CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Hírek - események

2002. november 24., vasárnap 21:39


I. Magyar Faépítészeti Szakmai Napok

I. Magyar Faépítészeti Szakmai Napok

    Faszerkezeti konferenciát rendeztek Sopronban, a Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum) dísztermében november 22-én. A szervező Dr. Nagy Attila, okleveles faipari mérnök, faépítészeti szakértő elmondta: a szakmai rendezvény célja a hazai ácsipar és faházgyártás európai uniós szakmai felkészítése. Az előadások között, amelyeket konzultáció követett elhangzott: Juhász János: Egy jövőben ígéretes építőanyag, az LVL felhasználása, Dr. Wittmann Gyula-Nagy Gábor József: Modern kori faházszerkezetek Magyarországon, Bátki Károly: A Tetőszerkezet statikai vizsgálatának gyakorlati tanulságai. Faszerkezetek elemeinek roncsolásmentes vizsgálata témában Divós Ferenc egyetemi docens és Szalai László doktorandusz hallgató, Nyugat-Magyarországi Egyetem, Sopron; A faanyagvédelem gyakorlatáról címmel Dr. Németh László előadása hangzott el. Korszerű gyártás-elkőkészítési módszerek a fával építésben címmel Dr. Nagy Attila tartott előadást.

Dr. Nagy Attila, a rendezvény szervezője,hagyományteremtőnek szánja és szükségesnek ítéli meg a magyar szakembereknek szánt szakmai rendezvényt 

    A Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum) és a Hírfa Faipari Információs Lap támogatásával rendezett szakmai napra, amelyet a jövőtől évente szeretnének megrendezni, közel ötven – tető- és faházgyártással foglalkozó – szakember érkezett az egész országból.
    A szervező, Dr. Nagy Attila rendelkezésünkre bocsátotta a konferencián elhangzott előadások  tartalmi kivonatát.

Modernkori faházszerkezetek Magyarországon
Előadó: Nagy Gábor József

A faházak és szerkezeteik fejlődése napjainkra ún. Faházépítési rendszerek kialakulásához vezetett. Áttekintve ezeket a rendszereket beszélhetünk tömör fából, illetve több anyagból és ezek rétegelésével készített falakról. A tömör fából készült szerkezetek hagyományosan az ún.
Boronafalas megoldásokat foglalják magukba, míg a szerkezetek másik nagy csoportja a több anyagból, a több egymástól elkülönülő rétegben kialakított  falszerkezeti megoldások csoportja. Ennek több válfaja ismeretes, így beszélhetünk:
- panelos
- vázszerkezetes
- ún. keretszerkezetes
- és cellás változatokról
Ezen falszerkezetek jellemzője, hogy rendszerint természetes tömör fából készült  keret közé és annak két oldalára, az épületfizikai következményeknek megfelelő rétegfelépítésben különböző anyagok (faforgácslapok kőzet vagy üveggyapot, párafékező fólia. CK lap, GK lap, GR lap, műanyag bázisú vakolat stb.) nyernek elhelyezést.

Az I. világháború végéig hazai faépítészetünk megfelelt az európai szokásoknak. Az addigi stangálás
után az 1960-as évek elejétől kezdődően, az üdülőterületek kialakításával kapcsolatban megjelentek a fából készült hétvégi vagy víkendházak  és néhány évvel később a faszerkezetes
családi illetve lakóházak gyártása is megindult. A rendszerváltozást követően részben megjelentek a külföldi vállalkozások illetve az amerikai típusú vázas építési módszerek (baloon, platform). A korábban jelentéktelen szerepet játszó boronafalas faházépítés - elsősorban finnországi import alapján - ismét megjelent. Közismerten ezek az építési eljárások és a faházszerkezetek számos előnyös tulajdonsággal rendelkeznek.
Ezen házépítési rendszerek előnye a gyors építés lehetősége, viszonylag kedvező árfekvés, megfelelő kivitel esetén megfelelő épületfizikai tulajdonságok, a tömörfából készült házak kedvező élettani hatásai, környezetkímélő alapanyagok, megfelelő tartósság, tetszős megjelenés stb. Az előző kormányzati ciklus alatt elindult lakásépítési támogatás következményeként érezhetővé vált a faszerkezetes házak iránti igény növekedése.
A megfelelő minőségbiztosítás érdekében  nyugat-európai mintára hazánkban is megalapították az ÉVOSZ keretein belül a Készházépítők Szakmai Tagozatát, mely saját védjeggyel rendelkezik (MAKÉSZ). Ahhoz, hogy ezt egy gyártó üzem megkaphassa, építési rendszerének az ÉMI által bevizsgáltnak kell lennie.



