|
“Soproni vagyok, itt születtem, itt vagyok…”
“Soproni vagyok, itt születtem,
itt vagyok…”
Amikor mindenki lázasan készült a 2002-es esztendő
utolsó napjának megünneplésére, volt egy hely, ahol békés, nyugodt környezetben
a régi idők történeteiről lehetett beszélgetni. A Hungária Serházban megrendezett
“Beszélgetős téli esték” keretében, Füzi Edit beszélgetőtársa a
Hűség Városa legújabb díszpolgára, Dr. Kubinszky Mihály professzor
úr volt, aki visszaemlékezésével egy felejthetetlen estével ajándékozta
meg a jelenlévőket.
“Soproni vagyok, itt születtem, itt vagyok…”
mosolyodott el a professzor úr, amikor Sopron iránti vonzódásáért kérdezték.
Bevallása szerint, a család az 1921-es népszavazáskor települt le a városban.
Édesapja katonatisztként Soproni küldetése alkalmával egy cukrászdából
kilépve pillantotta meg leendő feleségét.
Megismerkedésük után Dr. Kubinszky Mihály 1927-ben,
a mai Kökényes köz 3. szám alatt látta meg a napvilágot, ahol a mai napig
is él.
Diákéveit többek közt a “Szürkéknél”, a Bencés gimnáziumban,
valamint egy budapesti iskolában töltötte.
Kisgyermek kora óta a vasút szerelmese. A gőzösök,
a bakterházak szeretete, csodálata napjainkig elkísérték. Építészeti tanulmányai
során azt a feladatot kapta tanárától, hogy rajzoljon meg egy általa kiválasztott
épületet. Választása egy bakterházra esett, amely mellé egy díszes mozdonyt
vázolt fel sokak örömére. “…a tanár úr, annyit jegyzett meg: …a mozdony,
tökéletes!”
Aztán, őt is utol érte a második világháború borzalma.
“Megrendítő élmény volt…”-sóhajtott fel a professzor úr. “1944
nyarán a Tómalom környékén ástunk, amikor is légitámadás volt. Ijedtemben
lapátot tettem a fejemre. Megrendítő látvány volt, a lebombázott, romos
város, lepusztult házak, ijedt, reménytelen emberek. Életem során viszont
nagy szerencsém volt, hogy mindig elkerült a katonaság veszélye.”
A háború utáni sanyarú sors 1963-tól változott meg,
amikor is megkezdődött számára az új időszámítás. A francia, olasz, angol
és német nyelvet értő és beszélő fiatalember előtt megnyílt a világ. Utazásai
során több ország építészeti remeke tárult elé, amelyekről többször is
kritikát írt.
Első építészeti kritikáját 1968–ban írta meg egy
budapesti kollégium épületéről, amelyet a Magyar Építőművészet című lapban
jelentetett meg.
“…egész életemben építésznek tartottam magam, mégis inkább építészeti
írásaimmal foglalkozom.” Témája a XIX – XX. századi építészet története.
Írásaiért, kritikáiért több díjjal jutalmazták az évek során.
Az építészeti kritikai munkásságáért és oktatásáért
elnyeri az Ybl Miklós és a Wallder díjat. Vasúti épületek, című alkotásáért
Mikó Imre-díjban részesült, amelyet elsőként kapott meg.
Az 1960 óta egyetemi docens szerepet betöltő Dr.
Kubinszky Mihály munkásságával több magyarországi vasúti épületet meg tudott
menteni a pusztulástól. Sajnálja, hogy az idő múlásával az ország második
legrégibb vasúti pályaudvara, a Déli p.u. a mai napig nem szolgál valódi
tisztjére. “…senki se lehet próféta, saját hazájában!”- sóhajt fel.
Legújabb munkájában a XX. századi Sopron épületeit
elemzi, amelyben természetesen szól a napjainkban felújított Liszt Ferenc
Konferencia és Kulturális Központról. “Nem teljes egészében tetszik…-nyílik
meg a professzor. A historizáló külseje nagyon szép. Számomra a belseje
tartogat ellentmondásokat. A tetőtéri beépítése nem túl szép foltként jelenik
meg. Belső része se nem modern, se nem korhű.”
Az igazán figyelemfelkeltő, humoros ízesítésű beszélgetés
végén Füzi Edit kérdésére, hogy mi a titka Sopron iránti tiszteletének,
szeretetének, a professzor csak annyit válaszolt:
“…családi befolyás, keresztényi szeretet.”
Betuker Botond
|