CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: SopronMedia

2002. oktĂłber 23., szerda 01:37


Megkezdődtek a politikusok dolgos hétköznapjai

Megkezdődtek a politikusok dolgos hétköznapjai

- Hála a választópolgároknak megvan az a csapat, akivel együtt Sopront vezetni tudjuk majd - jelentette ki Walter Dezső polgármester a városkulcs átvételét követően.
Elmondta:  a választási partnerekkel a választási együttműködési szerződés szerint fogják megalakítani a koalíciót, de minden területen számítanak az összes többi párt, civil szervezet együttműködésére. A város kulcsa átvétele örömmel töltötte el, ugyanakkor, mint mondta egyben nagy felelősséget is érzett. Azt is elmondta, hogy a miniszterelnök a választást követő napon a megyei jogú városok megválasztott polgármestereinek adott fogadáson találkozott az újonnan választottakkal.
- Tisztemben csak a tisztesség, a tiszta szív és a soproni tenniakarás vezérel- fogalmazta meg polgármesteri tevékenységének fő elvét Walter Dezső.

- A hosszú átadási procedúra végén a legfontosabb, folyamatban lévő ügyek átadása történt meg - mondta dr. Gimesi Szabolcs, aki egyébként a Szövetség Sopronért színeiben tagja lesz a képviselőtestületnek. 
- Még egy ideig biztosan szükség lesz arra, hogy én a hivatalban lévő új vezetőt a hivatal dolgairól tájékoztassam és én ezt meg is fogom tenni, mert ez a város iránti kötelezettségem.
Polgármestersége legkedvesebb élményeként, ami a legsajátosabb és legegyedibb is volt egyben a tavaly májusi bombariadót említette.
- Iszonyú felelősség szakadt rám, hiszen a helyi védelmi bizottság elnökeként egyszemélyi felelősséggel voltam kénytelen eljárni - emlékezett vissza a történtekre. A város lakossága megérezte, hogy mennyire komoly a helyzet. Hihetetlen együttműködési készséget tapasztaltam mindenki részéről. Én ezt életem végéig életem egyik legkedvesebb emlékeként fogom őrizni: a fegyelmezettséget, az együttműködésre való hajlandóságot, amit a város lakossága akkor tanúsított.
Természetesen a Szövetség Sopronért Egyesület választáson való szerepléséről alkotott véleményéről is megkérdeztük a volt polgármestert.
- A Szövetség Sopronért Egyesület választási szereplése meglepetést okozott, különösen az a tény, hogy úgy látjuk, hogy a blokkosodás annyira előreheladt az eltelt fél év alatt, hogy a civil egyesületek tevékenysége lényegesen kisebb támogatottságot kapott, mint ahogyan mi számoltuk - mondta. Ennek az okait ki kell deríteni. Ugyanezt az eredményt mutatja más városokban is a civil szervezetek szereplése, ez nem helyi sajátosság. Az emberek most már jobboldalban és baloldalban gondolkodnak elsősorban. A soproni önkormányzatban eddig minden párt volt már –  egy képviselővel – kisebbségben a testületben. Mi most hárman vagyunk, tehát nincs szégyenkezni valónk. Lehetséges, hogy a jövőben körülbelül ilyen arány körül fog az önkormányzatban a civil szervezetek jelenléte stabilizálódni. Az, hogy milyen formában és milyen kommunikációval fogunk ezután dolgozni még a jövő kérdése - jelentette ki Dr. Gimesi Szabolcs.

    Dr. Molnár Ágnes a Fidesz-Polgári Összefogás színeiben indult és második lett a polgármesteri székért folytatott küzdelemben, viszont a képviselőtestületben ő is helyet foglal majd.
- Köszönettel tartozom minden szavazónak, aki a Fideszre és Polgári Összefogásra adta a szavazatát és mindenkinek a kampányban segített - mondta. A győzelem akkor lett volna lehetséges, ha Sopronban a jobboldali erők teljeskörű összefogását sikerült volna megvalósítanunk. Sajnos ennek fontosságát nem mindenki ismerte fel. Mi a a választási szövetség megalakulása óta nyitottak voltunk minden – a polgári értékeket felvállaló – párt, szervezet felé. Sajnálatos, hogy létezett olyan civil szervezet, amely nem ismerte fel azt, hogy a polgári összefogástól való távolmaradásával elbizonytalanította az egyébként polgári oldalhoz tartozó szavazókat. Természetesen a jövőre nézve van dolgunk, tennivalónk, hiszen azok az értékek, amelyeket képviselünk általunk meg fognak jelenni és azoknak érvényt fogunk szerezni a soproni polgárok érdekében, a város érdekében.
T.É.