|
Paulovics László bejárt útjai
Paulovics
László bejárt útjai
Virágok, íróportrék, kompozíciók. A Paulovics Lászlót
jellemző technikai, műfaji, gondolati sokoldalúság, és a modern képzőművészet
bejárt útjai egyaránt leolvashatók a művész soproni Erdélyi Házban kiállított
képeiről.
Ez az jelenti: sikeres a rendezés, a válogatás,
hiszen a tárlat egyik célja éppen Paulovics László – alias Lász Paulo Paulovics
– művészetének összegző bemutatása volt.
A kiállítást Kántor Lajos, a Korunk főszerkesztője
nyitotta meg
Amint azt Kántor Lajos, a Korunk főszerkesztője megnyitójában is említette
a kor különböző extrém (vagy legalább is annak tartott) művészi megnyilvánulásai
és stílusai mellett Paulovics László hagyományosnak számító táblaképeiről
a művészet eme műfajának lehetséges megújítása egyaránt ki- és leolvasható.
A tárlat anyaga a hely lehetőségeihez képest az alkotó eddigi munkáinak
szintézisét nyújtja. A hely adta lehetőségek, pedig ezúttal kizárják a
monumentális jellegű munkákat a nagyméretű intarzia-, textil-, kovácsoltvas,
kerámiamunkákat; a még meglévőket: mert az Erdélyben megsemmisítetteket,
eltűntetetteket, – ugye – nem kizártnak kell tekinteni.
A művész munkásságához tartozó, harminc éves színházi tevékenysége
alatt több mint száz díszletet, kosztümöt tervezett, a Kriterion és Dacia
kiadóknak könyvillusztrációkat készített, és a színházi műsorfüzeteket,
plakátokat, az erdélyi napi- és hetilapoknak készült irodalmi művek illusztrációit
is legalább gondolatban hozzá kell tenni a Sopronban bemutatott kiállítási
anyaghoz, ha már valamiféle szintézisről beszélünk.
Még a hetvenes évekből származnak Paulovics László "magán-mitológiái",
a komor, ugyanakkor kiszolgáltatottan és sebezhetően nyitott kompozíciójú
grafikák, amelyek a mítoszok világát próbálják meg a hetvenes évek Erdélyébe
aláhozni, ha már a valóságot felemelni lehetetlen. Lehetetlen és megpróbálni
is fölösleges mondja ki Paulovics Mitológiai sorozata a maga vizuális nyelvén,
amelyre csak a grafika lehetett alkalmas. Reményvesztett, maguk és környezetük
számára felismerhetetlen, ám mégis a küldetés feladatával "megterhelt"
alakok küzdenek, láthatóan fölöslegesen, valaki(k) és már egymás ellen
is, vagy csak vágyakozva "tekintenek ki" a kompozícióból.
Nagyrészt a nyolcvanas években születtek az íróportrék, amelyekre szerkesztettségükben
ugyanaz a – bemutatott grafikákra jellemző – nyitott komponáltság érvényes
és amelyek példázzák, hogy nem csak a portrékészítésnek, de egyúttal a
vizuális jellemábrázolásnak is mestere Paulovics. A kompozícióvá szerkesztett
íróportrék valódi lejegyzett és számtalan képi idézettel válnak üzenetükben
még fajsúlyosabbá, az írói gondolatok konkrét kimondójává.
Paulovics Déry Tibort, Illyés Gyulát, Bartókot, Kodályt, Ady Endrét, Szolzsenyicint,
Kós Károlyt, Szilágyi Domokost, Márai Sándort, Madáchot, Petőfit Thomas
Mannt, Beckettet, Franz Kafkat egyaránt megrajzolta.
Aztán a képek közé oldottabb hangulatot visznek az olaj fényét (is)
megcsillantó virágok melegebb és telítettebb színekkel, akárcsak a tárgyak,
üvegek olajkompozíciók, amelyek statikusságukban a művész egy újabb "lélekállapotáról",
de legalább pillanatnyi helyzetéről szólnak. Nézem a képek alján, felső
részén – éppen melyiken hol található – a dátumot: többnyire a kilencvenes
években festette (vagy fejezte be ?) azokat. A kiállított virágkompozíciók
nagyon jól illusztrálják az absztrakt felé való haladás útját, amelyre
megérkezve az egészen a folt-hatásúvá kiteljesedő vonalak, a spontaneitás
látszatával megrajzolt és -festett új művészeti nyelvet magabiztosan használó
alkotó akár egy-egy korábbi motívumát is felhasználva alkot egységes és
egyediségében is figyelemreméltó kompozíciót. Felismerhető, olykor klasszicizáló
alakok, életterek, motívumok "világvárosi – sőt hovatovább külvárosi" módon
átfestve, -satírozva, "spray-művészetre" emlékeztető vonásokkal átfogalmazva,
mondhatni aktualizálva a mába vezetnek.
- Mindent befogad ami érték, és ami mond valamit a mai világról - vallja
Paulovics, aki érzéseivel, gondolkodásával, a világ dolgaira való reagálásával
teljes mértékben benne van műveiben. Ezért hiteles a művészete. Paulovics
nem átminősíti a tárgyakat, a világot, hanem azokhoz való mai viszonyulásunkat
írja képbe, mindazt, amilyen érzéssel, amilyen sietséggel (sebességgel),
amilyen odafigyeléssel fordulunk feléjük, vagy éppen elfordulunk azoktól.
Képeiről leolvasható az otthoni indíttatás, a Németországi évek, és
a meglelt otthon: Szentendre. Leolvasható állomások és – annak, aki időt
szán Paulovics képeire – leolvasható életek, sorsok, lelkiállapotok, reménységek
és reményvesztettségek tárulnak fel.
Mitologikus harcok, katedrálisok színharmóniában, de megbomlott, értelmezhetetlen
statikával, alkotók – magyarok és európaiak – szellemi nagyságukban, bizony
a művészi mellett Paulovics László bejárt emberi útjai és szándékai is
felismerhetők a képekben, együtt az erdélyi magyarság sorsüzeneteivel egy
európai nagyokhoz mérhető kortárs megfogalmazásában.
Paulovics László kiállítása október 13-ig látható a Fövényverem utcai
Erdélyi Házban, munkanapokon 10-15 óra között.
Tóth Éva
| Paulovics László
1937. augusztus 15-én született Szatmárnémetiben.
Első egyéni kiállításai 1964-ben Nagybányán, Szatmárnémetiben, Kolozsváron
és Nagyváradon voltak.
Több mint hatvan egyéni tárlata volt és százat meghaladó csoportos
kiállításon vett részt.
Megfordult a világ különböző részein. Láthatták alkotásait Chilében,
Braziliában, USA-ban, Olaszországban, Franciaországban, Hollandiában, Spanyolországban,
Németországban.
Magyarországon először sárváron a Nádasdy várban állított ki 1988-ban.
2000-ben a Józsefvárosi Galériában, 2002-ben az Erdélyi Művészetért
Alapítvány, Vármegye Galériában, Erst múzeumban (csoportos kiállításon)állított
ki.
Több mint 2000 alkotását magángyűjtemények, múzeumok őrzik szerte a
világban. |
|