CyberPress.Sopron

Ez a nap nem olyan ünnep, mint a többi. Nyilván nem illeszkedik bele a katolikus egyházi esztendőbe, így ebbe a könyvecskébe sem. Nem illeszkedik azonban szervesen a protestáns szemléletmódú egyházi évbe sem, hiszen az is Krisztus életének az eseményeit veszi sorra, és természetesen alapvetően a közös keresztyén tradícióra épül, kevesebb talán benne a nevesített ünnep és bizonyos napok (főképpen a Mária ünnepek) hiányoznak.
Mégis egyházi ünnep a reformáció emléknapja! Remélem, nem kell azonban téveszméket eloszlatnom; nem az Evangélikus Egyház születésnapjáról van szó. Mi, evangélikusok az egyetlen anyaszentegyház, Krisztus Egyháza részének tekintjük magunkat. Bennem csengenek azok a szavak, amelyeket még anyai nagyanyámtól, Györffy Karolinától tanultam:

"Én ágostai hitvallású evangélikus vagyok,
Szent vallásom olyan tiszta, mint a napfény, úgy ragyog,
Mert e vallást maga szerzé az Istennek Szent Fia,
Tanítását elénk tárja Szent Könyvünk, a Biblia."

Magyarázat talán csak az Ágosta szóhoz kell, amely Augsburg régi magyar neve, vagyis az első sorban az Augsburgi Hitvallásra való utalás szerepel. Tehát egyházunk, és a másik történelmi protestáns egyház, a református is, egyöntetűen vallja, hogy Krisztus egyetlen egyházának a része, s abban az értelemben a felekezet szót használjuk; Egy Keresztyén Egyház, s azon belül katolikus, református, evangélikus stb. felekezet.
Mit ünneplünk hát október 31-én? Semmi esetre sem a nyugati egyházszakadást, hanem azt a csodálatos pillanatot és az azt követő eseményeket, hogy dr. Luther Márton és munkatársai, a középkor folyamán a krisztusi tanítástól bizony jócskán eltért egyházat megpróbálták visszatéríteni az eredeti alapokhoz. Mi úgy látjuk és gondoljuk, hogy ez akkor sikerült. Az viszont szomorú "melléktermék", hogy az egész egyház nem reformálódott, hanem darabjaira esett.
Mit tekintünk alapvető tanításnak? Természetesen a hit közös megvallása az Apostoli és a Niceai Hitvallásban és az Úrtól tanult imádság közös keresztyén kincsünk. A reformáció tanítása szerint az az eredeti, amit a Biblia tartalmaz, a Szent Könyv, Isten által ihletett írások. Azaz a tanításban a "Sola sriptura", egyedül a Szentírás a fő mondanivaló. Az összes többi tanítás már kritikával kezelendő, nem tudni esetleg pontosan, hogyan és miért adódott az egyházi gyakorlathoz, s esetleg csak emberi hagyomány. Ebből következik, hogy pl. nincs kizárólagos liturgia. Természetesen van egy - az ősi keresztyén liturgiára építő - istentiszteleti menetrend, de nem a liturgia teszi az istentiszteletet, hanem Isten igéje.
"Sola fide", egyedül a hit! Nem gondoljuk, hogy emberként, bár Isten képére vagyunk teremtettek és az Ő Szent Lelke van bennünk, tenni tudunk valamit az üdvösségünkért. A jó cselekedeteinkkel azonban nem érdemelhetjük azt ki! A dolog éppen fordítva áll. Jézus önmagát adta értünk, meghalt a bűneinkért. Áldozata tökéletes és teljes, ahhoz nem kell, de nem is lehet hozzátenni semmit. A benne való hitért kaphatjuk ajándékba az üdvösséget. Természetesen ezért köszönetképpen jó cselekedetekre vagyunk kötelezettek.
"Sola gratia", egyedül a kegyelem! Mert még a jó cselekedet sem megy mindig és nem megy igazán, hiszen még Pál apostol is azt mondta: "akarom a jót és teszem a rosszat!" Mindenestül rá vagyunk hát szorulva Isten kegyelmére, és Ő nem akarja, hogy elvesszünk, hanem azt, hogy éljünk. Ezért küldte a Földre emberként, gyámoltalan kisdedként az Örök Igét, Szent Fiát, aki a Jézus Krisztus.
Az elmondottakhoz keret, mindennek tartópillére, alfája és ómegája a "Solus Christus", egyedül Krisztus. Azaz nincs más alap, mint a Földre leszállt Ige, az emberré lett Isten, Jézus Krisztus. Ő az egyedüli közbenjáró, Ő, akiben Istent megismerhetjük, Ő, aki emberként megért bennünket, aki mindenben hasonló hozzánk, a bűnt kivéve.
Kedves Testvérem, aki e sorokat olvasod! Velem együtt próbálj az előbbi mondatokba mélyen belenézni! Jézus gyermekként, gyámoltalan újszülöttként jött a világra, kiszolgáltatott volt, mint bizony nagyon sokszor mi is. Végigélte az emberi életet, dolgozott, tanított; bánkódott és örült is, mint mi, emberek. Emberként - a haláltól félve - szenvedett. Míg végül kimondta azt, hogy "Legyen meg a Te akaratod!" A Miatyánknak ezt a kérését számtalan sokszor imádkoztuk már gyermekkorunktól kezdve. Súlyos betegségben, betegágyon tudjuk meg talán igazán, hogy ez a legnehezebb kérés, hogy ez a valóságban mit is jelent. S ilyenkor, a mélységben is ott áll mellettünk a nemcsak meghalt, hanem a dicsőségesen feltámadott Úr, aki előrement, hogy nekünk Isten országában helyet készítsen.
Ez a reformáció igazi üzenete, a szilárd, az egyetlen alap, amelyre földi életünket és az örökéletet építhetjük. Nincs, de nem is kell más közbenjáró, hiszen Ő egy az Atyával és Neki adatott minden. Nincs okunk félelemre, bánatban és fájdalomban sem, betegségben és a halál kapujában sem. Ő szilárd alap!
Ne feledjük hát a reformáció üzenetét!
"Más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, amely a Jézus Krisztus." Ámen.  

Az írás megjelent Drávai István: Keressétek a hegyeket című elmélkedéseket tartalmazó kötetében 2001-ben.