|
Soproni estvék ezüstsíppal
Soproni estvék ezüstsíppal
Van-e még ereje, hitele a szónak? Kifejezhetők-e
a szavak által érzések, érzelmek, megtörtént és remélt dolgok, kapott és
továbbadandó üzenetek; prózában, avagy versben - olyan formában, amely
időt, odafigyelést, rákészülést igényel, vagy egyszerűen csak: csendet.
Valahogy így, az általunk huszonegyediknek mondott
évszázad elején nagyon nehezen megoldható feladattá vált a versolvasás,
egyáltalán a nyugodt, lapozgatós és elgondolkodós olvasás.
Mindazok, akik remélik, hogy ma is születnek még versek,
gyűltek össze – szép számmal – a városi könyvtár ezüstsípos estvéjén ellesni
a versek, talán első alkalommal való elhangzásának pillanatát. És meghallgatni
azokat, akik a versek által üzennek, nem szokványos, sajnos, egyre kevesebbek
által érthető üzeneteket: életről, halálról, tavaszról, nyárról, szerelemről,
bánatról, hitről és reménytelenségről, egymásról - egy, a gazdaság számára
nem túl nagy reklámértékű szegmenséről az emberi életnek.
Fura egy dolog a vers. Amint elhangzik, a hallgatóság
soraiban munkába kezd, (ha vers az egyáltalán), valószínű ugyanattól a
meghatározhatatlan erőtől hajtva, amely a költő és műve későbbi, hiteles
"minősítését" meghatározza. Természetesen mindez csak sejtés, és remény,
amelyet még egy felkészületlen, vagy felületes moderátor sem foszlathat
szét.
Kányádi Sándor több alkalommal elmondta, nem biztos abban, hogy ő maga
költő-e, vagy sem. Az idő múlásával, az e világból való távozását követően
derül egy-egy alkotóról teljes bizonyossággal, hogy maradandót alkotott-e,
és hogy költőnek nevezhető-e, mondja Kányádi. Addig azért minden alkotónak
abban a hitben kell élnie, hogy alkotása maradandó, és meg kell békülnie
a gondolattal, hogy az utókor hivatott eldönteni a költői mivoltot. A világirodalom
számos példája mindenkit elgondolkodásra késztethet, az alkotással, művel
való kapcsolatban pedig alázatra.
Napjaink irodalma Sopronban alcímmel harmadik alkalommal rendezett eseményen
ülték körbe soproni költők – Both Balázs, Bősze Balázs, Huszár László,
Kerék Imre, Kövesi György, Locsmándi László, Sarkady Sándor – a Széchenyi
István Városi Könyvtár olvasóterme asztalát, azzal a nemes céllal, hogy
felolvassanak, szavaljanak az eltelt egy év alatt írott verseikből.
Az idei alkalomra az eddigi megszokottnál többen
jöttek el az alkotókat meghallgatni, akik közül néhányuk megzenésített
verseit adta elő Horváth B. Zsolt, Kiss Norbert és ifj. Kövesi György.
A soproni ezüstsípos estvék, a versek megszólaltatásának
alkalma volt. A versírók különböző ihletettségű, vérmérsékletű, világnézetű,
érzelmi és szellemi töltetű, formájú írásaik pedig a világ rendje szerint,
emberi szándéktól függetlenül fogják az ezüstsíp birtoklóinak minősíttetni
a majdani igaz költőket.
T.É.
|