Rovat: Diákélet - diákszáj
2002. augusztus 08., csütörtök 14:03
|
A szirttetőn
Hirtelen riadt fel az álmából. Még mindig ugyanazon a szűk helyen volt, ahol tegnap és tegnapelőtt és azelőtt is. Béklyók lógtak a lábán, KÖTELESSÉG felirattal. Eleinte töprengett azon, hogy mit jelenthet ez a szó (ha szó egyáltalán), de aztán elfogadta, hogy van ez a KÖTELESSÉG és kész. Valahol mélyen érezte, hogy ennek köze van a mostani állapotához, de nem igazán törődött vele. Valamikor régen megpróbálta megenni, de túl kemény volt. Mozogni pedig tudott, igaz ha túl messze ment a mostani helyétől, akkor egy idő után visszarántotta ez a KÖTELESSÉG. De később már ez sem zavarta. Inkább arra gondolt, hogy milyen jó lenne ismét repülni - mint az álmában. Biztos repült már egyszer, csak nem jutott az eszébe, hogy mikor. De nem baj, boldog vagyok - mondta halkan. Senki sem válaszolt rá, de ez nem is volt fontos. Maga a tény - az, hogy boldog - boldogsággal töltötte el. Tartozott valamihez, volt valahol. Az a szó, hogy padlás, nem szerepelt az általa ismert szavak között, így csak homályosan tudta leírni magának, hogy hol is lehet. De a boldogságában ez sem zavarta… Hirtelen riadt fel az álmából. Még mindig a szirttetőn volt, ahol tegnap és tegnapelőtt is. Lenézett a lábára és ismét örömmel töltötte el a szabadság érzése. Fent állt magasan és innen minden olyan egyszerűnek tűnt. Tudta, hogy miért van itt és mit kell tennie - s ez boldogsággal töltötte tel. Meglebegtette a szárnyait és levetette magát a mélybe. Zuhant és meg sem próbált repülni - tudta, hogy a béklyó úgyis lehúzná. Még nem hallott Gallilei-ről, ezért miközben zuhant lefele, azon gondolkodott, hogy vajon a kötelesség lesz-e az első? Álltam a szirttetőn és néztem a messzeséget. Messze lent valami piroslott… A sasok szabadnak születnek. Sőt, néha az emberek is… |