|
Erősen a középmezőnyben
Az Evangélikus Templomban az Edinburgh-i (Skócia) Mária Katedrális kórusa adott szerda (július 3-n) este koncertet. A fiatal, a női hangfekvéseket (szoprán, mezzo, alt) éneklő 9-13 éves gyerekek a saját, hangszert is tanító kórusiskola növendékei. Héköznaponként napi egyszer, vasárnaponként pedig napi kétszer énekelnek az anglikán (episzkopális) egyházi liturgia keretén belül. Vendégszerepléseiknek se szeri se száma, ugyanígy híresek a velük készült CD felvételek.  Templomukat (angol) neogót stílusban a XIX. sz-ban építették fel, külsőleg-belsőleg a XIII-XV.sz-ban épültek méltó utóda. Komoly, és híven ápolt hagyományaik vannak. Nagy megtiszteltetést jelent - a toborzó lap szerint - a Nagy-Britannia minden részéről Skóciába meghívott társaság tagjának lenni.  A puding próbája pedig...mondják a hűvösen bizalmatlan angolok, és igazuk van. Persze a játék a lehetőségekkel többesélyes. Lehet, hogy ez a St. Mary's nem az, ami volt, lehet, hogy most nem az, és lehet, hogy csak ma nem volt az. Lehet, hogy fáradtak, deconcentráltak voltak, lehet, hogy éppen itt és most. Keresem a mentségeket. Mindenesetre Sopron bedőlt a névnek, sokan jelentek meg, s ezért sokan csalódtak.  Kedvesek persze a gyerekek, jól mutatnak piros ruhájukban, de a produkció ma nagyon közepesre sikerült. Kezdődött a szoprán komoly intonációs gondjaival, mely a továbbiakban a rendszeres alulintonálással folytatódott, a tenor-bariton rendszeresen korrekcióra kényszerült a motetták végén. Már az évszámból is sejthető, hogy az előadott saját darabokkal először nem ez a társaság birkózott meg, hiszen ez a mostani összetétel még most sem "győzte maga alá" az elődök - egyébként vitatható értékű - zeneköltését. A divatot és kétséges "hagyományokat" (rossz latin kiejtés ill. a motetták minden hangjának külön íves dinamikájú megformázása, mely kellemetlen hullámzást, adott esetben a rossz lemezjátszók hangját adja, csak a nyávogás nélkül) magam a mai estén nem kalkuláltam be.  Gyenge vigasz, hogy a zenei vezetőként titulált orgonista sem bizonyult sokkal jobbnak. A Byrd műnél kifejezetten hibás regiszterbeállítást végzett, kisiskolás módon sem lehetett volna jobban stílust téveszteni. Az összemosó, "hanemtalálomapedáltleállok" stílushoz valamivel szerencsésebbnek bizonyult a második (romantikus?) mű választása.  Mintha a sztárkultusz kezdeti jelei jelentek volna meg a kórus közösségén belül. Nem tudom, mióta énekelnek lányok a kórusban, de valakit csak arra szerződtetni, hogy a "két- vagy háromvonalast" valamiképpen kivágja, mondjuk egy műben átlag kétszer, ez semmiképpen nem a hagyományos angol kóruskultúrához tartozik.  Persze mindemellett a hangverseny nem volt olyan rossz, de egyáltalán nem olyan volt, mint amilyennek vártuk. A felsorolás látszólagos kegyetlensége csupán tényszerű közlés; döntse el az olvasó, milyennek lehet nevezni az ilyen hibákkal bíró hangversenyt. Nem nehéz megkockáztatni a véleményt: Magyarországon számos ennél jóval jobb chorus, stílustisztábban és jobb intonációval éneklő gyermekkórust találni. Szép arcokkal, szép, kiművelt hanggal és természetesen lélekkel.  Az elkövetkezendő években talán a nevek tartalom nélküli tisztelete helyett füllel és szakismerettel kellene kiválasztani, ami jobb, ami előre visz, ami ünnepivé tesz a néha üresnek bizonyuló hagyományok vak tisztelete helyett. Nem baj, ha valakinek nem annyira ismerős a név; mindenki nem tudhat mindent, sok minden történt itt Kodály és a rendszerváltozás óta is; meg kell kérdezni, nekünk elég, ha a koncerten "cseng" a hang megfelelően. - DI - |