|
A Soproni Ász-ból ajánljuk: 'Inkább legyen sörhasam, mint vízfejem'
Megjelent a
 internetes
változatának új száma! A tartalomból ajánljuk Esze Tamás írását.
Felhívjuk olvbasóink figyelmét arra, hogy a Soproni
Ász internetes változata a papíralapú újság megjelenési időpontjához
képest később jelenik meg. A papíralapú Soproni
Ász, amelyet ajánlunk minden kedves olvasón figyelmébe kapható újságárusoknál,
postahivatalokban, megvásárolható a Petőfi Színházban előadások előtt,
valamint november elsejétől kedvezményesen előfizethető.
Jelentős előfizetési kedvezményz kínál a Soproni
Ász!
Havi megrendelés esetén 25 forinttal, negyedéves előfizetésnél 144
forinttal, míg félévesnél 408 forinttal kerül kevesebbe a Soproni Ász.
Egyéves előfizes esetén már 1056 forintot megtakaríthat, úgy, hogy
a Soproni Ász minden csütörtökön
az Ön otthonába jut.
A megrendeléseket az újságban található megrendelőlapon tehetik meg,
vagy a soproniasz@sopron.hu elektronikus
levélcímre is elküldhetik.
DIÁKHAGYOMÁNYAINK: ERDÉSZPOÉNOK ÉS FAIPARI VICCEK AZ
ERDÉSZETI MÚZEUMBAN |
"Inkább legyen sörhasam, mint vízfejem"
Meglehetősen szokatlan kiállításnak ad otthont a soproni Erdészeti
Múzeum.
Pontosabban hogy szokatlan-e... nem is olyan biztos. Hiszen
mindannyian voltunk (vagyunk, leszünk) diákok. Mindannyian ismerjük azt
az érzést, amikor a pad alatt vicceket továbbítunk gyűrött papírszeleteken.
Gyűjtöttük a tanár aranyköpéseit, bakijait, és ismerjük a szalagavatók
tanár-paródiáit, valamint annak a hangulatát is, amikor évekkel később
e felejthetetlen pillanatokat baráti társaságunkban felelevenítjük.
A legszebb időszak
Nos, a Diákhagyományaink: Diákhumor című kiállítás is erről szól –
részint. Részint, írom, mert az egykori Erdészeti és Faipari Egyetem hallgatói
nemcsak régi, jelenlegi vagy leendő soproni egyetemisták számára törölték
le a (fűrész)port a régi újságokról, plakátokról és fényképekről. Ellenkezőleg:
mindenkinek meg akarják mutatni, hogy milyen az egyetemista élet Sopronban.
Milyen is az egyetemista élet? Aki járt egyetemre, az valószínűleg
úgy emlékszik vissza, hogy életének legszebb időszaka kezdődött, amikor
végre „elszabadult” otthonról. Aki pedig nem, az akár azt is gondolhatná,
hogy az egyetemisták élete az ivászaton, züllésen, hajnali óbégatáson túl
nem szól másról. Joggal, hiszen egyetemünk egy meglehetősen zárt világ
– közösségileg és területileg egyaránt. Mondhatni: „állam az államban”,
ahonnan nem sok hír jut ki a nagyvilágba, és csak azt tudjuk róla, amivel
az utcán is találkozunk – a hallgatók jóvoltából...
Ha szokatlan a kiállítás, akkor ezért az: betekintést enged e zárt
világ egy részébe. A mélyen gyökerező soproni diákhagyományokat mutatja
meg, méghozzá a viccesebbik oldaláról, egészen a selmecbányai évekig visszaszaladva
az időben.
A Tisztelt Látogató megtekintheti a tárlaton a százéves „Selmecbányai
Főiskolai Lapok”-at, a húszas évek „Lila Zongorá”-ját, a „Bástyánk”-at
a negyvenes évekből, és az ötvenes években napvilágot látott „Soproni Egyetem”-et.
Sőt, e komoly diáklapok humoros oldalági rokonaival is megismerkedhet:
a „Jobbmenetes Ászokcsavar”-ral, a „Facsavar”-ral és a „Horribile Dictu”-val
– egy nem egészen megszokott (vagy inkább komolyan vett) diákújságírói
hagyomány képviselőivel.
Poros hasú balekok
A terembe belépőket a balek-tízparancsolat fogadja, a falakon körben
elhelyezett kézzel festett óriásplakátokon. Aztán megtudhatjuk, ki az
a balek (szigorúan kis betűvel!): „zöldfülű, sárgás csőrű, poros hasú,
ész és értelem nélküli véglény, amely minden tekintetben az isteni fényben
tündöklő dicső Firmák karának támogatására szorul”. Egyébként elsős diák.
A Firma pedig: „szorgalmas, bölcs, jóindulatú, mértékadó, barátságos, és
közben isteni fényben tündököl. A balekság nélküle semmire sem jutna. Sok
terhes feladat mellett – nem kímélve magát – ő a gyengébb nem legfőbb támasza.
Majdnem mindegyik zseni...” Másként
harmadéves vagy idősebb hallgató.
A kiállításon megtalálhatjuk száz év képeslaptermését, amely az egyetemi
élet legjellegzetesebb pillanatairól árulkodik, és egy képes értelmező
szótár is vár bennünket, mely a diákéleten túl a katonaság, az alkoholfogyasztási
szokások, az oktatás és a tanárok elé is görbe tükröt állít.
A tárlat „csúcspontja” – ahol e sorok szerzője nem bírta tovább, és
könnyeit törülgetve nehezen múló röhögésben tört ki – mindenképpen az erdészek
képes rendszertana.
Madarak, növények, gombák, rovarok, csigák, lovak és egyéb élőlények
serege vonul fel előttünk: mindnek emberi arca van, jobb-rosszabb grafikai
kivitelezésben. És mind aktuális mondanivalóval is bír: politikailag, diákéletileg,
„Sopronilag”.
Ezután pedig már csak az a rész van hátra, ahol megtudhatjuk, miért
ne dobjuk el döglött macskánkat. (A vasmacskától a ventilátorig bármire
felhasználható ugyanis...) Na, ekkor mondtam azt: elég! Ennyi röhögés
már árt az egészségnek.
Kinek nem ajánljuk…
Végezetül arról, hogy kinek ajánlom a kiállítást. Nos, igen, itt mindenképp
figyelembe kell venni lapunk egyik – Bernard Shaw-tól kölcsönzött – tételmondatát:
„ne tedd a másikkal azt, amit szeretnél, hogy veled tegyenek, mert lehet,
hogy más az ízlése”. Ennek figyelembevételével inkább azt írom le, hogy
kinek nem ajánlom a tárlat megtekintését: aki nem volt (lesz, „van”) diák,
aki nem szereti a humort, aki nem szereti a sört, aki nem szereti Sopront
és egyetemét, és aki nem szívesen szán húsz forintot a belépőjegyre.
A többiek november 3-ig tekinthetik meg – saját felelősségükre! – az
Erdészeti Múzeumban (Templom utca 2.).
Egész Tamás írása
|