Tetőszerkezet statikai vizsgálatának gyakorlati tanulságai
Bátki Károly

Egy évtizedekkel ezelőtt kialakított strand felújítása, átalakítása, korszerűsítése során tervbe vették többek között a strand területén lévő úszómedence lefedését is. A lefedés tartószerkezetének az elsődleges rendeltetés mellett ki kell elégíteni egyebek között esztétikai és tartóssági szempontokat is. Ilyen feltételek között mindig szóba jön valamilyen faszerkezet alkalmazása. A hosszúkás téglalap alakú úszómedence lefedéséhez egy lehetséges forma megtervezése után részleges statikai vizsgálatnak kell alávetni a tartószerkezetet. Az előadáson kiderült, hogy csupán a támaszok kialakításával milyen gyökeresen lehet módosítani a tetőszerkezet erőjátékát. A támaszoknál bizonyos elmozdulási lehetőségek magakadályozásával vagy megengedésével a tartószerkezet rúdjaiban nagyságrendileg eltérő igénybevételek keletkeznek.
    Az előadás rámutatott arra, hogy a nem szokványos szerkezeteknél a szerkezettervező közreműködését nem lehet mellőzni. A kivitelezőnek pedig pontosan, a terv szerint kell megépíteni a faszerkezetet, hogy a számítás során, a statikai modellnél alkalmazott feltételek teljesüljenek a megépített szerkezeten is.



A faszerkezetek elemeinek roncsolásmentes vizsgálata
Szerzők: Divós Ferenc egyetemi docens és Szalai László doktorandusz hallgató, Nyugat-Magyarországi Egyetem, Sopron

    Az idős faszerkezetek gerendáinak pillanatnyi hajlító szilárdság meghatározására kidolgozott módszer a roncsolásmentes faanyagvizsgálat egyik szép példája. A 4 mm átmérőjű facsavar kitépéséhez szükséges erő és a hangsebesség mérésén alapszik a módszer, mely +/- 9MPa hibával képes a hajlítószilárdságot meghatározni. A módszert a gyakorlatban is alkalmazzák idős faszerkezetek felújítása előtt. A szilárdsági adatok a statikai számításokban hasznosulnak, és így az indokolatlan faszerkezet cserék elkerülhetők. A műszeres vizsgálat ellenére a gombaszakértői vizsgálat kikerülhetetlen.
    Új faszerkezetek építésénél a fűrészáru szilárdság szerint történő osztályozása, a megfelelő teherbírással rendelkező faanyag felhasználása új lehetőségeket nyit a faépítészetben. Egyrészt növeli a faszerkezetek megbízhatóságát, megfelelő minőség alkalmazásával pedig csökkenthető az alkalmazott keresztmetszet. A rugalmassági modulusz meghatározására épülő osztályozás több mit 30 éve gyakorlat az angolszász országokban. Az MSZ-EN338-as szabvány a gépi szilárdság szerint történő osztályozás lehetőségét nyitotta meg hazánkban is. A bemutatott osztályozó gép a dinamikus rugalmassági modulusz és a sűrűség mért értékei alapján osztályozza a faanyagot. A mérés gyors, mindössze 1 másodpercig tart. Alkalmazási példaként egy fakupolát mutatunk be, ahol C40-es minőségű vörösfenyőből épített kupola szerkezete mindössze 0,7 m3 faanyagból készült és 65 m2 felületet fed le.
    A kupola Sopronban az egyetemen megtekinthető. Kérésre az osztályozó gépet hazai telephelyen szívesen bemutatjuk.


A faanyagvédelem gyakorlata
Szerző: Dr. Németh László

    A szerkezeti és burkolati funkciót ellátó faanyagok megelőző illetve szükség szerinti megszüntető védőkezeléséhez szükséges vegyi anyagok és faanyagvédelmi eljárások ismerete az építők, építkezők számára az egyre bővülő minőségi munka iránti igény miatt alapkövetelmény.
    A faanyag-védőszereket a faanyag felhasználási helyére vonatkozó jellegzetességek alapján célszerű - és így a legegyszerűbb is - kiválasztani.
    A favédőszerek költségeinek kiszámításánál nem csak a favédőszer árát kell figyelembe venni, hanem az 1 m2-re szükséges mennyiséget is. A fajlagos költség ebből számolható. Így az olcsóbbnak tűnő szer lehet, hogy a végén drágább lesz.
    A felhasználandó favédőszer ismeretében fontos tudni annak felviteli módját is, és ehhez figyelembe venni a saját hely és eszköz lehetőségeket valamint kapacitást. A kivitelező sok kellemetlenséget meg tud előzni azzal, ha a faanyagvédelmi eljárásokat a favédőszerek műszaki adatlapjában leírt módon végzi el.
    Abban az esetben, ha egy vállalkozó gomba- vagy rovarkárosított faszerkezet felújítására kap megbízást, forduljon először szakértőhöz a faszerkezet faanyagvédelmi felülvizsgálatát illetően. A szakszerűtlen módon és vegyi anyagokkal felújított fa konstrukció rövid időn belül újra javítható.


