CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Közélet

2002. jĂşnius 25., kedd 12:42


Soproniakat is kitüntettek

Ülésezett a Győr-Moson-Sopron Megyei Védelmi Bizottság

Ülésezett a Győr-Moson-Sopron Megyei Védelmi Bizottság
    Győr-Moson-Sopron Megyei Védelmi Bizottság 2002.06.24-én  tartotta soros űlését Ravazdon, a polgármesteri hivatalban.
    Az űlésen részt vettek a HM- és a BM Védelmi Hivatal vezetői.
     A helyszin aktualitását az jelentette, hogy az idei heves zivatarok megint jelentős károkat okoztak  a talaj kimosásával-, eróziójával a település úthálózatában.Az utak helyreállításához szükséges sokmilliós összeg forrásának előteremtése, a vízrendezés, a védekezés helyzete,- feladatai több minőségében – a Megyei
Területfejlesztési Tanács, illetve a Megyei  Védelmi Bizottság elnökeként egyaránt – érintették Ivanics Ferencet, a megyei közgyűlés elnökét.
    Az  MVB tagjai és a meghívottak  többek között meghallgatták Dr. Bárdi Pál, az ÉDUVIZIG osztályvezetőjének tájékoztatóját a Sokoró-vidék talajeróziós jelenségeiről.
    Az elmúlt  időszak védelmi igazgatási feladatai közül az MVB elnöke kiemelte: Folytatódott a védelmi felkészítés, megtörtént, illetve folyamatban  van  a
védelmi bizottságok, a pogármesterek és a jegyzők, valamint a  katasztrófavédelmi szervezetek, a tanuló ifjúság és a lakosság  katasztrófavédelmi,- polgári védelmi felkészítése.
    Tavaly, ill. az idén megyénk jelentősen kivette  részét a vízkárok elleni védekezésből :  megyén belül sikeresen folyt a  vízkárelhárítás  az  ÉDU-VIZIG szakmai vezetésével, a települések  együttműködésével.
    Megyénk kiemelkedő összefogással  segítette a tavalyi tiszai árvíz elleni védekezést, a helyreállítást, és jelentős humanitáris  segítséget nyújtott a kárt szenvedett lakosság és települések részére.
           A szélsőséges időjárási körülmények miatt továbbra is kiemelkedő feladat a települési vízrendezés.
           A szélsőséges időjárási veszélyhelyzetek szezonális eseményeit (téli rendkívüli időjárás, szélviharok, stb.) szerencsére kezelni tudták az illetékes szakmai szervek ( Megyei Állami Közútkezelő kht, az energia és vízszolgáltató,- valamint a katasztrófavédelmi szervek )  a MVB és a Helyi  Védelmi Bizottságok koordinálásával.
    Az űlésen kitüntetések  átadására is sor került: a Honvédelemért Kitüntető Cím I. fokozatát vette át Ivanics Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke,  II.
fokozatát pedig  Koltay Miklósné Dr., Sopron Megyei Jogú Város jegyzője.
    A burgenlandi  nemzetközi  ifjúsági katasztrófavédelmi  versenyen elért abszolút I. helyezésért  a megyei közgyűlés elnöke oklevelet és jutalmat adott
át: a soproni Fenyő téri Általános Isk.4/a osztálya és Szák Mihály pv.alezredes, Sopron Pv. Kirendeltség vezetője, szakmai felkészítő részére.