CyberPress.Sopron

Zettl Gusztáv egyben tévedett
Emléktábla a jeles mûgyûjtõnek

    Százötven évvel ezelõtt, 1852. október 8-án ebben a házban született Zettl Gusztáv. Emlékiratait, melyek kivonatát a Soproni Szemle minap megjelent száma tette elõször közzé, így vezeti be: „Túl gyorsan felejtünk és bennünket is éppen olyan gyorsan felejtenek el."

    Igen, az emlékezés és ezen túlmenõen a múlt megbecsülése volt a Zettl Gusztávot megörökítõ jellemvonás. Fényes bizonyítéka ennek az a híres múzeummá és gyûjteménnyé emelkedett környezet, amelyet õ saját magának teremtett itt, ebben a házban. Amikor gyûjtési munkáját megkezdte, ez csak másodsorban volt anyagi kérdés, noha panaszkodik, ha édesapja több pénzt engedett volna neki erre fordítani, milyen pazar gyûjteménnyel rendelkezhetnék. Ez akkor elsõsorban mentalitás kérdése volt, de sokkal specifíkusabb, mint ma. Hiszen korunk nosztalgiával telített, bizonyára bûntudatból a régi világ romjain. Akkor pedig egy úttörõ kultúr-tett volt. Zettl Gusztáv gyûjtési tevékenységének kezdete idõben egybeesik a mûemlékvédelem gondolatának felmerülésével.
    Hazánkban a neves Rómer Flóris és Ipolyi Arnold szemlélete nyomán kialakult a múlt emlékei iránti tisztelet. De míg ezek a jeles emberek értékes múltnak a görög-római emlékeket és a középkort értékelték, addig a mûgyûjtésbe kezdett Zettl Gusztáv - csakúgy, mint barátja Storno Ferenc - a történelmet a közelmúltig tartották szem elõtt, és gyûjtési tevékenységüket a festészet és szobrászat ismert alkotási mellett kiterjesztették az iparmûvészetre és az élet mindennapi használati tárgyaira. Ez adja meg a lakásban felhalmozott emlékanyag széles skálája révén az egyedülálló miliõt.
    Zettl Gusztáv keretet is teremtett ennek a sok, akkor talán inkább érdekes, ma már kimagaslóan értékes tárgynak. A ház átépítésével egy, a historizmus stílusjegyeivel jellemezhetõ 19. századvégi otthont épített fel: vállvetve a kõmûvesekkel és az ácsokkal maga is kézbe fogva az ecsetet a környezet saját kezû dekorálásra. Az ilyen környezet alakításhoz nem volt elég a szándék, ehhez mûveltség kellett, mely ebben a korban, a 19. század végén az erõsödõ polgárságnak még csak néhány kimagasló képességû egyénét jellemezte. A fiatal Zettl Gusztáv mûveltségének és sokoldalú érdeklõdésének megítélésére elég emlékeztetnem, hogy rajzolt, festett, zenélt, színházba járt, olvasott, labdázott, járta a természetet, vagyis sportolt, utazott, még a Retyezátban is járt medvevadászaton.
    Megjárta Közép-Európa szép városait, tanult Bécsben, látta Salzburgot, Regensburgot és Nürnberget, megcsodálta ezeknek a városoknak a mûemlékeit, noha legtöbbjük akkor még nem is minõsült annak, és nem mindenki ismerte fel a m városépítészet és a városkép értékeit.  Zettl Gusztáv apjával együtt részt vett Ferenc József budai koronázásán, ami társadalmi érdeklõdését tanúsítja. És mindezt a gazdasági élet már akkor is nehéz versenyében betöltött fõfoglalkozásban, az apai mûhelyben az ecet és szeszfõzés munkája, annak irányítása mellett.
    A polgári rendnek megfelelõen elõbb csak segédkezett, késõbb társult az apai vállalkozásba, majd saját maga vette azt át és évtizedekig, egészen 1917-ben bekövetkezett haláláig eredményesen vezette. 1882. augusztus 12-én megnõsült, feleségül vette Bauer Irmát. Az esküvõn az egyik tanú Flandorffer Ignác volt, Sopron ugyancsak híres mecénása. És mivel Flandorffer Ignác annak a Soproni Városszépítõ Egyesületnek volt alapítója mely ennek a most elkészült emléktáblának az állítását kezdeményezte, úgy érzem, itt a kör bezárul.
    De bezárul más tekintetben is, hiszen nekem, aki ennek az egyesületnek nevében beszélek, legjobb barátom, a sajnos túl korán elhunyt Ajkay Péter volt, Zettl Gusztáv egyik dédunokája, s szoros baráti kötelékek fûznek a többi dédunokához és ükunokához is.
Bezárul abban a tekintetben is, hogy apai nagyapám fegyvertársa és személyes ismerõse volt Zettl Gusztáv vejének, Langer Hermannak, a kimagasló képességû vezérkari tisztnek, akinek nevét a múzeum ma ugyancsak viseli.
    Közbe kell vetnem egy személyes emléket is, mély a témához tartozik:
tizenegy éves voltam, amikor egy júniusi heves zivatar elõl barátommal e házba menekültünk, s már ebben a gyermekkorban elsõ pillantásra megdöbbentem a lakás szépségétõl, be-rendezésének gazdagságától. Pedig még nem tudhattam, hogy fél év-századdal késõbb rendszeresen fogom tanítványaimmal látogatni.
    Zettl Gusztávnak sokat köszönhet a város, az egész nemzet. De ma a mi köszönetünk nemcsak feléje irányul, hanem Kutas László szobrászmûvész felé is, aki önzetlenül elkészítette ezt a dombormûvet, s ezzel immár a városképben is megörökítette a jeles mûgyûjtõ emlékét. Köszönet illeti a Pátria Alapítványt is, mely az öntést és az állítást támogatta.
    Zettl Gusztáv — szerencsére - egyben tévedett. Nem felejtettük el. Sem a család, hiszen unokája, a nemrég elhunyt dr. Langer Herbert és felesége nyitották meg több mint fél évszázada ennek a magánygyûjteménynek kapuit a közönség elõtt, s ükunokái, Langer Agnes és Róbert minden erejükkel azon munkálkodnak, hogy a bemutatás fennmaradjon és az érdeklõdést kielégítse.
    Úgy gondolom, hogy ezt a megbecsülést és a vele járó sok munkát ennek a minden nemzedékében vallásos családnak a jó Isten áldása fogja követni.

Kubinszky Mihály professzor beszéde az avatáson, július 8-án hangzott el.
Németh Béla valamint a Soproni KépIndex fotói