CyberPress.Sopron

Mt 13.1-23 Egyik nap Jézus kiment a házból és leült a tó partján. Nagy tömeg gyűlt köréje, ezért beszállt egy bárkába és leült, a tömeg pedig a parton maradt. Ekkor példabeszédekben sok mindenre tanította őket, mondván: „Íme, kiment a magvető vetni. Amint vetett, némely szem az útszélre esett. Jöttek az égi madarak és fölcsipegették.Más mag köves talajba hullott, ahol nem volt neki elég föld. Gyorsan kikelt, mert nem volt mélyen a földben. Amikor azonban forrón tűzött a nap, elszáradt, mert nem volt gyökere.Ismét más szúrós bogáncsok közé esett. Amikor a bogáncsok felnőttek, elfojtották. A többi jó földbe hullott s termést hozott, az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik meg harmincszorosat.Akinek füle van, hallja meg!”
Ekkor odamentek hozzá tanítványai és megkérdezték: „Miért beszélsz nekik példabeszédekben?” „Nektek megadatott, hogy megértsétek a mennyek országának titkait - felelte -, de nekik nem. Akinek van, annak még adnak, hogy bőségesen legyen neki, de akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van.
Azért beszélek nekik példabeszédekben, mert van ugyan szemük, de nem látnak, van ugyan fülük, de nem hallanak. Beteljesedett rajtuk Izajás próféta jövendölése, mely így szól: Hallván hallotok, de nem értetek, nézvén néztek, de nem láttok. Megkérgesedett e népnek a szíve. Nehezen hallanak a fülükre, a szemüket meg behunyták, hogy szemükkel ne lássanak, fülükkel ne halljanak, s szívükkel ne értsenek, nehogy bűnbánatot tartsanak, és meggyógyítsam őket. A ti szemetek boldog, mert lát, s a fületek is az, mert hall.Bizony mondom nektek, sok próféta és sok igaz ember kívánta látni, amit ti láttok, de nem látta, és hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta.
Ti tehát halljátok a magvetőről szóló példabeszédet!
Aki hallgatja az országról szóló tanítást, de nem érti meg, ahhoz eljön a gonosz és elrabolja, amit a szívébe vetettek. Ez az, ami az útszélre esett. A köves talajba hullott ellenben az, aki meghallgatja a tanítást és szívesen be is fogadja, de az nem ver benne gyökeret, mert csak ideig-óráig él. Amikor a tanítás miatt szorongatás, üldözés éri, csakhamar megbotránkozik. A szúrós bogáncs közé hullott pedig az, aki meghallgatja a tanítást, de a világi gondok s a csalóka gazdagság elfojtja a tanítást, úgyhogy nem hoz termést. Végül a jó földbe hullott az, aki meghallgatja, megszívleli a tanítást, s jó termést is hoz, az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik harmincszorosat.”

Jézus tehát tanítványaival nem példabeszédekben beszélt, hanem közvetlenül tanította őket.
Vajon ez a tanítás megfelelhet-e a János evangéliumnak, vagy a Jézus-mondásokból (logion), melyeket eredetinek tartanak, ennyire kevés lenne? Az evangéliumok, főleg a szinoptikusak, ugyanolyan tanítási célzattal tartalmazzák a példabeszédeket, mert másképpen nem értenénk? Ha a tanítványok úgyis értették, akkor minek a magyarázat, mely még "szájbarágósabb", mint maga a példabeszéd?
Nem tudom a felmerülő kérdésekre a teljes feleletet, de a bő magyarázat ellenére tovább ízlelgetem a szavakat, az azonos jelentésű hasonlatokat, az igét, mely most is hull a szívekbe, pedig hányszor hallottam már ezt a részletet!
Isten szeretete változatlan. Most is vet a magvető, de ugyanolyan változatosak, vagy éppen változatlanok az emberi reakciók is. Sok-sok fordul ellene, esetleg közömbösen hagyja a címzettet az üzenet, vagy csak pillanatra érinti meg a szívet az ige, s "végül", ahogyan Jézus is mintegy jelentős, de nem elhanyagolható-elhagyható kisebbséget említi, ott vannak azok, akikben sokszoros a termés. ("Nem az egészségeseknek kell az orvos,...")
Hogy mitől lesz termékennyé, kövessé vagy éppen gyomossá a befogadó, mitől pusztul el végül is a mag, vagy mitől szökken szárba a termés? Nyilván erre is példabeszédben válaszolna Jézus, megemlítve a környezetet, az életkori előzményeket, a jó és rossz példákat. Vagy a társaságot (igazán csak ma látjuk, hogy a társasági élet merkantilista hígulásával mennyire lesz képlékennyé, formálhatóvá a magányos ember!).
Végsősoron azonban, egy bizonyos életkoron túl, mindenképpen egyéni döntéseket hozunk (kell hoznunk), hallgatva vagy nem hallgatva a környezet tanácsaira. Egyéni döntés a mag védelme vagy elveszejtése, a magonc gondozása, öntözése vagy kiszárítása.
Ugyancsak személyes döntés a környezettől való tudatos védelem, ha szükséges. A testi-lelki szorongattatásban ugyanis még csak elképzelhető a konkrét ellenséggel szemben az óvás, akár a legvégső határig. Mi van azonban akkor, ha alternatív módon jelentkezik a mag megrontója, elfojtója, a konkoly? Ha ajánlatai nagyon hasonlatosak a tanításhoz, de "könnyebb" utat kínál? Ha nem ordító módon mond ellent, hanem csak megingat, csak apró, első látásra jelentéktelen engedményeken, "mini-haldoklásokon" keresztül jut el a mag bennünk az elhalásig?
Lám csak, néhány mai példa, és máris benn vagyunk a történetiségből a jelen élet "sűrűjében" !
- DI -