CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Hírek - események

2002. november 17., vasárnap 16:44


Kosz-Góc II. - AkSI nagytakarítás a GYIK körül és az Erzsébet-kertben - Képriporttal

Kosz-Góc II. - AkSI nagytakarítás a GYIK körül és az Erzsébet-kertben - Képriporttal

Az Aktív Soproni Ifjak és együttműködő partnereik a Kosz-Góc program keretében őszi nagytakarítást tartottak a Gyermek- és Ifjúsági Központ (GYIK) környezetében és a szomszédos Erzsébet-kertben.
Szombaton, a tavalyi után immár második alkalommal hirdették meg az Aktív Soproni Ifjak (AKSI) Sopron közterületeinek őszi nagytakarítását célzó "Kosz-Góc" programjukat, amelynek sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy együttműködő partnereik mellett szép számmal voltak olyanok, akik szombat délelőttjüket áldozták arra, hogy lapátot, gereblyét, szemetszsákot ragadva a GYIK és környezete, valamint az Erzsébet-kert rendbetételében és megtísztitásában segédkezzenek. A program faültetéssel kezdődött, majd őszi nagytakarítással folytatódott.

 A rendezvényen Kalmár István alpolgármester is megjelent, aki ő maga is több ifjúsági egyesületet alapított Sopronban, ezért, mint mondta tisztában van mindazokkal a nehézségekkel, amelyekkel egy civil szervezet – különösen egy öntevékeny csoport – működtetése jár. Az alpolgármester úgy vélte: a városnak feladata, hogy biztosítsa a civil szervezetek, egyesületek hosszú távú tevékenységi és fejlődési feltételeit. A szombati akció a város köztisztaságára is ráirányította a figyelmet. Kalmár István elmondta, hogy hivatalba lépését követően az újonnan megválasztott városvezetés első intézkedései között kérte fel a Soproni Városüzemeltetési Kft-t a város kitakarítására. A köztisztaság egy nem túl költségigényes, ám mindenképpen a közérzetet javító kérdés - jelentette ki a az alpolgármester, hozzátéve, hogy az embereknek a környezetükhöz való szemléletbeli hozzáállásukon is változtatniuk kell, ebből a szempontból is jó kezdeményezés az AKSI által szervezet program.

A Gyermek- és Ifjúsági Központ alakulásuktól kezdve befogadta az AKSI-t és segíti működésüket. Sógor Ferenc a GYIK ügyvezető igazgatója  az intézményről szólva kiemelte: a GYIK esélyt és lehetőséget ad arra, hogy a gyermekek, a fiatalok szabadidőt kulturált körülmények között töltsék el, ismereteiket bővítsék. A tavaly a Deák teret takarító fiatalokat látva, éppen ő javasolta az AKSI tagjainak, hogy a következő akció során saját házuk táját tegyék rendbe. Fontos a példaadás - hangsúlyozta Sógor Ferenc, aki reményét fejezte ki abban, hogy a személyes példamutatás mellett a környezetüket óvni akarókat segítő, a város által biztosított feltételrendszer is megteremtődik a jövőben.

Strenner Szilárd az AKSI képviseletében szólt arról, hogy a tavalyi akció keretében a Deák tér kitakarítását a Szövetség Sopronért Egyesülettel közösen szervezték. Az önkéntes program egyik legfontosabb hozadéka, hogy fiatalok és idősebbek együtt tudnak egy a helyi közösség érdekeit szolgáló cél érdekében tevékenykedni. Az önkéntes programok a valódi életben való önálló érvényesülés készségeinek kialakítását is segítik, amire az iskolában kevés lehetőség adódik.

A "Kosz-Góc II." programhoz szükséges anyagi forrásokat a Make a Connection-Kapcsolódj be! program pályázatán nyerte az AKSI.A Nokia és a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány (DIA) 2002. október 8-án elindított Kapcsolódj be! programot ismertetve Garas Ildikó ügyvezető igazgató elmondta, hogy az 15 városban 22 csoport részvételével valósul meg, amelyekben, és mint Sopron példája is mutatja, egyik eredménye, hogy benne a helyi kezdeményezéseket illetően megvalósul a civil-, az üzleti-, és az állami, illetve önkormányzati szféra együttműködése.

Pillanatképek:
 

T.É.  

Kapcsolódó cikk:

Nemes munkára vállalkoztak