CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Szomszédvár - Régió

1999. április 03., szombat 00:00


Húsvét előtt Müller Dezső pap-költővel

Nagybányai tudósítónk interjúja

Hűen a szenvedéshez

Húsvét előtti beszélgetés
Müller Dezső pap-költővel

Müller Dezső 1953. szeptember 13-án született Zilahon. Ott járt iskolába, s érettségizett '72-ben. Segédmunkásként kezdett dolgozni. Két éves katonai szolgálatot követően '75 nyarán felvételizett a kolozsvári Református Teológiára. '79-ben két évre Zilahra került, segédlelkésznek, ezt követően a kisbábonyi-, majd a kispeleskei egyházközség helyettes lelkipásztora. Innen hívta meg a Nagybányai Református Egyházmegyéhez tartozó vámfalusi egyházközség (Szatmár megye), ahol immár tizenkettedik éve szolgál.

A versírást 12 éves korában kezdte. Első verseire magyar szakos tanárai (Kiss Kálmán, Tatár Géza, Fábián Béla, Orosz György), majd irodalmi lapszerkesztők (Hervay Gizella, Lázár László, Márki Zoltán, Cseke Gábor) figyeltek föl. Tizenhét évesen közölt először, az Ifjúmunkásban, Öreg fa című versével, melyet hamarosan újabbak követtek. A katonaság, teológia elvégzése és a lelkipásztori szolgálat kezdeti nehézségei miatt hosszabb szünet után, csak jó tíz esztendeje kezdett újra írni, azóta rendszeresen jelentkezik újabb versekkel. Az elmúlt években több mint 100 költeménye jelent meg különböző lapokban; az Ififórum, Romániai Magyar Szó, Kelet-Nyugat, Szamoshát mellett a Szatmári Friss Újság, Harangszó, Igehirdető és a Bihari Napló közölte verseit.

Első és mindeddig egyetlen kötete 1996 októberében jelent meg a kolozsvári Alsand kiadónál, Törpe Hold címmel. Következő, 60-70 verset tartalmazó kötetének anyagát ez év nyarán szeretné összeállítani, s bízik benne, hogy a Pallas Akadémia vagy a Mentor Kiadónál sikerül is megjelentetni.

– Családi életem elég rosszul alakult - emlékszik hangosan -, mert apa nélkül nőttem fel, édesanyám nevelt, egyedül. E sorscsapás úgy látszik nem volt elég, mert Isten egy beteg gyermekkel is megajándékozott, akit 12 éves koráig nagy szeretettel neveltünk feleségemmel, mígnem ezelőtt két évvel meghalt. Annak ellenére, hogy már annyi idő óta a lázári temetőben nyugszik, a fájdalom még ma is ott van bennünk, s ezt többször meg is örökítettem verseimben. Úgy érzem, hogy az igehirdetés mellett a versírással is az Urat és a magyarságot szolgálom, ahogyan a nagy lelkész elődök is tették, s igyekszem mindkét szolgálatomat becsülettel elvégezni.

– A gyülekezet hogyan viszonyul ahhoz, hogy verselő papja van?

– Falusi gyülekezetről lévén szó, nincs elragadtatva. Nyilván jobban szeretnének gazdálkodó lelkészt, én azonban városon nőttem fel, így a gazdálkodás is elég távol áll tőlem. Hála Istennek, vannak a faluban olyan tanárok, tanítók, akik megértenek, nem beszélve a lelkészkollegákról, rokonokról. Azért a hívek is el-elolvassák verseimet, néhányuknak jár a Magyar Szó, vagy a Friss Újság, a Harangszó, s néha megemlítik, hogy egy-egy versem tetszett. Egy alkalommal gyermekek, ifjak is szavaltak verseimből a református templomban, de ennyivel be kell érnem.
Két évvel ezelőtt, reformáció nagyhetében a királyhágómelléki papköltőkkel közösen részt vettem egy találkozón Nagyváradon, amelyen az egyházkerület papköltői olvastak fel a saját verseikből, s a jelenlévő kritikusok, költőtársak, írók, tanárok, lelkipásztorok értékelték a felolvasott verseket. Voltak ilyen kellemes élmények is.

– Sokan vannak a református lelkipásztorok között, akik irodalommal is foglalkoznak?

– Az egyházkerületben négyen vagyunk: Zsizsku János, Fazakas László, Farkas Antal és jómagam. A kolozsvári kerületnek szintén vannak lelkész-költői, mint Péter Miklós, és Adorján Nagy Aranka. Lelkipásztoraink közül többen is meg vannak áldva irodalmi tehetséggel, csak éppen nem mindenki meri a nyilvánosság elé tárni verseit vagy prózai próbálkozásait.

– A laikus azt gondolná, hogy az igehirdetőhöz közelebb áll a próza mint a költészet. Mi az, amiért egy lelkipásztor versírásra adja a fejét?

– Sokszor megkérdezik tőlem, miért írok. Ilyenkor mindig azt válaszolom, én nem azért írok, mert a sors vagy Isten megáldott tehetséggel, még csak azt sem mondhatnám, hogy azért, mert önszorgalom által annyit gyakoroltam. Mint a legtöbb költő, én is belső kényszerből ragadok tollat, az életben kapott és elviselt sebek, szenvedések hozzák ki belőlem a verseket. Kedvenc költőim, József Attila és Nagy László – akik szintén a szenvedés költői –, tanítottak meg arra, hogy a költő legyen mindig hű a szenvedéséhez, fájdalmához, és ezeket örökítse meg elsősorban. Megjelent kötetemnek három része van. A Forgó szelekben és a Törpe Hold című ciklusok mellett a harmadik rész, a Zsoltár, vallásos költeményeimből mutat be néhányat. Több vallásos versem is van, de ezeket a második kötetben szeretném megjelentetni.

Lejegyezte: Vásárhelyi D. Miklós (Bányavidéki Új Szó - Románia)

Müller Dezső: Törpe Hold

Hiába öleltem kék eget
s markoltam törpe holdat
nincs többé ki beüsse az aranyszöget
reménytelenséget mutat ki az oldat

Rejtelmek völgyében élek
előttem csillag-tejbe mártott csontok
de amikor kigyullad bennem a lélek
tornyokat és hegyeket bontok
Óh ősz lángja te szelíd
piros taréjodhoz fagy közelít
hogy legyőzzön szárnyaló tájon

De addig is míg támadnak a szelek
s a földön kinyújtóznak az elsárgult levelek
illatod úgy szálljon mint gőzölgő étel anyai szájon.

Müller Dezső: Világom

Világ és kő és világ és por
világ az idő és világ a kor
világ a nedv és világ a test
világ a könny és világ az est
világ a seb és világ a fegyver
világ a víz és világ a tenger
világ a köd és világ a vakság
világ a lánc és világ a rabság
világ a száj és világ a nyelv
világ a döntés és világ az elv
sárkányvér-átok fekszik a világon
vajon mennyit érsz még
megsebzett világom?