|
Ötszáz év pillanatai Bánfalvi templom és kolostor
Bánfalvi templom és kolostor A bánfalvi hegyitemplomhoz nyolcvannégy
lépcsõfokból
álló barokk lépcsõ vezet, mellvédjén szentek kõszobraival. Ötszáz év
történelmét
hordozza ez a hely. Az idõ a bánfalvi templom és kolostor történetében
sok szálat összekuszált. Eredeti funkcióját betölti-e még valaha a
kolostor
épülete? Merne-e ma erre valaki határozott választ adni?
Aligha.
Oklevelek tanúsága szerint 1482-ben a pálos
kolostor
alapításának idõpontjában kezdik építeni. 1532-ben a talán még
teljesen
el sem készült templomot és kolostort már feldúlják
A mai kolostor épülete a XVII. századbeli átalakításoknak kevés nyomát õrzi, de azért a falai között elhangzott imák és fohászok nem tûntek-tûnnek nyomtalanul a semmibe. A pálosoké, a karmelita nõvéreké, az egykori szociális otthon gondozottjaiké, a jelenlegi lakóké. Õk 1995 telétõl vannak a kolostorban. Ötszáz év történelmének az utóbbi négy év parányi töredékét teszi ki. Egy emberélet során nem négy év, de egyetlen egy pillanat is örök érvényû lehet. A kolostort évszázadok óta emberek lakták. Az évszázadok is pillanatokból tevõdnek össze. Ha méltó említésre az a négy évi kétkezi munka, amellyel a kolostor jelenlegi lakói a lakhatatlan mindenki más által leírt helyet újra a felülrõl áradó kegyelem helyévé tették, akkor a kolostor történetében ezt az idõszakot az utókor szintén megemlíti. Fordulópontnak számít, újabb fejezet veszi kezdetét azzal, hogy egy keramikusmûvész és társa a kolostor köztudatbeli képébõl a szánalom, a megbélyegzettség összes fizikai és lelki torzképét pozitív irányba változtatta. Eszköze ebben a munka és a mûvészet volt. Agyagba égetett stációk A mûvészet Isten dicsõítésének legnemesebb
formája.
A bánfalvi karmelita kolostorban tavaly nyáron nyílt Kálmán Éva
szakrális
szobrainak állandó kiállítása. A kiállításon az egyszerû használati
tárgyakon
keresztül a legelvontabb szoborba formált gondolatokig mindent áthat a
hit. Az alkotások nem saját magukat kelletik, nem önmagukban
gyönyörködnek.
Minden egyes tárgy üzenetet hordoz. Anyaguk, az agyag a teremtõ keze
munkáját
õrzi. Szobrokká a mûvész keze formálja; késszé, igazán használhatóvá a
tûz égeti.
Akárcsak a Teremtõ az emberi életeket. A terrakotta szobrokat és kisplasztikákat nem (elsõsorban és csak) a kolostor hangulata ihlette. Kálmán Éva munkái nem a kolostorba költözéssel vannak szoros ok-okozati összefüggésben. Sokuk a mûvész lelkében évekkel ezelõtt megfogalmazott imádságok, hitvallások, azokból az idõkbõl, amelyekben még senki nem sejtette, hogy eljön az a pillanat, amikor a kolostor (több évszázados) létezése összekapcsolódik a mûvészével. Ezek azok a pillanatok, amelyekben a laikus a véletlen szerencsés egybeesésérõl beszél, és ez lehet az a pillanat, amikor a szemlélõ esetleg alaposabban utánagondolva ráébred, hogy véletlenek pedig nincsenek. Az alkotónak nem kellett különösképpen alkalmazkodni a kolostor szelleméhez. Az a bejárati körlépcsõ, amely az egykori szociális otthon gondozottjait ideérkezésükkor - talán életük utolsó - lakhelyére vezette, ma Jézus keresztútjának agyagba égetett stációival állít nekik emléket. Ez a hely ma maga a bocsánatkérés. Mûvész és hely egymásra találtak. A mûvészet beköltözött a bánfalvi kolostorba. Szükség van ünnepekre Az igazi mûvészetet abban lehet lemérni, hogy mennyivel vitt közelebb Istenhez, mennyire segített megközelíteni az abszolútumot - fogalmazza meg az oboamûvész, Benyovszky Imre, akinek ötlete és szervezése nyomán kezdõdött meg június végén az augusztus 20-ig tartó hangversenysorozat. A