CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Hírek - események

2002. november 20., szerda 23:29


A testvérvárosi kapcsolatok jegyében

A testvérvárosi kapcsolatok jegyében
Kiállítás Kismartonban, Eisenstadt "a testvérvárosok között" Sopronban

Kismartonban (Eisenstadt) a Polgármesteri Hivatalban nyílt meg tegnap soproni és kismartoni fotóművészek Fotóművészet Sopronból és Kismartonból című kiállítása, amelynek alkalmával Walter Dezső, Sopron, és Peter Nemeth Eisenstadt polgármestere köszöntötte a rendezvény igen népes közönségét.

Walter Dezső és Peter Nemeth Eisenstadtban

- Már a testvérvárosi szerződés júniusban történt megkötése előrevetítette a két város közötti szoros kapcsolat további erősödését - mondta Peter Nemeth polgármester, aki hangsúlyozta, hogy a kultúra egyik legmegfelelőbb eszköze egymás megismerésének. Walter Dezső soproni polgármester hangsúlyozta, hogy a testvérvárosi kapcsolat ápolásában elődje, Dr. Gimesi Szabolcs által megkezdett úton halad majd tovább. A kiállított képek is arról tanúskodnak, hogy Sopron – a régióval együtt – eddig is Európához tartozott, annak ellenére, hogy sokáig nehezen átjárható határ választotta el Kismartontól; ígérte: tartalommal fogja megtölteni a testvérvárosi kapcsolatot, a két város kölcsönös gyarapodása érdekében.

Fajkusz Attila és zenekara szolgáltatta a talpalávalót

Az 1906 óta folyamatosan működő Soproni Fotóklub, a 2001-ben alakult Soproni Fotóművészeti Kör, és az 1983-ban létrejött Fotokreis Eisenstadt alkotóinak közös kiállítása 2003. április 3-ig tekinthető meg az eisenstadti Polgármesteri Hivatalban.

A három, fotósokat tömörítő szervezet képviselői

***

A két testvérváros polgármestere további közös programja a mai napon Sopronban folytatódott. A soproni Városháza polgármesteri irodája előterében Sopron testvérvárosainak címere, a településekről készült képek és azok rövid történetei mellé a közelmúltban – földrajzilag a legközelebbi testvérvárost – Eisenstadt-ot bemutató anyaga is felkerült. Ennek felavatására ezúttal Peter Nemeth polgármester látogatott el Walter Dezsőhöz.

Walter Prior burgenlandi tartományminiszter,
Peter Nemeth és Walter Dezső polgármesterek

A testvérvárosi kapcsolatok bővítésében a határ átjárhatóságának adta kölcsönös előnyök mellett a két polgármester kiemelte a közös uniós jövő adta gazdasági, társadalmi, kulturális területekre jellemző, új lehetőségek kihasználásának fontosságát, a feladat a két város közötti kapcsolat tartalommal való megtöltése - jelentette ki Walter Dezső. Kránitz László országgyűlési képviselő, Hruby József, Kalmár István alpolgármesterek, valamint soproni vállalkozók mellett az eseményen résztvett Walter Prior burgenlandi tartományminiszter.



Testvérvárosok a Városházán: Kazuno még hiányzik