|
'Még kér a vincellér!'
"Még kér a vincellér!"
A Soproni Borvidék boraiért, bor és szőlőtermelőkért
már sokan, sok helyen megszólaltak, követeltek, talán sírtak is -de ez
utóbbit a férfi gyengeségnek tartja, ezért az a "talán". Ez a Borvidék is
történelmi, akár a rómaiakig, keltákig visszatekinthető. Valaha Rusztnál
kezdődött, de a múlt század ezt is megcsonkította. A Fertőt Nyugatról övezte
domboldalak, hegylábak szőlőskertjei nézik magukat a Tó szürkés tükrében,
hogy élvezve érleljék a szubalpin, szubmediterrán és kontinentális klíma
és a térséget borító talajok sajátos rendszerében fejlődő fürtjeiket. A
fürtökből nem a termőhelyen, hanem sajátosan a város és a falvak belső
pincéiben kiváló
fehér, talán még nemesebb vörös borokat készítettek, készítenek a vincellérek.
De mi lesz holnap? Kérdezik ma az egykori poncichterek
leszármazottai és örökösei. Történelmi időket élünk meg napjainkban: egy
új, kis Magyarországot szeretnék visszailleszteni egy szociális piacgazdasági
rendszerben működő, polgári társadalomban élő Európához (az EU-hoz). Éppen
ezért jogos az aggódó kérdés.
Jogos, mert az az EU, miközben csatlakozási óhajunkat
akarja is, meg nem is(?), szabályozni akarja a mi gazdálkodásunkat is,
-teljesen jogosan-, ha ennek történéseit ma még nem is látjuk világosan.
Az öreg gazdapolgárok egykor azt tartották: a zavartalanul
működő vincellérséghez három tőke kell. Az első: egy termés az ültetvényen,
a második: egy termés a pincében, és a harmadik: egy termés az asztalfiában
(mondhatnánk ma a bankban) kellene, hogy a vincellér rendelkezésére álljon,
ültetvényének és pincéjének művelésére/működtetésére. A gazdálkodási bajok
akkor következnek be, ha e három tőke egymással nem harmonikus rendszerben
működik.
Napjainkban mintegy 20.000 hl bor az elmúlt évekből
mozdulatlanul pihen a pincékben. Mintha nem kellene a piacon. Nem
sikerül eladni. Pedig a minőségi
igényeket többségük bőven kielégíti. Tehát a fiókból kifogyott a pénz,
a hordókból nem fogyott el a bor. Hova kerül a 2002. évi szőlőből készülő
bor?
A szőlő már a zsendülésre fordul, de a gazda még nem tudná fogadni
feldolgozás céljából. Felborult a poncichterek gazdasági rendszere!?
Miközben az áruházi láncolatok pultjain (gondoláin)
számos más-más térségből származó hazai és külföldi palackot kínálnak.
Gorombán: Hamburgtól Vladivosztokig minden pulton hasonlóan/azonosan, etikátlanul
tág választékban kínálják a borokat. Szerintem inkább szűkíteni kellene
az egyes sajátos borvidéki térségekben a borpiac választékát, jórészt korlátozva
az adott borvidék termékeire. Ahogyan ezt Olaszországba, Franciaországban,
Spanyolországban már természetes dolog. Ezt tartják tisztességes kereskedelmi
magatartásnak.
Amit a Soproni Borvidéken termelhetnek azt túlnyomórészt
a Sopronhoz tartozó térségben kellene az áruházi láncolatoknak forgalmazni.
-Amit más borvidéken termelnek azt ott lenne ildomos nagyobb hányadban
kínálni a pultokról. Ez egyúttal szállítási költségmegtakarítást is eredményezhetne.
Másrészt a térség idegenforgalmának is jobban kedvezhetne.
A fogyasztói árszínvonalat is mérsékelhetné, stb. Történelmi borvidékünkön
pedig helyre állhatna a "három tőke harmonikus működése".
Enyhülne/kisülhetne a már rendszeresen jelentkező
feszültség a termelők-feldolgozók-forgalmazók között, valamint az előbbiek
és a kormányok, illetve a társadalom adófizetői között.
Az előbbieknek van egy további vetülete is. Más
megközelítésben. Gondolkozzunk együtt...
A mai aránytalanul nagyobb kereskedelmi profitból
tisztességes hányadot át kell engedni a termelők-feldolgozók részére! -is.
A termelők-feldolgozók-forgalmazók szektoraiban kölcsönösen meg kell osztozni
a fogyasztóktól fölözött profiton! Ez az osztozkodás egyrészt lemondást,
másrészt tisztességes piaci osztozkodást hozhatna a piacon. A jelenlegi
helyzet csak a rövidtávúak igényit szolgálja. A jelenlegi élelmiszer/bor
kereskedelmi gyakorlatot/politikát egy állandó, változó mértékű
feszültség/kisülés kíséri. Állandóan arra kényszerítve a kormányokat,
hogy közvetve vállalják át a kereskedők profitéhségének jelentős részét.
Szerintem nincsen ez így rendjén.
Tisztelt olvasóim, lehet, hogy a gondolataim populárisnak
hatnak néhányuknál, csak a kisebbségnél; -magukat gyakran csalhatatlan
szakembernek kikiáltóknál.
De higgyék el nekem, legalább annyi, ha nem több
intellektusból fakad, mint a demagógnak tartók kereskedelmi stratégiája.
Nem vagyok messze az igazságtól, -azt a régen megfigyelt gyakorlatot: amikor
valaki nem tudja stratégiáját a szociális piacgazdaság keretei között megfogalmazni,
akkor minden más irányba mutató gazdaságpolitikát demagógia, populista
minősítéssel illet, sőt még ennél is nagyobbat akar mondani, -érveinek
tarthatatlansága miatt.
Úgy gondolom, hogy a szociális piacgazdaság rendszerében
is valamiféle konszezust kellene a termelő-feldolgozó-forgalmazó cégek
között, ami mindhárom szektornak hagyna nyereséget, ha terméke arra érdemes.
Valamilyen etikai-kódex szabályozhatná a tisztességes piaci szereplők
egymáshoz való viszonyát. Nem vádolni szeretnék, hanem javaslatot tenni,
-sok-sok soproni termelővel-feldolgozóval egyetemben, hogy a borpiacon
mihamarabb valódi, és nem álrendet kell csinálni! De, ne féljünk kimondani:
szociális piacgazdasági rendet!
Ma "még kér" a vincellér! De holnap? Nem tudhatjuk
melyik utat választja. Követel, kivágja ültetvényeit, felszámolja pincészetét,
stb.? Biztosan vannak olyanok akik erre várnak. De a poncichterek igazi
örökösei talán ismét csak a túlélésre rendezkednek be.
Az új évezred küszöbén tanuljunk meg közösen gondolkodni, gondoskodni
egymásról! A szolidaritás nem elavult, hanem szociálisan igényelt erkölcsi
tartás.
TT.
(a szerző agrármérnök, címzetes egyetemi docens, mezőgazdasági szaktanácsadó)
|