cél a kolostor régi funkcióját - ha nem is teljes mértékben, de legalább szellemiségében - a zenemûvészet eszközével visszaállítani, megõrizni, Bánfalvát, az immár Sopronhoz tartozó, de mégis erõs hagyományokkal rendelkezõ települést bekapcsolni a mûvészeti élet vérkeringésébe, e vérkeringésben megmutatkozni és megmérettetni. A Benyovszky Imre vezette Concerto Zenei Mûhelynek ebben partnere a Bánfalváért Baráti Kör, amelynek céljai között a hagyományok felelevenítése és ápolása mellett a helyi kulturális élet elevenebbé tétele is szerepel. A sorozat a fõ támogató - Soros Alapítvány - kiírása szerint olyan fiatal mûvészeknek nyújt koncertlehetõséget, akik ígéretes indulásuk ellenére még pályakezdõknek számítanak. A mûsorterv összeállításánál természetesen figyelembe kellett venni a helyszín adta akusztikai adottságokat. A Nyáresti Hangversenyek megrendezésének ötlete találkozott a bánfalviak és a soproniak igényével. Az embereknek a hétköznapjaik során szükségük van ünnepekre. Az ünnepek megszentelik a hétköznapokat. A hangverseny ilyen ünnep. Az élõ muzsika a pillanat ünnepe, egyszeri és megismételhetetlen remekmû, amely ugyan a hangrezgések megszûntével elhallgat, de a lélekben nyomot hagy. Így juttat közelebb az ünnep igazi értelméhez. Taschner Kurt kincsei Mint ahogy kialakul a mûvész keze nyomán az agyagból a forma, vagy ahogy az egymás mellé helyezett hangjegyekbõl felcsendül a muzsika, úgy állnak össze a borban a fajtára jellemzõ zamatok: a napsugár, a föld, az élet zamata. A kolostorbeli hangversenyek után az igazi ünnepekhez méltóan a soproni bor régi fényében és pompájában csillan a poharakban. És megint visszatértünk a pálosokhoz: a rend által több mint kétszáz éve épített, hegybe vájt egykori kolostorpince kincsei: a rubin Kékfrankos, a "hagymahéj" Rosé, a világossárgás, zöldbehajló Veltelini, a Cuvée a Taschner-Vin mûalkotásai. Érthetõ Taschner Kurt kötõdése a kolostorhoz és a vidékhez: apáról fiúra szálló örökség az övé, több generációra visszavezethetõ poncichter család sarja. A bor kultúrájáról beszél, a bor és kultúra kapcsolatáról. A VIII-IX . században bajor telepesek által megteremtett szõlõtermesztés és borkészítés kultúrája máig folyamatosnak tartott. Egyrészt a bor számos mûvészt alkotásra ihletett, másrészt a bor maga - Csávossy Györgyöt idézve - mindenekelõtt pazar mûalkotás. Így illeszkedik bele szervesen egy-egy est hangulatába a bor. Nemcsak fokozza a mûélvezetet, hanem íze, színe, zamata harmóniájában maga a mûélvezet. A kolostor falai között összekuszálódott idõfonalakat gombolyít ki a mûvészet. A teremtéssel egyidõs agyag régi imádságokat hordoz. Törékeny, mint az ember hite, embersége. Évszázadokon átívelõ muzsika szólal meg. Így adódik az ötszáz év történetéhez a kolostor-tárlat egy éve, a hangversenysorozat kilenc programja. Valósággal érezni, hogy az idõ anyagszerûvé válik, hol kitágul, hol összesûrûsödik. A honfoglalás kori magyarok idejében még a bor szónak egy másik jelentése is ismert volt: az, amely az átmeneti változó színt, a folyton változó, élõ anyagot jelentette. Ennek az örök változásnak és mozgásnak vagyunk mi is szerves részei - és az igazi nemes borhoz hasonlóan nekünk is az idõ múltával nemesednünk kellene. A templom és kolostor azon üzenete legyen ebben segítségül, amely az 1894-ben padlóba illesztett kõtáblán található: „In mundo spes nulla bonis est nulla salutis,/ Sola salus servire deo sunt cetera fraudes” - a világ a jóknak semmi reményt sem nyújt a boldogságra,/ Egyedüli boldogság Istennek szolgálni, minden egyéb csalárdság. Fotók: Kálmán József
|
