|
Horvátországi levelek - 1. rész
Horvátországi levelek, 2002
1. rész
Kedves Georgie!
Elnézést kérek, hogy ilyen hosszú ideig nem írtam neked, de ez a vizsgaidőszak
több volt, mint megerőltető. Jelen sorokat Horvátországban írom, ahova
tegnap érkeztünk meg. Szerda hajnalban indultunk Magyarországról és mire
világos lett, már a Karlovac felé tartó autópályán száguldoztunk, ahogyan
négy évvel ezelőtt is. A cél ezúttal azonban Starigrad Paklenice volt,
egy aranyos kis falucska a Paklenicai Nemzeti Park környékén. Eléggé érdekesek
ezek a horvátok, már ami a közlekedési táblák elhelyezését illeti. Először
egy hatvanas tábla, majd egy negyvenes, majd feloldja a hatvanast. Hm…
Szállásadónk tök jól beszél németül, és a vacsora után még pálinkára
is meghívott. "Orvosság" - bizonygatta. Amolyan családi vállalkozásként
űzik, feleségével, fiával és lányával (hogyan lehet egy csaj 13 évesen
ilyen helyes?) dolgozik itt, míg egy másik fia egy kb. 4 km-re lévő hasonló
apartmant vezet. Három hónap alatt kell megkeresniük az egész éves bevételt,
és ez bizony sok munkát jelent. Miután tréfásan felajánlott nekem a lánya
kezét, megosztotta velünk egyik életfilozófiáját is: "azért kell a sok
gyerek, mert akkor a nők elfoglaltak és nem panaszkodnak". A szerbeket
viszont nagyon de nagyon nem csípik, ami érthető is. Elvégre a 90-es évek
elején nagy csaták dúltak errefele is.
Jártunk a nemzeti parkban, csodálatos egy vidék, ajánlom neked is.
Itt forgatták többek közt a Winettou című filmet is. Kanyon, patak, meredek
sziklafalak (rajtuk egy csomó hegymászó), csupasz sziklák - több órán át
bolyongtunk a különböző ösvényeken. A több mint 1700 méter magas csúcsot
azonban ki kellett hagynunk. Egyébként az útikönyvben írtakkal ellentétben
reggel hat és este nyolc között tart nyitva.
Bár a fénypont természetesen az adriai-tengerben való fürdés volt.
Tiszta a víz, búvárszemüveggel nagyon jól lehet látni a halakat és a sok-sok
tengeri sünt. Húgom lába közelebbről is megismerkedett eggyel…
Starigrad-Seline, Croatia Panzió, 2002. július 4.
Bacsi
A Paklenicai Nemzeti Park
Kedves Georgie!
A múltkor nem írtam a vacsoráról. Nagyon finom a halleves, ajánlom neked
is. Érdekes módon egy kis edényben hozták ki és abból öntötték ki a tányérba.
Ja, a tulaj lánya terített meg, és közben mindig mosolygott. Ez azonban
egy jól begyakorolt műmosoly volt, amit az asztalunk előtt két méterrel
bekapcsolt és két méter után levett.
Szombaton azonban távoztunk innen és átmentünk Pag szigetére. Az összekötő
útról (egy földnyelvről híd vezet át a szigetre) inkább nem mesélek, csak
annyit, hogy a Tómalmon jobb utak vannak, mint az volt. 30-as sebesség
fölött már kezdett szétesni a kocsi. Pag városában béreltünk egy apartmant
- természetesen ez sem volt élményektől mentes. Már délelőtt odaérkeztünk,
s délután kettőre visszarendeltek minket (addig felderítettük a strandot)
az utazási irodába. Az ügynöknő egyfolytában aggódott a "polizija" miatt,
majd horvátul pampogott nekünk. Szerencsére észbe kapott és átváltott németre.
Unott arccal üldögélő segédjének pedig a számolással voltak gondjai: 3
euró helyett 6-ot adott vissza… Aztán megjött a házigazdánk, aki elvezetett
minket a házhoz. Csak ott derül ki, hogy enyhe kommunikációs problémáink
lesznek. Ugyanis csak egyetlen egy idegen nyelvet beszélt: a horvátot.
Szerencsére a parkolóőr tudott angolul és így fordított köztünk.
Este sétáltunk egy kicsit a városban. Na, itt már van élet, igen. Igazi
tengerparti kis városka. Egyébként ahogy a parton üldögéltünk, ránk köszöntek
azok a hajdúböszörményi magyarok, akikkel még a paklenicai nemzeti parkban
futottunk össze. Kicsi a világ, nem? Mi mikor fogunk összefutni?
Pag, 2002. július 6.
Bacsi
Pag kopár szigete - a bora hatása
Kedves Georgie!
Nemrég értünk vissza egy hajótúráról. Szüleim aggódtak, hogy húgom bírni
fogja-e, de szerencsére semmi baja sem volt. Rab szigetére látogattunk
el. Közel három órás út oda, egy órás városnézés, majd ebéd és strandolás,
aztán vissza Pag-ra. Útközben lehetőségem nyílt rácsodálkozni Pag szigetére.
Az útikönyv szerint "mintha holdbéli tájon járna az ember", és tényleg.
Egyszerűen csupasz. Nincs rajta semmi sem, legalábbis az egyik oldalról.
A hegyekből érkező szél, a bora hatására teljesen csupaszon meredeznek
a sziklafalak. Ezt öleli körbe a kék tenger, egy kis belső, majdnem teljesen
körbezárt öböllel, ahol Pag városa terül el. Festői egy látvány, hidd el.
A tenger, a sziklapart, a kék ég… Rab szigetén egy remek idegenvezetőt
fogtunk ki, aki választékosan beszélt németül. "Mindig a szabadságról álmodok"
- mondta, aztán hozzátette "Bár a turisták szerint egész évben szabadságon
vagyok". Nagyon sok történetet mesélt el a rákra emlékeztető szigetről,
s Rab városáról is. Itt volt az első nudista strand. Mutatott egy kőépületet,
amelynek a falai iszonyú simán volták. Mintha hosszú évtizedeken át csiszolták
volna. S ez a kijelentés nem is áll messze a valóságtól: évszázadok alatt
az emberek lábai koptatták ilyenre őket. Nemrégiben még az egyik úton feküdtek,
aztán jött a modern kor és megjelent az aszfalt - a régi utcakövekből pedig
egy kastélyt építettek.
Az ebéd finom volt (a tálalást úgy kezdték, hogy kihoztak egy üveg
bort), a strand pedig jó, bár a víz felszínén.gusztustalan összefüggő kosz
úszkált…
A hajón utazott egy diákcsoport is, nagy részük végigaludta a visszautat.
Viszont volt egy baseballsapkás lengyel csaj, aki nagyon hasonlított Szabinára
(tudod, Emi Sopronból). Még a húgom is megjegyezte, szóval tényleg feltűnő
volt. (Megkérdeztem és nincsenek lengyel testvérei - mármint Szabinának)...
Pag, 2002. július 9.
Bacsi
Rab zöld szigete
|