Fodor Ferenc (1924-1977) sajátos pillanatai
Fodor Ferenc (1924-1977) sajátos pillanatai
A 80 éve született fotóművész életműve előtti tisztelgésként
adott helyet a Pannónia Galéria a január 12-én, vasárnap megnyitott Fodor
Ferenc-emlékkiállításnak.
A tárlatot Győri Lajos a MAFOSZ elnöke az
alábbi szavakkal nyitotta meg:
Kedves Hölgyeim! Tisztelt Uraim!
Köszöntöm Önöket a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége
nevében, a Fodor Ferenc fotóművész emlékére rendezett kiállítás megnyitója
alkalmából. Olyan alkotót tisztelhettünk személyében, akit az összes hazai
és számos nemzetközi tárlaton ismertek. Ismertek személyesen, vagy alkotásai
révén, mert négy évtized alatt közel száz kiállításon találkozhattak
műveivel.
Sopron város fotókulturális örökségét az elmúlt évszázadban sokan
gyarapították. Kenyérkereső foglalkozásuktól függetlenül az életük nagy
részét áldozták arra, hogy időről időre újabb műalkotásokkal lepjék meg
először saját környezetüket, majd a városukat, aztán az országot és végül
az egész világot. Nem kívánok névsorolvasást tartani, mert egyrészt a lista
hosszú lenne és talán mégsem teljes; másrészt feltételeznem kell, hogy
Önök, kedves Hölgyeim és Uraim ismerik saját értékeiket, a városukban munkálkodott
megannyi tehetséges fotográfüst.
Mindezek felemlítése inkább csak azért fontos, hogy érzékeljük Fodor Ferenc
egy olyan kulturális, fotókulturális közegben nevelkedett, ahol
a fotóművészeti tárlatok egymást követték. Milyen jó lenne tudni, hogy
mi volt számára az a meghatározó élmény, az a pillanat, amikor úgy
döntött - 28 éves korában -hogy tagja lesz a Soproni Fotóklubnak. Egy olyan
műhelynek, ahol egymást tanították a fotós generációk, ahol mindenki örült
mások sikereinek, és ezek a sikerek ösztönzőleg hatottak a kezdőkre is.
Ha jól tudom ő maga is első alkalommal éppen a Soproni Fotóklub 50 éves
Jubiláris Művészi Fényképkiállításán mutatkozott be először a nyilvánosság
előtt, A megsértődött című felvételével. Aki már átélte tudja, aki
még nem annak elmesélem: az első kiállított mű, az első katalógus, amelyben
szerepel az alkotó neve, az első találkozás a közönséggel, meghatározó
jelentőségű! Olyan energiákat szabadít fel az alkotókból, amelyek arra
ösztönzik öt, hogy újabb és újabb műveket hozzon létre. Újra és újra átélje
az alkotás örömét; majd a hosszú várakozás gyötrelmeit, s közben sorra
fogalmazódnak benne a kérdések. Vajon a zsűri megérti az én képi világomat?
Ha igen, a közönség majd átéli ugyanazt a vizuális élményt, amiben nekem
volt részem? Vagy elgondolkodnak a nézők azon, amit a képek által üzentem
nekik?
És amikor először, másodszor és sokadszor megérkezik a siker híre, az alkotó
vénával megáldott emberek bekerülnek a művészeti élet spiráljába,
amelyen csak előre és csak felfele haladhatnak. Egy belső késztetés által,
ami arra ösztönözte Fodor Ferencet is, hogy folyamatosan képezze magát,
hogy tanuljon másoktól és később a megszerzett tudását adja át a kevésbé
tapasztaltaknak. Ez irányú önzetlenségét és szakmai tusását ismerték el
a Soproni Fotóklubban, amikor annak művészeti vezetőjévé választották.
