CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Szomszédvár - Régió

2002. szeptember 27., péntek 18:44


Lendületes, vérbő játék - Nagy érzések, nagy jelenetek a színpadon

Lendületes, vérbő játék
Nagy érzések, nagy jelenetek a színpadon

A szeptember 12.-től 22-ig tartó 2002-es eisenstadti Nemzetközi Haydn Napok kiemelkedő produktuma volt. J. Haydn “ La vera constanza” ( Az igazi hűség) c. operájának bemutatása.
    A kompozíciót az Esterházy-kastély több mint hatszáz főt befogadó Haydn termében négy alkalommal fiatal nemzetközi sztárénekesek, az Osztrák-Magyar “Haydn” Filharmonikus Zenekar, a kitűnő Fischer Ádám karmester, a neves operarendező, Philipp Himmelmann, valamint az őt segítő jeles csapat: Hermann Feuchter színház-rendező, Petra Bongard kosztümtervező, Wolfgang Göbbel világosító szakember, Michaela Haag maszkmester juttatták el a siker csúcsaira.

    J. Haydn 1766-tól az Esterházyak rezidenciáján az első karmesteri tisztséget is betöltötte, s ezzel a hercegi udvar zenei életének legfőbb vezetője lett. Ezentúl nemcsak kamaradarabokat komponált, de a szimfóniák és egyéb hangszeres művek írásában, betanításán túl az operaegyüttes is az ő irányítása alatt működött.
    1776-tól 1790-ig, Miklós herceg haláláig, amikor is az udvari együttest feloszlatták, mintegy kilencven különféle, olasz és német operát mutatott be az eszterházi színpadon, a négyszáz fős operaház színpadán, s ugyanakkor maga is “ néhány jól sikerült hasonló darabbal gazdagította a repertoárt” A “kis Versailles” zenei élete Esterházy ( Fényes) Miklós Herceg ízlésének megfelelően Bécs után igazodott, ahol az erősödő német kezdeményezésnek ellenére ( például Gluck ) az olasz “koncertopera” divatos. Haydn tehát írta Eősze László- ”fiók-Nápolyt” teremtette Eszterházán.
    Az Esterházy –rezidenciának szerzett két tucat kisoperája, elsősorban Eszterháza behatárolt viszonyaihoz szabottan, az olasz vígopera (opera buffa) 18. századi mestereinek – Pergolesi, Vinci, Galuppi, Anfossi, Piccini, Paisiello, Sarti, Salieri, Cimarosa – nyomdokain járva, három évtizedet ível át Gluck első reformoperájától (1762) Mozart haláláig.
    Vígoperáin Mozart, opera seriáin Gluck hatása is kimutatható. “Az igazi hűség”-et a jóval későbbi “Figaró”-val szokták összehasonlítani. Formális de lényeges kérdés, hogy a “Figaró-házassága” című Mozart-opera (bem. Bécs, 1786) kottáját J. Haydn is megszerezhette, bemutatását tervezte, de a premiert nem sikerült tető alá hoznia.
    A Haydn-operák nagyobb részben az eszterházai, kisebb részben a kismartoni hercegi udvar számára készültek. És az ottani zenei élet fénykorának ékes-szép megnyilatkozásai voltak. Jó néhányat Eszetházán kívül másutt is előadtak (Bécs, Pozsony, Pest), legújabban 1959: Salburg, Amsterdam, 1970:Sopron-Fertőrákos. (v.ö. Bartha-Somfai: Haydn als Opernkapellmeister. Bp. Akadémiai Kiadó 1960)
    Richard Petzoldt azt mondja: “A mi kórunk alig ismeri Haydn zenedrámáit. Egyiket-másikat előadják olykor, de rendszerint más és más feldolgozásban, és ezek többnyire nem adnak hű képet róluk.”
    R. Petzoldt első gondolatát elfogadva örülhetünk annak, hogy Fischer Ádám karmester, organizátor és zenei direktor évek óta újabb és újabb Haydn-operát mutat be az eisenstadti Haydn-fesztiválon, a kastély gyönyörű pódiumán. A “La vera constanza” (Die wahre Bestandigkeit) idei megszólaltatása, koncepciózus színpadra állítása a modernség és korabeliség remek ötvözete volt. Az olasz nyelvű bemutatót vetített német feliratozás hozta közel a néző-hallgatósághoz.

