CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Hírek - események

2002. november 08., péntek 23:59


Fertőrákoson felavatták a Kövi benge Tanösvényt

Fertőrákoson felavatták a Kövi benge Tanösvényt

A geológiai és kultúrtörténeti értékekben egyaránt gazdag Fertőrákos területén található kőfejtő a Fertő parti látványosságok egyik legismertebbike. A rómaiakra is jellemző sajátos bányaművelési módszer során oszlopcsarnokos formájúvá alakított fertőrákosi kőfejtő önmagában is turisztikai látványosság, Barlangszínházként pedig ismert színház- és előadóterem.

Palkovits János Fertőrákos polgármestere köszönti a megjelenteket

2001. decemberében a Fertő tájat és tavat környező településeket – Ausztria és Magyarország közös felterjesztése alapján – az UNESCO Világörökséggé nyílvánította. Ennek megfelelően a kultúrtáj fejlesztése, rendezése a jövőben a földtani, őslénytani, növény- és állattani, valamint művelődéstörténeti értékek fokozottabb megóvásával és az idegenforgalmi célok együttes figyelembevételével valósulhat meg.
A Püspöki Kőfejtő, különösen értékes növény- és állatvilága óvása és megőrzése mellett mindenképpen adott feladatot jelent azok megismertetése a Fertő táj látogatóival. A környezetvédelmet is szolgálja az ismeretátadáson keresztüli oktatás, hiszen amint az a tanösvény avatásán és bejárásán is kiderült, a sokak által ismert hely évmilliók értékeinek feltárása mellett az Európában egyedülálló éghajlati és földrajzi viszonyok által meghatározott jellegzetes és különleges növény- és állatvilág megismerését és megismertetését szolgálja, amely akár több témakör szerint is lehetséges.

Horváthné Hoszpodár Katalin: A Fertő-táj mint világörökség a rendező elv

Botanikai ritkaságnak számít a a kőfejtő területén előforduló Kövi benge, a tanösvény, névadója amelyet a Fertő-Hanság Nemzeti Parj ajánlására választottak ki a projekt létrehozói.
Szép kivitelezésű és tudományos igényességgel megszerkesztett, ugyanakkor közérthető a háromnyelvű – magyar-német-angol – információs táblarendszer, amely a Fertő-tájat, a Világörökség részeként mutatja be.

Az akvarellek készítője: Novák Natália Tímea

A táj és kultúrák, a geológiai és éghajlati jellemzők, a Fertő-táj élővilágát és turisztikai értékei egyaránt megjelennek a térképeken.
A látogatók a bejárható zöldterületi részen a korlátra elhelyezett 35 tábla segítségével a környék élővilágával ismerkedhetnek meg, amelyek a környezet szerves részeként egységes arculattal és kivitelezésben vonultatják fel az egyedeket.

A kőfejtő lajtamészkövébe zárva még napjainkban is felfedezhetők az évmilliókkal ezelőtti sekély tengerpart élővilágának maradványai, erre utal az az – ezúttak kőfaragó által – kőbe vésett tengeri sün lenyomat is, amely a közeli bányából származó 2 köbméteres, 9,6 tonnás lajtamészkő tömbön a tájolást jeleníti meg és, amelyet az adott terepviszonyok között nem volt könnyű a Kőfejtő legmagasabb pontján elhelyezni - tudtuk meg Ratatics Ottótől a Fertőrákosi Kőbányák üzemeltetőjétől. Jelképesnek is mondható, az, ami csak a tömb elhelyezését követően vált láthatóvá: hogy éppen a kiválasztott hatalmas kő viseli egy kutatófurás nyomát; az ismeretszerzés céljából végzett emberi tevékenység a több millió éves képződményben nyomot hagyott.

Lajtamészkő tömb tengeri sün (scutella) lenyomattal és készítője:
Ratatics Ottó, kőfaragó (alsó kép balra)

- A tanösvénynek is mindig nyitottnak kell lennie minden érdeklődő számára, az értékeit nem elzárva, elszigetelten kell óvni, hanem azokat mindenki számára megismerhetővé, elérhetővé kell tenni - mondta Horváthné Hoszpodár Katalin a Tourinform Iroda vezetője, aki további terveket is szeretne megvalósítani ezért is gondolja azt, hogy a turisztikai termékfejlesztés első lépése egy Fertő-táj témapark kialakításának, a Kőfejtő területe pedig adottságainál fogva a lehető legalkalmasabb helyszíne a világörökségi helyek bemutatásának.

A névadó, Kövi benge táblája előtt

A résztvevők bejárták a tanösvényt

Egyébként meg amióta a Fertő-táj a világörökséggé vált, úgy tűnik, hogy a Kőfejtő fogadóhelye az első, ahol a világörökség emblémája ezt a rangot jelzi is.

Az ötlet és projektgazda, Alpokalja Idegenforgalmi Alapítvány TOURINFORM Sopron egyben gesztor szerepvállalóként a pályázat kezelését végezte és a teljes megvalósításért felelt. A mai avatón, amelyen a tanösvény megvalósulását segítők is megjelentek. A kövek elhelyezése, a kőfaragás és a tájolás Ratatics Ottó kőfaragó, a fertőrákosi Kőfejtő Bányája üzemeltetőjének munkája, a faipari munkálatokat, beleértve a képkereteket a Tanulmányi Erdőgazdaság Rt. Fafeldolgozó Üzeme végezte, az információs táblák grafikai arculatát és kivitelezését az Image Grafikai Műhely végezte, a művészi akvarellek Novák Natália Tímea és Kovács Adél munkája. A szövegrészek elkészültében szakmai segítséget a Fertő-Hanság Nemzeti Park, Nyugat-Magyarországi Egyetem Növénytani és Termőhelyismerettani Intézete adott. A geológiai ismertető a Magyar geológiai Intézet Nyugat-Magyarországi Területi Hivatalának segítségével készült el.

Az1,8 millió Ft-os projekt megvalósítása során a Fertőrákos Község Önkormányzata saját forrását a Nyugat-Dunántúli Regionális Idegenforgalmi Bizottsághoz (RIB) benyújtott nyertes pályázat egészítette ki, a tanösvény elkészültét még támogatta a Gazdasági Minisztérium.
T.É.


Kapcsolódó cikk:

Termékfejlesztés a Püspöki Kőfejtőben - Kövi benge Tanösvény kialakítása