|
A Terror Háza hatásai
Kell, hogy előtted növény lélegezzen 1
.
A Terror Háza
hatásai
"Én még mindig a hatása alatt állok..." - nyögte ki az egyik "kiszédülő"
diáklány... és valóban látszott: mélyen megrendült a kiállítástól. Mint
kiderült, leginkább a termeken és folyosókon őket végigvezető
alkalmazott által
elmondottak voltak rá hatással. No és, a pince...
Az én Terror Háza-látogatásom november 14-én zajlott. Egyszemélyes jeles nap
ez : rég elhunyt édesapám születésnapja... Érintett volt a második
világháborúban (motoros futárság; repeszdarab a hátban). Természetesen a
Rákosi-féle terményrejtegetés és zugvágás gyanúsítgatás
ai alól sem tudta kivonni
magát. Ahogyan meg kellett élnie azt is, hogy '56-ban az addigi pártisták
elégették párttagkönyveiket, és ripsz-ropsz átvedlettek forradalmárrá,
nemzetőrré - aztán november negyedike után szépen visszaültek a
székeikbe........ Jó, hogy apám nem láthatta ezt a kiállítást! Meglehet,
kivájta volna körmével a tenyerét, ahogyan újból és újból
ökölbe szorítja
sokatmegélt, erős kezét.
A belépés előtt hosszú sorálláspercek, negyedórák csigázzák az embereket. A
csoportok egymást érik. Nagyon sok a diák. A magánemberek megpróbálnak egy-egy
tanulócsoport végére állni. Szerencsés esetben bejutnak hamar. Kedves Társammal,
akivel együtt szántuk rá magunkat az önkéntes "szembesítésre" - igaz, mindketten
fiatalabbak vagyunk annál, hogy a Szálasi vagy a Rákosi regnálást
saját bőrünkön
tapasztalhattuk volna, hozzáteszem, hála Istennek(!) -, erős félóra múltán
jutottunk el a forgókaros bebocsátó portig, amin átlépve elindultunk a jól
megtervezett "labirintusban". Zsebünkben jó mélyre süllyesztve a
plasztik
belépőkártya, amit meg kell őriznünk, és majd a kijáratnál le kell
adnunk. Azért írtam a "majd"-ot vastagítva, mert akkor még nem gondoltuk, milyen
soká is lesz az a perc, amikor lesújtott, megdöbbent lélekkel végre újra
"szabadulhatunk" a borzalmak átmeneti (és önként vállalt...)
fogságából!
A legegyértelműbben úgy határozhatom meg, mi is a Terror Háza, ha idézek a
kezünkbe kapott kis angol-magyar nyelvű ismertetőfüzet első belső
oldaláról.
"A Terror Háza most múzeum, de a XX. században a magyar történelem két
szégyenteljes és tragikus korszakában is, valóban a terror háza volt.
1944-ben a nyilas rémuralom idején ez az épület volt a "Hűség
Háza", a
nemzetvesztő magyar nácik pártszékháza. 1945 és 1956 között
pedig a hírhedt
kommunista terrorszervezet, az ÁVO és utóda, az ÁVH rendezkedett be
ugyanitt. Az
Andrássy út 60. a rettegés és félelem házává vált.
A múzeum a terror áldozatainak állít emléket, de mementó is, ami a terrorista
diktatúrák rémtetteire emlékeztet.
Határozottan "tereltetik" a látogató, akkor is, ha nem igazodik
kísérőhöz,
ha nem hallgat termenként rövid ismertetőt a belső idegenvezetőktől. Hamar
belenyugszik az ember, hogy arra menjen, amerre lehet. Nem ez jellemzi az egész
kiállítás elrendezését, de nagyrészt bizony lépkedünk, csak
lépkedünk előre. Rám
olyan hatással volt, mintha fegyver csövét érezvén a hátamban nincs-mit-tenni
alapon kellene mozognom - talán volt is valami efféle célja a
tervezőknek...?
Impressziók:
Tank
Feszített víztükörnek látszó szintetikus olajréteggel a lánctalpa alatt,
magasított alapon, mint kis "mesterséges fennsíkon" - de tekinthetjük
"izgalmasan" sajátos szobortalapzatnak is.... - áll a poros, ócska
nagycsövű a
kicsiny belső udvaron. Csikorogva mozdulna, ha megmozdulna... Hogy' rebbenne
szét mindenki a körfolyosóról! Hát még, ha a csövét is megemelné és/vagy esetleg
fordítaná is, célra irányozni...!!