Örülök ennek a mai kiállításnak több okból is. Először azért, mert a
helyi értékek megbecsülését látom! Azt, hogy megőrizték Fodor Ferenc
életművét, megbecsülik munkásságát, emlékeznek mindarra, amit életében
tehetett másokért. És itt nemcsak a családtagokra, vagy a közvetlen ismerősökre
gondolok. Hanem azokra a számára ismeretlen emberekre is, akik talán éppen
az ő alkotásai előtt állva éltek át egy meghatározó élményt, egy
olyat, ami befolyásolta későbbi sorsukat. Lehet hogy itt és ma is megtörténik
ez valakivel, ami pedig a műalkotások hatásának folytonosságát igazolja
majd. Bár az alkotót fizikai értelemben nem tudhatjuk magunk között, de
alkotásai révén a szelleme, a műveltsége, gondolatainak vizuális ábrázolása
mégis konkrét, látható és értelmezhető. Ezért olyan csodálatos dolog
a fotográfia! Művekben élünk tovább akkor is, ha a képek minket ábrázolnak
és akkor is ha mi készítettük azokat.
|
Horváth Endre, a Soproni Fotőművészeti Kör elnöke,
a kiállítás egyik szervezője |
Másodszor azért örülök ennek a tárlatnak, mert ez szimbolizálja az
elődök tiszteletét! Azt, hogy van egy alkalom, egy művészeti esemény,
ahol fejet hajthatunk Fodor Ferenc és mindazok művészeti alkotómunkája
előtt, akik tehetséggel megáldva, szorgalmasan, hosszú időn keresztül,
önzetlen módon gazdagították Sopron város és vele együtt az egész nemzet
fotókulturális örökségét. Tették ezt egy olyan korban, amely nem feltétlenül
kedvezett a művészetek és vele együtt a gondolatok szabad szárnyalásának.
Sopron büszke lehet arra, hogy az itt kiállított képeket városának egyik
polgára alkotta és hagyományozta a nemzetre. Ha véletlen elkerülte volna
ez a város vezetésének figyelmét, akkor még mindig megköszönhetik ezt az
értékes munkásságot poszthumusz kitüntetéssel a családnak és a hozzátartozóknak.
Harmadszor - és leginkább - azért örülök ennek a kiállításnak, mert
összefoglalja és bemutatja Fodor Ferenc életmüvét. Felsorakoztatja
legfontosabb alkotásait;
érzékelteti szakmai tudásának alaposságát és szemlélteti a fotóművészet
iránti elkötelezettségét.
|
A művész özvegye és családja a megnyitón
|
Kedves Hölgyeim és Uraim!
Befejezésül köszönetet mondok a családnak azért, hogy megőrizték, megőrzik
ezeket a képeket és az általuk közvetített vizuális élményt vagy
üzenetet megosztják másokkal is.
Köszönetet mondok Horváth Endrének, aki barátként, pályatársként
egyaránt gondját viseli Fodor Ferenc emlékének. Bizonyítja ez a kiállítás
is.
És köszönet a Med Hotelnek, az igazán méltó helyért, ahol megemlékezhettünk
egy nagyszerű fotográfusról.
Végül köszönöm az alkotónak Fodor Ferencnek, hogy megszülettek
ezek a fényképek!
Győri Lajos
"Nem elég egyszerűen lenyomni a fényképezőgép gombját. A képekre
oda kell varázsolni azt is, ami sajátossá teszi a pillanatot, hangulatot
és értelmet ad neki...."
(Fodor Ferenc, 1994)
Fodor Ferenc
fotóművész
1924-1997
Kőszegen született, majd Szombathelyen élt, Sopronba 1952-ben költözött.
Szakmája szerint műszerész - mellette dekoratőr. Kora ifjúságában érdeklődése
először a grafika, majd a fotózás felé fordította, ami egyre mélyebb szenvedélyévé
vált. 1952-től tagja, sokáig vezetője volt a Soproni Fotóklubnak, 1958-tól
rendszeres résztvevője a hazai illetve külföldi tárlatoknak; száznál több
díj birtokosa. Neve Franciaországtól az Amerikai Egyesült Államokon át
Japánig a fotóművészetet kedvelők körében ismert: egyéni látásmódja és
kiváló egyedi technikai tudása révén vált nagyra értékelt művésszé. A Fotóművészek
Nemzetközi Szövetsége több ízben kitüntette. 1996-ban a PUSAN nemzetközi
fotópályázatán - melyre a világ minden tájáról érkeztek pályaművek - képei
3 különdíjat érdemeltek, 1997-ben, pedig a színes fotó kategóriájában a
legjobbnak járó aranyérmet kapta - a katalógusban egyetlen magyarként szerepelt.
Életművéért még 1997-ben személyesen vehette át a Magyar Fotóklubok és
Szakkörök Szövetségének kitüntetését, a Dulovits Díjat.
|
|