|
Te kinek tartasz engem?
Te kinek tartasz engem?
Mt 16.13-20 Amikor Jézus Fülöp Cezáreájának vidékére ért, megkérdezte tanítványaitól: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” Így válaszoltak: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, Jeremiásnak vagy valamelyik másik prófétának.” Jézus most hozzájuk fordult: „Hát ti mit mondtok, ki vagyok?” Simon Péter válaszolt: „Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia.” Erre Jézus azt mondta neki: „Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Én is mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt. Neked adom a mennyek országa kulcsait. Amit megkötsz a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldasz a földön, a mennyben is fel lesz oldva.” Aztán lelkére kötötte tanítványainak, ne mondják el senkinek, hogy ő a Krisztus.
 Jézus, mintha csak a tanítványok után velünk is, mindegyikünkkel külön-külön leélné az életét. Bemutatkozik, elmondja a történeteket, a tanitó példabeszédeket, magyarázza őket. De Ő ennél személyesebb kapcsolatra vágyik, amilyent - szerencsésebb esetben - mi is szeretnénk kialakítani Vele.
Ha csak alkalom kínálkozik erre, márpedig alkalomból sok van, személyesebb kérdéseket is feltesz, feltár az isteni valóságból apró és meghitt részleteket. Karácsonykor megkérdi: "Érted is születtem-e?" Húsvétkor: " Nem hiába haltam-e meg érted is a kereszten. Az egyházi év utolsó vasárnapján: "Király vagyok-e a te életedben?"
A mai vasárnapon pedig megkéri, nézzünk körbe, kinek is tartják az emberek őt ebben a nagy ideológiai-bábeli zűrzavarban. Úgynevezett nyitott listákon emberek egy csoportja, akik úgy gondolják, legalább életfelfogásban "hasonszőrűek", beszélgetnek a technika vívmányai segítségével. Éppen Jézusról, az erőszakról, a halálbüntetésről és még sok másról, ami számukra problémát okoz. Egyszercsak megjelenik valaki, és valami szörnyű ideológigi kotyvalékot zúdít mindenki fejére, akik először csak néznek, mint a moziban, aztán próbálják meggyőszni róla, hogy sem a hely, sem az idő, sem a mód..., hogy az nem az, amit ő annak gondol; tulajdonképpen mindhiába. Ma olyan zavaros Jézus-képek, szándékosan torzított Krisztus arcok keringenek a világban, melyeket könnyű, könnyebb eladni, de nem hitelesek.
Ekkor teszi fel nekünk, személyesen is a kérdést: "Te kinek tartasz engem?" A szerencsésebbek összeszedik a hittanórákon, főiskolán, hitoktatóképzőn felcsipegetett teológiai morzsákat, és próbálnak válaszolni. Valakinek talán eszébe jut a Hiszekegy, valakinek Péter vallomása, valaki Tamást, az apostolt idézi, és várjuk a hatást. Az látszólag elmarad, mert Jézus már nem mondhat bennünket boldognak, hogy a Bibliából ("mint az egyetemes műveltségből nem hiányozható könyvből") idézünk, hanem csupán egyetlen kérdést tesz fel, egyenesen a szemünkbe nézve, átlátva a leeresztett szemhéjon, és lezárt agyi kapukon áthaladva: "Akkor miért így élsz?"
És a Lélek máris sorolja mindazt bennünk, ami nem illik össze azzal, amit az előbb olyan szépen és hiteltelenül kifejtettünk. Akkor tesszük fel mi is magunknak a kérdést: ki nekem, személyesen Krisztus? Úgy, mintha most látnánk először, az újdonság erejével hatva bennünk.
Talán ez az egyik, talán az utolsó lehetőségünk, hogy megvizsgáljuk eddigi életünket, és alkalom arra, hogy változtassunk. Hogy Jézus tanúi, a krisztusi élet követői, egy új életmód gyakorlói legyünk a továbbiakban, talán jobban, mint eddig. Szorgalmazzuk ezeket a személyes találkozásokat, a rejtekek vizsgálatát, mert mindannyiunkban vannak sötét, kitakarítatlan sarkok, melyeket csak az Ő segítségével lehet megtisztítani, az Ő erejével lehet bennük a gonoszt legyőzni.
- DI -
|