Barakk
Barakknak berendezett nagy terem, melyben minden felekezet emlékezik
elvesztettjeire... Fények. Kis kegytárgy-összeállítások a falban
... A földön nagy
fehér márványkereszt. Harmadteremnyi hosszú... Körülötte a padló kitörve...
Igen komoly jelképerő.
Irodaszobák
Irodaszobák különböző korokból, helyszínekből... Vallatóterem eszközökkel.
Öltöző a régi vasszekrényekkel, nyilasegyenruhákkal. A híradós "szentély" -
rejtjelző, lehallgató stb. berendezéseivel, abszolút korhűen. Terem a
Rákosi-korról fetisizáló "előadásban" - dicsőítő tárgy-gyűjtemény...
(Festmények, szobrok érdekes látószögekbe elhelyezve... a berendező nagyot alkotott!)
Autó
Terem, melyben az általam soha nem hallott ZIM márkanevű elegáns régi fekete
autó áll (Hruscsov utazott volt benne), baldachinszerűen lefüggönyözve,
idegesítően lassítva pulzáló, sejtelmes megvilágítással, mely végre felerősödik,
s akkor láthatóvá válik az autó belseje műszerfalastól, arany
sujtásos
vörös-selyem kárpitozásostól... majd - szerintem - sokkal gyorsabban
elhalványul, és bosszankodva nézzük az elsötétült semmit az
áttetsző fekete
függöny mögött, míg lassan végre újra előnyomul a fény. Rendkívül erős jelkép
ez, legalábbis szememben... az akkori időkről - mármint a fény fel-le... mit is
lehetett látni világosan és mennyire... Nincs ember, aki egy bepillantással
megelégedne, úgyis kivárja a következő kivilágosodást is. Közben gondolkodhat.
Teszi is!
KORSZAK-termek '45 utántól, egymásután!!! Igazi történelem-séta!
Nagyszerű ötlet precízen kivitelezve!
A koalíciós kor. A keményedés, Rákosi, az ÁVO-s nagy- és
kisebb kutyák -
képei, tárgyai, egyenruhái.
'56... '56 után: kissé kinagyított levelekkel kitapétázott
szoba, mely
sorokat a külföldre mentek hazaírtak, közben szól a dal az ismert
női hangon:
"Oly távol messze...", a falba mélyesztett képernyőn pedig látjuk, ahogyan a
nyugati határon menekülők belevesznek a nádasba... és lövés is hallatszik...
(különben is nagyon sok az ilyen "orv" képernyő, amely sokkoló
képsoraival
mellbelökőn ottmarasztja a nézelődőt egy darabig, majd miután szabadulni bír,
nemsoká szembesülhet egy újabb rövid mozgófilmmel valamelyik falban...) - aki
élt akkor, nem fog szólni pár percig, mert alaposan elszorul a torka.
.. talán a
fiatalok is megéreznek valamit...
Az ötvenes-hatvanas évek fordulója, a hatvanas évek eleje: Bambi, Tangó padlófény,
Hypo stb. kiállítva, újságképek a falon... és így tovább, a
Kádár-korszak stb.
termei, egészen az utolsó szovjet katona búcsúintése-teremig, mely integetés
falra vetítve, két vagy több példányban is látható egymás mellett... mosolyog a
nevezetes tiszt... savanykás mosollyal...
És a hírhedt pince...
Azt Önöknek kell megnézniük. Arról nem beszélek. Csakis az
odaútról... Az
odaút egy lift, amely - klausztrofóbiások felkészítésére mondom - dupla akkora,
mint egy átlag lift, legalábbis szélességében, üvegfalú, és
eszméletlen lassan
motyorászik lefelé. Egyedül sokkoló lett volna. Nagyon jó, hogy
ott volt Társam
a bajban... Amint becsukódik ugyanis az ajtó, beindul a "tévé" a
falban, és
ember beszél a kivégzésről, maximálisan részletezve... fekete-fehérben, hatalmas
fej, minden mimikai rezdülés látszik az arcán... és... az a lassú ereszkedés,
miközben - mivel a padló is üveg - lassan már be-be lehet látni egy-egy
folyosóra vagy elvetemült kis lyukba......... akkor erről ennyit. A többit, hogy
mi volt ott lent, tényleg nézzék meg személyesen. Ne menjenek egyedül! Jó az, ha
valakinek meg lehet szorítani a kezét, ha valakinek bele lehet nézni
a
szemébe... aztán nagy sóhaj és lépni tovább újabb cellába,
terembe stb.
Az utolsó impresszió:
Amikor kijöttünk a jómeleg, sötétedő, tehát szépen kivilágított Andrássy
útra az automata-nyíló ajtón - az emlékezetes érzés volt. Igazi
szabadulás.
- gyöngyös
-
|