznia maga és a hitetlenek közé.
Kérdés kérdés követ, és a válasz sem él nélküli. Igen, ezek az emberek egymás között már igencsak emlegették a tisztes farizeusokat, hogy mi mindent csinálnak, és mi mindent nem, amit lehetne-kellene. A válasz mindkét félnek szól.
A Máté-félék már megszokták, hogy őket bűnösökként aposztrofálják, tehetnek, amit akarnak, ők már csak ebben a vastagfalú kasztban maradnak. De azért az mégiscsak sok, hogy egy ember bűntelennek kiáltsa ki magát: ez még a farizeusi mércével is igencsak nagy dolog lett volna, hát még az olyan követelményekkel, mint amiről ez a názáreti beszél.
Furcsa dolog: idézi az írásokat, mintha mégsem ugyanarról beszélne, mint a maguk előtt kürtöltetők, a törvény ezer bogának ismerői, akik mindenre tudtak megoldást és mindenre tudtak ellenvetést. Már szinte tudományos módon kerülték meg a tartalmat.
Váltsunk a mára, amikor a rendszeres templombajárókkal hetente beszélget a plébános, de az iparitanulókat, azok diszkóiról nem is beszélve, elkerüli. De vegyük csak magunkat is sorra, akik óvatosan félrehúzódva kerüljük ki a padon alvó büdös hajléktalant, de ugyanilyen szertartásos távolléttel tüntetünk egy mai vámos - és hogy mennyi van belőlük, annak csak az Isten a megmondhatója - meghívásán. Minket még a vérrel szerzett pénz, az uzsorával szerzett kamat damasztabrosza se lásson! Hogyan lesz ebből gyógyítás, hogyan fény, só, kovász?
Vagy attól félünk, hogy ma is lenne, aki megkérdezné: mit keres a bűnösök között? Netán magunk építgetünk új falakat új ideológiákból?
- DI -
|