    A félreértett vagy félreértelmezett, jól vagy rosszul titkolt kapcsolatok szövevényéből, hét szereplő játékából, viszonyából bontakozik ki és rendeződik el a kuszának látszó cselekmény. A korabeli vígoperák történetének megfelelően, annak rendje és módja szerint itt is két tábor fonódik össze: Irene bárónő (Andrea Szántó szoprán), Ernesto márki (Lothar Odinius, tenor), Errico gróf (Bernard Richter, tenor) - három előkelő arisztokrata, s velük szemben az alacsony rangúak: Rosina, a halászlány (Miriam Sajnoz, szoprán), Masino, a bátyja (Moritz Gogg, bariton), Lisetta, a bárónő szobalánya (Anna Maria Pommer, szoprán), az egyszerű, de gazdag polgár, Villotto (Tobias Schabel, basszus).
    A vagyonos Irnene bárónő hajóját vad vihar partra sodorja. Vele van szobalánya, Lisetta, Ernmesto márki, mag a bárónő öccse, gróf Errico.
    Rosina, a halászlány és bátyja, Masino, segíti a partravetetteket . A márki házassági terveket szövöget a bárónővel szemben, Villottonak pedig Lisetta felé hajlik a szíve.
    Amikor a bárónő fülébe jut, hogy a öccse, gróf Errico, rangján alul, Rosina iránt érdeklődik, Rosinát Villottoval próbálja összehozni.
    Rosina titokban már évek óta Errico felesége, de az röviddel a házasság után elhagyta . Házasságukból fiúgyerek is született. Természetes tehát, hogy Rosina visszautasítja Villotto ajánlatát.. Erricoban föléled a féltékenység, pisztollyal megfenyegeti Villottot.
    Minthogy a bárónő csak akkor tesz eleget a szerelmes Ernesto házassági ajánlatának, ha előbb saját öccse házassági helyzetét elrendezi, most Rosina bátyját – Masinot – biztatja, vegye rá húgát a Villottoval kötendő házasságra.

    Az olyannyira ingadozó Errico rendkívül csúnya játékot űz feleségével , Rosinával, visszaél érzéseivel , mindenek előtt alacsonyabb rendűnek tartott származását veti szemére, s hallani sem akar további kapcsolatukról. Ám hamarosan mint derül égből villámcsapás megváltoztatja véleményét, kibékül Rosinával, aki nem tudja mire vélni a történteket. Újabb érzelmi akadályok tornyosulnak előttük, amiken – elsősorban Errico hibájáról – nem képesek úrrá lenni.

+

    Ernesto is mindent elkövet, hogy Rosinát Villottoval összehozza.
    A Rosinával folytatott bizalmas beszélgetést kihallgatva, a többiek hamis következtetésre jutnak, s nem állnak a hűtlennek gondolt Rosina pártjára. Rosina kisfiával elmenekül, Errico utána küldi Villottot, hogy ölje meg.
    Röviddel ezután Lisetta rájön fatális tévedésére és arra, hogy a négyszemközti beszélgetésből levont következtetések hamisak., és Bebizonyítja Erriconak, hogy felesége hűséges hozzá.
    Villotto rátalál a kimerült Rosinára. Az utolsó pillanatban megjelenik Lisetta, s magakadályozza a gyilkosságot. Errico akkor látja először a kisfiát. Korábban mit sem tudott róla , most elismeri gyermekét, kibékül feleségéval.
    Irene bárónő belátja: Rosina minden akadályt legyőzött, ezért elveti öccsével és Rosinával kapcsolatos házassági tervét, s beleegyezik Ernesto házasságába is. És hogy minden rendben legyen. Masino és Lisetta is egymásra találnak.
    A nemzetközi hírnévvel rendelkező egyszerű szerepeiben is nagyot alakító, német-magyar-osztrák-svájci fiatal énekesgárda, csakúgy mint az őket “kiszolgáló” ugyancsak nagynevű vegyes stáb ténylegesen diadalra vitte Haydn operáját, lendületes, vérbő játékkal nagy érzéseket és nagy jeleneteket tudott produkálni a színpadon.
    Dicsérhetjük az egész játék adott helyhez, körülményekhez, lehetőségekhez alkalmazkodó koncepciózus kivitelezését, például a jelmezmaszkok, díszlettárgyak alkalmazását, a fénytechnikai fogásokat, a fegyelmezett ám oldódni képes sokoldalú együttműködést.
    Az elegáns kifejező erejű, invenciózus, színérzékeny, effektusokban bővelkedő zenei nyelvezet Haydn érdeme. Ezt a nyelvet jól és érthetően “beszélik” mind a vokális, mind az instrumentális művészek.

    Amíg a dörgő taps betölti az eisenstadti Esterházy-kastély gyönyörű Haydn-termét, eszembe jutnak az itteni fesztivál zenei lelkének – Fischer Ádámnak – a gondolatai: - De jó volna, s világzenei érték, érdekesség lenne, ha J. Haydn halálának 200. évfordulójára (2009. május 31.) újra felépülne eredeti formájában, és megnyitná kapuit az operaház Eszterházán, a mai Fertődön!

Eisenstadt (Kismarton), 2000. szeptember 23.

Nagy Alpár

Fotók:
http://www.tiscover.at/
http://www.facstaff.oglethorpe.edu/
http://www.civil-comp.com/