CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Szomszédvár - Régió

2002. szeptember 15., vasárnap 14:38


V. Országos Sajtverseny és I. Országos Sajtünnep Vitnyéden

V. Országos Sajtverseny és I. Országos Sajtünnep Vitnyéden

    Évezredes hagyománya és az ókori egyiptomiakig, görögökig, rómaiaikig visszanyúló írott irodalma van a sajtkészítésnek.
    Az évi átlag nyolc kilogramm, többnyire trapista-sajtot elfogyasztó magyar pedig csodálkozhatott Vitnyéden az ízek, illatok, színek láttán, hiszen köztudott, nem igazán vagyunk sajtfogyasztó nemzet. Pedig, úgy tudni Attila hun vezér kedvenc eledelei között is szerepelt a sajt, sőt az Európában ritkán előforduló, de Ázsiában gyakori betegségként számon tartott tejcukorérzékenység, érdekes módon, Európában nagyobb számban csak a magyarok között fordul elő. Egyes szakértők szerint ez arra enged következtetni, hogy a honfoglaló magyarok asztalán mindennapos volt a tej.
 

Szakmai tanácskozás a sajtról

    Az Ujhelyi Imre Tejipari Középiskola, Szaktanácsadó és Továbbképző Központ és a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat ötödik alkalommal szervezte meg az országos sajtversenyt Vitnyéden, amelyet az idén először Sajtünneppel is kibővítettek. A szakma képviselőit konferencia, a diákokat Sajt-ki-mit tud várta; zenés szórakoztató előadások, népzenei és néptánc együttesek teremtettek a sajtkóstoláshoz jó hangulatot.
 

A kínálat: huszonnégy termelő több mint 100 féle sajtja

 

- Komoly szakmai bázisa van a rendezvénynek, hiszen a csermajori iskola az ország egyetlen tejipari iskolája, ahol többek között a sajtkészítésset is megtanulják a diákok, ezért az iskolán keresztül a szakmára tudunk építeni - mondja Ivanics Ferenc, a Győr-Moson-Sopron megyei Közgyűlés elnöke. Az iskola elismerését is jelenti az, hogy egyre több gyártó, egyre több termékkel vesz részt a sajtversenyen.
 

Ivanics Ferenc közgyűlési elnök:
A megye kincse a tejipari középiskola

    Ivanics Ferenc a  jövőről szólva azt is említette, tervezik, hogy  – komoly sajttermelés hagyományával rendelkező –  külföldi vendégeket is meghívnak a kiállításra. A sajtversenyt a sajtvásárral - kiállítással, és az ahhoz kapcsolódó kulturális, szórakoztató programokkal szeretnék igazi ünnepé tenni.
- A megye kincse az Ujhelyi Imre Tejipari Középiskola, amit meg kell becsülnünk és használni kell tudnunk, hiszen komoly értéket állítanak elő: kóstolják csak meg a pálpusztai sajtot - bíztat az elnök, aki kérdésünkre elmondta, hogy ő maga a camembert-jellegű vajsajtokat szereti.

    A magyar nép táplálkozási szokásaiban a sajtfogyasztás még nincs annyira rangos helyen, mint más nyugati népeknél. A franciáknál az étkezés koronája a sajt és az ahhoz illő bor, az olaszok a kifőtt tésztához, sőt levesbetétnek is használják a sajtkészítményeket, hogy a hollandokat már ne is említsük. Részben külföldi hatásra, részben az elterjedő sajtmintaboltok segítségével manapság már Magyarországon is kezd elterjedni az igényes sajtfogyasztás.

    Varga Ferenc a csermajori tejipari középiskola tangazdaság vezetője elmondta, hogy az intézményben a felvásárlás mellett, ők maguk is termelnek tejet és azt fel is dolgozzák. Elsősorban sajtot gyártanak. Egyediek a csermajori sajtok az országban: a tea-, a Lajta, az ilmitzi helyi specialitásnak minősülnek, amelyeket az iskola a hagyományőrzés jegyében gyárt.
    A sajtversenyen a több mint szász féle sajt hat kategóriában mérettetett meg. A szakmai elismeréseket a kemény-, a félkemény sajtok, a lágy és egyéb sajtok, valamint a juh és kecske-sajtok, ömlesztett sajtok kategóriájában, illetve a korszerű technológiát alkalmazók között osztotta ki a zsűri. Az Ujhelyi Imre Tejipari Középiskola, Szaktanácsadó és Továbbképző Központ Lajta sajtja a félkemény sajtok kategóriájában arany oklevelet kapott.
 

