|
Spányi Miklós tangenszongorán
Pénteken este a volt Vármegyeháza díszterme adott otthont Spányi Miklós (tangenszongora) hangversenyének. A hangverseny első felének műsorán 18.sz-i szerzők darabjai, a szünet után pedig az előzetes műsorban Beethoven C-dúr szonátája szerepeltek.  A tangenszongora sajátos hangját már az előző évek hangversenyein megismerhették a visszatérő kurzuslátogatók, s a volt megyeháza díszterme jó akusztikájával teljes szépségét visszaadja ennek kicsit érces, még a csembaló hangjára is emlékeztető, de annál jóval nagyobb dinamikát átfogó billentyűs-előd hangzásának.  Spányi Miklós zongorajátékát könnyű dicsérni. Az évek alatt tanúi lehettünk egy nagyfokban letisztuló hangzás- és ritmusvilág kibontakozásának; egy tudása letisztulásaként nagyfokban leegyszerűsödő, megállapodó művész kifejlődésének. Akik több éve hallgatják Spányi Miklóst, tanúsíthatják, hogy micsoda konszolidált, tudatos játékú művésszé nőtte ki magát. Ez a tudatosan művelt játék- és önkontroll különösen az első műsorfél két első darabjában volt hallható, annak harmadik (Rust) darabjában néha nem kontrollált ritmikai és dinamikai változások jelezték talán a művész fáradtságát, kicsit "zongoraszerű", a romantika irányába hajló megfogalmazás az ugyanazon korbéli zenei autenticitás minimális hiányát. Mindezzel együtt a közönség nagy és jogos ovációval köszöntötte Spányit, akit rövid néhány éven belül a legnagyobb, jogosan elismert, nagy művészek közé várhatunk, nemcsak a megjelenő hangfelvételek előadójaként, de a mindig "csúcsformában" produkáló, élő előadásban is mindig élményszerű hangversenyek szereplőjeként. - DI - |