|
Makulátlanok és a 'dénárosok'
Makulátlanok és a "dénárosok"
Mt 20.1-16 „A mennyek országa hasonlít a gazdához, aki kora reggel kiment, hogy munkásokat fogadjon szőlejébe. Miután napi egy dénárban megegyezett a munkásokkal, kiküldte őket a szőlőbe. A harmadik óra körül megint kiment, s látta, hogy mások is ácsorognak ott tétlenül a piacon. Megszólította őket: Menjetek ki ti is a szőlőmbe, és majd megadom, ami jár nektek. Azok ki is mentek. A hatodik és kilencedik órában újra kiment, s ugyanígy tett.Amikor a tizenegyedik óra tájban is kiment, megint talált ott ácsorgókat. Megkérdezte tőlük: Mit ácsorogtok itt egész nap tétlenül? Nem fogadott fel minket senki - felelték. Menjetek ki ti is a szőlőmbe - mondta nekik.
Amikor beesteledett, így szólt a szőlősgazda vincellérjéhez: Hívd össze a munkásokat, és add ki bérüket, kezdve az utolsókon az elsőkig. Jöttek tehát, akik a tizenegyedik óra tájban álltak munkába, és fejenként egy dénárt kaptak. Amikor az elsők jöttek, azt hitték, hogy ők majd többet kapnak, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak. Amikor átvették, zúgolódni kezdtek a gazda ellen. Ezek az utolsók csak egy órát dolgoztak - mondták -, s ugyanúgy bántál velük, mint velünk, akik viseltük a nap terhét és hevét. Barátom - felelte egyiküknek -, nem követek el veled szemben igazságtalanságot. Nem egy dénárban egyeztél meg velem? Fogd, ami a tied és menj! Én az utolsónak is annyit szánok, mint neked. Vagy nem tehetem a sajátommal azt, amit akarok? Rossz szemmel nézed, hogy jó vagyok? Így lesznek az utolsók elsők, az elsők meg utolsók.”
 "Így lesznek az utolsók elsők, az elsők meg utolsók." Vagyis mindenki ugyanazt a "sorszámot" kapja, ha csak azt nézzük, ki mikor lett Krisztus-követő. Ugye tudjuk, hogy ez a hasonlat is csak bizonyos kitételekkel állja meg a helyét! Sejtjük, hogy itt nem az Okmányiroda jegyköpőgépéről van szó?
Mindenesetre, ha van kérdés a keresztények között, melyben a gyakorlatban nem értenek egyet Jézussal, akkor ez az. Persze elméletben egyetértenek Vele, igen, kell a szeretetnek ez a foka - nyilván mindenki mással szemben -, csak az a fránya gyakorlat! Mert az kérem mégsem igazság, hogy itt van ez a henye szomszéd. Egész életét az epiküroszi gyönyöröknek "szentelte", aztán az utolsó pillanatban fogta magát, papot hivatott, aztán feldobta a bakancsait. Én meg itt állok a teljes bizonytalanságban: még annyi bűnt követhetek el, hogy rossz rágondolni, nap mint nap tör a frász, és ki tudja, hogy én, aki egész életemben rendszeres templombajáró voltam, hozzájutok-e még paphoz ezekben a "paphiányos" időkben?
No igen! Hát itt a probléma, hogy megjelenik a későn jövők kokurenciája és elviszi ugyanazt a dénárt, amiért valaki az egész életét, sokszor saját magán is erőszakot elkövetve (és ez itt a "bibi", ennek tessék utánagondolni!), "feláldozta".
Nagyon sokan nem szeretik a később megtérőket. Isten igazságát a maguk képére formálva nem tartják igazságosnak a döntést.
És nekik magam sem tudok sok vígasztalót mondani: Isten jósága, szeretete és a teljes világ birtoklása már csak ilyen "igazságtalanságokkal" jár! Ezzel a jósággal együtt kell elfogadnunk Őt, mert másképpen nem lehet.
Csak néhány halk gondolatot a végére! Először is, ki tudja, egy, a "hit kísértésében" leélt élet mennyi aggodalommal, mennyi gyötrődéssel jár? Hányszor volt már közel a lépéshez, amit végül megtett. S amikor megtette, még hány hasonló hangos vagy félhangos megjegyzést kellett elviselnie korábbi állapotáról, hányszor élte meg a részleges kiközösítettség érzését, hányszor nézték és sajnálták le közülünk, a "jó keresztények" közül, és hányan nem értették meg korábbi "elvtársai" közül!
Az utolsó gondolat: miből gondoljuk azt, hogy mi majd nem ugyanarra a végtelen jóságra szorulunk rá látszólag akár makulátlannak tartott állapotunkban? Mi a biztosíték arra, ha minden "klappol" is, méltók leszünk-e az egy dénárra?
Ha mégis megérdemelnénk, kár lenne ilyen apró szennyel, "mások miatt" nem makulátlan lélekkel odaállni a Gazda elé!
- DI -
|