CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Hírek - események

2002. jĂşnius 15., szombat 23:53


Tanévzáró a Soproni Zeneiskolában

A Zeneiskolában is tanévzárót tartottak

A  Soproni Zeneiskola a június 14-én a Gyermek- és Ifjúsági Központban tartotta évzáró rendezvényét, amelyen a hangszeres és a kórus műsort követően a növendékeket, szülőket, tanárokat Horváth Rudolf igazgató köszöntötte, aki beszámolt az elmúlt iskolaévről.

- 856 fős növendéklétszámmal indultunk szeptemberben, 600 hangszeres 256 néptáncos megosztásban. Az őket okító pedagógusok létszáma 40 fő. Változatlanul négy helyszínen folyt a tanítás, illetve még hat iskolában oktattak a néptáncos oktatók - mondta Horváth Rudolf, aki külön megköszönte igazgató-kollégáinak eredményes együttműködését.


 Horváth Rudolf igazgató beszámolót tart

    Mint, ilyenkor szokás az intézmény vezetője a szereplésekről is beszámolt:
- Szeptember 29,-én a GYIKban szerepeltünk a Széchenyi Gimnázium 150 éves ünneplésén, Zene Világnapja, jótékonysági koncertek sokasága alkalmából, az intézmény oktatóiból és növendékeiből alakult kamaracsoportok számtalan alkalommal színesítették a városi, ezen belül a színházi, szimfónikus zenekari rendezvényeket. Ebben az évben hetvennél is több szereplést vállaltak növendékeink.
    A két kiemelt koncertünket, az Adventit és a májusi zenekari kíséreteset, a Pannonia Med Hotelben rendeztük, nagy sikerrel. Ezúton köszönöm meg a szálloda vezetőségének rendezvényeink sikeres lebonyolításához.nyújtott önzetlen segítségét.

    A versenyeken való részvételről szólva, a zeneiskola igazgatója beszámolt a tanítványok nagyszerű sikereiről. Az iskola növendékei jól megállták helyüket az országos és megyei versenyek szakmai mezőnyeiben: a februári házi BACH versenyen, amelyen 67 zongorista vetélkedett különböző korcsoportokban, az Ifjú Muzsikusok Fesztiválján, Győrött, – zongora: 1 arany- nívódíj, 2 ezüst; fuvola: 1 arany, 2 bronz; hegedű: 1 ezüst, 1 bronzfokozat – a Kamarazenei Fesztiválon Szombathelyen, ahol az induló 4 csoportból, 3 kiemelt dicséretet a soproni zeneiskolások kaptak.További eredményes szereplések, megmérettetések eredményei: Harmónia zeneiskolai Kamarazenei Fesztivál Győr (a 3 csoportból, 2 fesztiváldíj, 1 különdíj), Kisfaludy Napok Győr (7 arany, 5 ezüst, 4 bronzfokozat), Chopin zongoraverseny Győr (1 első díj, 2 harmadik díj), Megyei Éneklési verseny Csorna ( Nívódíj-kamarakórus) 3 arany, 1 ezüstfokozat, Országos zeneiskolai szolfézsverseny Debrecen, ahol egy növendék jutott a döntőbe.
    Az éves szokásos programok között az igazgató említette, hogy a félévi meghallgatások mellett a beszámolók január utolsó két hetében voltak. Az év végi vizsgák május 21-én kezdődtek és június 7-én fejeződtek be; az iskola egy növendékét felvették szakközépiskolába, zongora szakra.
    Horváth Rudolf örömmel szólt az új zeneiskola épületéről:
- Akik arra jártak, azok bizonyára látták, hogy folyamatban van az új épület alapozása, a mélygarázs kialakítása, a régi épület műemlékeinek eredeti visszaállítása.
    Bíztató a jövőkép: hogy 2003 őszére az új otthonunkba költözhetünk. Ez évi vásárlásainkkal, – bútorok, audio-vizuális, egyéb eszközök, számítógépek beszerzésével – az volt a célunk, hogy azok majd az új épületbe áttelepítve segítsék az oktatást - mondta Horváth Rudolf igazgató.
    A Soproni Zeneiskola hagyományaihoz híven az évzárón átadták a jutalmakat az arra érdemeseknek.