Korszerű gyártáselkőkészítési módszerek a fával építésben
Szerző: Dr. Nagy Attila

Fogalmak:
    Kettős ács szögmérő (Alphawinkel-Gerät): olyan fémből készített segédeszköz, melynek vízszintes és függőleges szára a tetőszerkezet elemeinek tervdokumentációk alapján történő felrajzolására szolgál
    Gyártáselőkészítés: Az elemek elkészítése nem a helyszínen, hanem előre üzemcsarnokban (műhelyben) történik. Az elkészített tetőszerkezeti elemeket szállító eszközzel a helyszínre szállítják, majd ott csak az összeszerelési műveletet végzik el. Lényeges előnye: az üzemben a szerkezeti elemek gyártáselőkészítése és megmunkálása időjárástól függetlenül, mindig ugyanazon a helyen történik. Ezzel a gyártási munka lényegesen leegyszerűsödik, és szebb, tökéletesebb végeredmény születik.

Három fajtáját különböztetjük meg:
a. Rajztáblára 1: 10-es vagy 1: 20-as léptékben valamennyi elemet felrajzolnak, ebből készítik el a tetőszerkezet teljes tervdokumentációját. Előnye: a tetőszerkezet megrajzolása vonalanként történik, így már rajzolás közben látjuk, hogy a fedélszék milyen lesz. Hátránya: nem teljesen pontos, és a fajegyzéket manuálisan kell elkészítenünk.
b. Zsebszámológéppel, szögfüggvények segítségével történik az egyes elemek méreteinek meghatározása. Előny: az előbbi módszernél pontosabb, Hátrány: még mindig nagy időigényű, és itt is külön kell elkészíteni a fakivonatot. Ennél a módszernél nem látjuk egyben a tetőszerkezetet. A két eljárást együtt is szokták alkalmazni a fent említett hátrányok kiküszöbölésére.
c. A leghatékonyabb számítógép segítségével, gyártáselőkészítő szoftver alkalmazásával. A felmérési adatok alapján bármelyik elemről, vagy akár az egész tetőszerkezetről tervdokumentációkat, műhelyrajzokat tudunk nyomtatni, melyhez fakivonat, cserépjegyzék, vasalatjegyzék stb. tartozik. A kiértékelés sokkal hatékonyabb. A tervezési és gyártáselőkészítésre fordított idő lényegesen lezsugorodik, és abszolút pontossá válik. Az elkészített rajzok alapján az egyes elemek méretei mérőszalag és a kettős ács szögmérő segítségével a faanyagra felrajzolhatók, így előre, üzemi körülmények között elvégezhető a gyártás. Egy következő lehetséges fejlesztési lépés az, ha nem hagyományos úton történik az elemek megmunkálása, hanem a számítógépről online vagy lemez átadással az automatikus ács megmunkáló gépsorra visszük az adatokat, ahol a beérkező, megfelelő méretű fűrészáru “átalakul” kész elemekké.


KERTO a furnértartó lemez illetve gerenda

Mi a KERTO?; Gyártástechnológia; KERTO alkalmazása fa födémszerkezetekben; KERTO alkalmazása csarnokszerkezetekben; Egyedi megoldások témakörökben  A KERTO furnértartó lemez illetve gerenda egyedi felépítésű és kialakítású rendkívül nagy szilárdságú fa tartók Finnországból. A mai kor igényei egyre inkább nagyobb követelményeket támasztanak a szerkezetépítő alapanyagokkal szembe. A cégünk által forgalmazott KERTO egy lehetséges változat több különféle szerkezeti megoldásra, melyek eddig fából elképzelhetetlen szerkezetek voltak. Hagyományos alkalmazások, illetve individuális speciális estekben is extra előnyöket ad a KERTO. A könnyű súly és a nagy szilárdság új lehetőséget nyújt a faszerkezet építésben, ami fűrészáruból elképzelhetetlen, az KERTO-ból egyszerű.