Az évek során fokozatosan javul a termékminőség, a csomagolás módja, bővül a választék. A legjobbakra váró díjak.

    A kiállításon láthattuk, hogy rengeteg féle, delikát jellegű, minőségi sajtot is gyártanak már Magyarországon, egyelőre még egy szűkebb vevőkörnek. Köztudott: De Gaulle arról panaszkodott, hogy olyan országot kell kormányoznia, ahol csak sajtból legalább 400 féle van; Magyarországon a vitnnyédi-csermajori sajtversenyen ezúttal legalább 100 féle sajt mutatkozott be.
    Varga Ferenc arról is bizakodóan szólt, hogy a magyar sajt marketingje évről évre fejlődik; ez összefügg a tejiparban jelentkező  külföldi tulajdonosok  jelenlétével és a minőségi termékek megjelenésével. A legjobb marketingfogás a minőség, a vitnyédi bemutató pedig a minőségről szólt.

    - A vásárlóerő növekedésével és a finom sajtok fogyasztása kultúrájának elterjedésével, reméljük, hogy hamarosan nem csak trappista-fogyasztó nemzet leszünk - vélekedett Somogyi Imre  csermajori iskola igazgatóhelyettese azon a "SAJTtájékoztatón" , amelyen rendkívüli nagy szakértelemmel ő maga – a sajtfajták gyártási technológiáját, a sajtbírálat szempontjait is bemutató – sajtkóstoláson vezette végig a hallgatóságot.
 

Sajtkóstoló Somogyi Imre szakvezetésével

    Egyébként megbizonyosodtunk arról, hogy nem minden szakmai érvet nélkülöző a sajtbírálatnak és -kóstolásnak a borbírálattal és borkóstolóval adódó analógiája. Egyrészt a különböző ízű, illatú, állagú, aromájú sajtok élvezetét igen elősegíti egy-egy korty finom, ízben, illatban illő bor, másrészt a sajt- és borbírálat szempontjai és pontrendszere között is létezik elvi hasonlóság.

Idén először borosgazdák is megjelentek a sajtkiállításon, egyelőre a soproni borvidék legfinomabb nedűivel.

Vitnyédet, a Győr és Sopron közötti félúton elhelyezkedő települést a sajt ünnepén, talán a környék többi, történelmi borvidéke is "felfedezi" majd a jövőben.
 

A soproni borosgazdák – Taschnervin és a Vinex – jelenléte színesítette és kiegészítette a nemes ízek és  illatok kavalkádját

    Néhány nagyon féltve őrzött "szakmai titkot" is megtudtunk: amennyiben az ementáli sajtban nem lelünk lyukakra, az nem a környékbeli egerek kipusztulását jelenti, hanem azt vak-sajtnak mondják, és bizony, a sajt hibájának minősül. A jó minőségű pálpusztai meg arról ismerszik meg, hogy a száguldó vonat utolsó fülkéjéből illatát, ellenszélben a mozdonyvezető is érzi. Talán a pálpusztai sajtok eme jellemzőjére is alapoztak a szervezők, amikor a látogatókat alig látható és fellelhető információs táblák (mondhatni: sajtcetlik) segítették a helyszínre való eljutásban.
    Jövőre pedig  újra lesz Vitnyéd-Csermajorban sajtverseny és -ünnep - ígérték a szervezők a a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat, Ujhelyi Imre Tejipari Középiskola, Szaktanácsadó és Továbbképző Központ, Vitnyéd Önkormányzata, Bartók Béla Megyei Művelődési Központ, Győr-Moson-Sopron Megyei Agrárkamara, Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Győr-Moson-Sopron Megyei Hivatala, Magyar Turizmus Rt. Nyugat-Dunántúli Regionális Marketing Igazgatósága.

-té-