CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Soproni Ünnepi Hetek

2002. jĂşnius 26., szerda 22:20


Ezeregyév - ezúttal a Barlangszínházban

Ezeregyév - ezúttal a Barlangszínházban
 
    Két, pótszékes-teltházas előadáson mutatta be Ezeregyév című produkcióját az ExperiDance Román Sándor vezette társulata a fertőrákosi Barlanszínházban.
    A rekord nézőszám már magában hordozta a sikert, annál is inkább, hogy Sopronban az Ünnepi Heteket megelőzően kétszer is bemutatta az együttes a showt.

    Mert a magyar néptánc sokat emlegetett és sokak által ismert hagyományai ellenére az Ezeregyév akrobatikus táncelemeiben, fény- és látvány-orgiájában, a hol korhű, hol elvontan jelzés-szerű, de mindenképpen pazar jelmezeivel, a diszkosított-rockosított zeneszámaival elsősorban szemnek és fülnek szóló szórakoztató show-k sorába illeszkedik.
    Mint ilyenben, a "story" a Föld teremtésétől indított (?) magyarság ezeregyegyéve, ami akár allegorikusnak is felfogható, mint ahogyan az egész előadás – a teremtett világ – a jó és a rossz közötti folyamatos csatának az erőterében halad az időben.
    A magyar történelem több eseménye – 22 képben – elevenedik meg Román Sándor sajátos táncvíziójában – sajátságos román-sándoros megfogalmazásában –, amelyet, ha show minősítéssel illetünk, akkor a maga nemében egyedülállónak is mondhatunk.
    Egyedülálló a produkció abban, ahogyan az erdélyi, dunántúli, gyimesi táncokat akrobatikus táncelemekkel ötvözi, és egyedülállóan merész abban, ahogyan  a hagyományt a diszko- és rock-stílussal elegyíti, egyértelműen ez utóbbi javára, – pontosabban – érdekében.
    Román Sándor táncalkotói erőssége a briliánsan kidolgozott és a társulat által végrehajtott – koreográfia és fejlett gesztusművészet jellemezte – dramaturgiában valósul meg, amelyet felerősítenek a  zeneválogatások és a bemutatott korokhoz "illő" adaptációk. Adaptációk – s nem csak zeneiek – amelyek a precízen megrendezett show-jelleg szolgálatában állnak: például a török hárembe hurcolt magyar lányok román népdalban kifejezett keserve ugyanúgy show-elemnek minősül, mint ahogyan a térítés apáca-jelenete, a fáklyás táncok, a lassúbb és gyorsabb ritmusok váltakozása, vagy a stílusok váltakozását felerősítő úgynevezett intelligens lámpapark használata.
    Volt arra példa, hogy némelyek emelkedettségtől féltették a produkciót, mint ahogyan arra is, hogy a magyar hagyománytisztelő néptánc sajátságos megnyilvánulását látták a Román Sándor vezette ExperiDance – 2001-ben Európa Magyar Táncdíját elnyert – produkciójában, sőt, volt olyan is, aki a jelenetek történelemhűségét (?) kérdőjelezte meg.
    Végső soron egy egész estét betöltő, fergeteges tánc: koreográfia, jelmez, fényeffektusok, zene alkotta látványos show.
    A műfaji meghatározás egyértelmű, pontos, ami egyúttal lehetőségeit, eszközeit, célját, célcsoportját is meghatározza; és mint műfaj: divatos, látványos, szórakoztató, keresett, sikeres.
    Az Ezeregyév, pedig – történelemmel és néptánc-elemekkel együtt, ellenére, vagy ürügyén  – de mindenképpen a közönség igényei szerint alakítottan, minden szempontból profi.