|
A megtestesült pedagógus fáradhatatlan
Baráth Zoltán nem érti a pályaelhagyókat
A megtestesült
pedagógus
fáradhatatlan
Baráth Zoltán nem érti a
pályaelhagyókat
Sosem volt annyi pályaelhagyó, mint manapság.
Kevés a fizetés, fárasztó a hivatás gyakorlása. Szerencsére sokan
vannak
olyanok, akiknek pályafutásuk során meg sem fordult a fejében, hogy a
tanításon,
a fiatalság nevelésén kívül mást is tehetnének. A vasi születésû
Baráth
Zoltán (nyugalmazott középiskolai igazgató, magyar-francia szakos
tanár)
a Sopron Kiváló Pedagógusa-díj birtokosa az utóbbiak közül
való.
- Életem egyik nagy szerencséjének tartom,
hogy
jó sorsom összehozott Uhlár Gyulával, egykori iskolaigazgatómmal,
tanárommal,
aki a mai napig példaképem. Képletesen szólva, már hatévesen Uhlár
Gyula
szerettem volna lenni. Számomra ma is õ a megtestesült pedagógus, aki
felvállalta
a fiatalok oktatását, nevelését, s mindvégig fáradhatatlanul
dolgozott.
Egyebek mellett neki köszönhetem, hogy egyetemre kerültem, ahol hozzá
hasonló,
ízig-vérig tanárokkal találkoztam, akiktõl gazdag útravalót, egy
életre
elegendõ hivatástudatot kaptam.
- Amikor a katedrán állt?
- Próbáltam olyan magatartást és szakmai
meggyõzõdést
vinni a pedagógiába, amely bizonyította, katedrán van a helyem.
Mindvégig
tudatosítottam a diákokban, a tanítás értük, a jövõjükért történik. A
tananyagon
kívül is minden tõlem telhetõ ismeretet átadtam.
- A jó pedagógusok nemcsak tanárai, de
kicsit szülei is tanítványaiknak?
- Hogy ez mennyire igaz, azt a magam sorsán
is
megtapasztaltam. Amikor édesapám meghalt, egyik professzorom
táviratban
fejezte ki együttérzését, ami nem tartozik pedagógusi kötelezettségek
közé.
Az igazán vérbeli tanárok átérzik tanítványaik sorsát, szülõkként
osztoznak
az örömben és a bánatban.
- Mi tartotta a katedrán ötven esztendeig?
- Sopronba kerülve óriási élmény volt, amikor
lelkes és mindenre elszánt tanártársaimmal a semmibõl hoztuk létre az
elmúlt
években megszûnt gépipari technikumot, amelyben tanárként, majd
tizennégy
évig igazgató-helyettesként dolgoztam. 1990-ig, nyugdíjba vonulásomig
a
Berzsenyi Dániel Gimnázium igazgatója voltam. Nagyon örülök, hogy
eredeti
szakomat, a francia nyelvet ma is itt taníthatom. Hogy mi tartott a
katedrán?
A diákság, a pedagógus szakma szeretete, a mindkettõ iránti alázat.
Aki
egyszer tiszta szívvel és õszinte lélekkel belekóstol a tanárságba, az
többé nem képes elszakadni tõle. Büszke vagyok volt diákjaimra, akik
között van országgyûlési képviselõ, neves professzor, híres orvos,
elismert
tanár, sikeres vállalkozó, ügyeskezû elektromérnök… és sorolhatnám
még.
Nem csalódtam a pályámban, úgy érzem, érdemes volt. Hálás vagyok a
sorsnak,
hogy a katedrán tartott, s nem lettem pályaelhagyó.
Lendvai
Zsófia
|