CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Szomszédvár - Régió

1999. április 17., szombat 00:00


Az első erdélyi musical és két pályázat!

Nagybányai tudósítóink anyaga

Az első erdélyi magyar musical és két pályázat

A LEÁNYRABLÁS a Nyílt Fórum drámaírói műhely pályanyertes műve (Horváth Károly zeneszerző és Józsa Erika szövegíró). Horváth Károly Budapesten élő erdélyi zeneszerző, az ő ötletéből született a megtörtént eseményt feldolgozó darab. A szövegíró, Józsa Erika, Ausztráliában él, ott írta meg a szövegkönyvet és dalszövegeket, csak a bemutatóra tudott eljönni Szatmárnémetibe. A dinamikus, hangulatos előadást neves magyarországi alkotócsapat segítségével vitte színre a Harag György Társulat. A debreceni rendező, Pinczés István látványos, élményszerű helyzeteket teremtett és a neves koreográfus Nagy György fantáziadús táncokat talált ki hozzá. A színház zenekara Manfrédi Annamária vezetésével tevékenyen vesz részt az igényes zenei hangzás megszólaltatásában.

Erdélyi fiatalok budapesti kalandjairól, égetően valóságos gondokról kívánnak az alkotók szólni a zenés műfaj hatást megsokszorozó eszközeivel. Ez a darab az elmenetelről, a választásról szól, ami senkinek sem könnyű és nagyon fontos ezekről a dolgokról beszélni. VALAHOL LENNIE KELL EGY HELYNEK, AHOL RÁNK IS SÜT A NAP – szól a dal a fináléban. A fiatal szatmári színészek tehetségüket, lelkesedésüket latba vetve énekelnek, táncolnak és talán nekik van igazuk: a HELY, az otthon ott van, ahol szükség van ránk, ahol munkánkban, tevékenységünkben önmagunkra találhatunk. Erdélyben ez az első eredeti musical bemutató.

A szívhezszóló történet, a látványos zenés-táncos és nagyon aktuális témájú előadás nagy sikert aratott Szatmárnémetiben és a régióban a vendégjátékok során.
- Kulcsár Edit -

Pályázat továbbképzésre

Az S. G. Calasanctius Fund pályázatot hirdet kárpát-medencei magyar egyetemisták, fiatal diplomások számára, elsősorban graduális, esetleg posztgraduális képzésre, az Amerikai Egyesült Államok katolikus egyetemein. Az ösztöndíj magában foglalja a tandíjmentességet, a szállást és ellátást. Készpénzt vagy utazási támogatást az alapítvány azonban nem tud adni. A képzések időtartama egy és négy szemeszter között változik, és elsősorban a következő szakterületeket érinti: közgazdaság, menedzsment, média, kommunikáció, politológia, államigazgatás, nemzetközi kapcsolatok, szociológia, angol nyelv tanítási módszertan, valamint kórházi lelkigondozás és szociális gondoskodás.

Az elbírálás szempontjai és a jelentkezési feltételek:

– kiemelkedő tanulmányi és szakmai eredmények
– közéleti és egyházi feladatvállalás
– legalább három lezárt egyetemi/főiskolai év
– TOEFL típusú angol nyelvvizsga (500–600 pont)

Pályázati határidő nincs, az elbírálás folyamatos.
Célszerű a tervezett indulás előtt másfél évvel jelentkezni.
További információkkal Borka Balázs szolgál, címe: 1112 Budapest, Vadon utca 28. tel.: 319-13- 76, üzenetrögzítő/fax: 319-12-33.

Pályázat néprajzi hagyományaink érdekében

"Be kell hordanunk,
hajtanunk mindent.
A szavakat is. Egyetlen szó,
egy tájszó se maradjon kint.
Semmi sem fölösleges."
______________Kányádi Sándor

A Misztótfalusi Kis Miklós Közművelődési Egyesület pályázatot hírdet néprajzi emlékeink és szájhagyományaink témakörében. A pályázat célja, hogy talán az utolsó pillanatban megmentse mindazt, ami a nagybányai és Nagybánya-környéki (bányavidéki) népi szájhagyományból még menthető, feleleveníthető: történelmi mondák, helyi személyiségekről, történelmi alakokról szóló legendák, bányászmondák és -hiedelmek, esetleg már elfeledett határ- és tájneveink, valamint az azokhoz, illetve az egyes városrészekhez, épületekhez, utcanevekhez kapcsolódó hagyományok (pl. Kereszthegy, Morgó, Tolvaj Dénes, Libamező stb.), továbbá babonák, szólásmondások, régi népszokások (betlehemes, Heródes-játék, újévi, húsvéti sz okások, lakodalmas stb.) és az azokhoz kötődő szövegek, köszöntők, rigmusok, énekek stb. változatainak begyűjtése, lejegyzése.

A pályázaton bárki, korhatár nélkül részt vehet, csoportos jelentkezéseket is elfogadunk. A pályamunka terjedelme nincs megszabva, de csak a leggazdagabb, legjobban dokumentált gyűjteményt díjazzuk. Pályadíj: 500 DM, illetve ennek megfelelő lej. Az Egyesület fenntartja a jogot, hogy kiemelkedő munka hiányában megossza a összeget. A munkákat 1999. június 15-ig várjuk az alábbi címen: Dávid Lajos, 4800. Baia Mare-Nagybánya, str. Petru Rareş, nr. 25. ap. 34. Érdeklődni lehet a 062-432-585-ös telefonszámon. FIGYELEM: a munkákat lehetőleg gépelt formában vagy számítógépes lemezen várjuk, de a szép kézírást is elfogadjuk! (Bányavidéki Új Szó - Románia)