CyberPress.Sopron

Kölcseyre emlékeztek a Magyar Kultúra Napján
www.mti.hu

Szatmárcseke, 2003. január 19. (MTI) - A Himnusz költõjére, Kölcsey Ferencre emlékeztek vasárnap Szatmárcsekén a magyar kultúra napja alkalmából.

    A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen a reformkor nagy költõje - a kézirat tanúsága szerint - 1823. január 22-én fejezte be Hymnus címû költeményét, amelyet 1844-ben Erkel Ferenc zenésített meg.
    A szatmárcsekei református templomban tartott ünnepség ökumenikus istentisztelettel vette kezdetét, amelyen Bosák Nándor, a Debrecen-Nyíregyháza Római Katolikus Egyházmegye püspöke és Bartha Gyula, a Szatmári Református Egyházmegye esperese hirdetett igét.
    Ünnepi beszédet Kallós Zoltán, Erdélyben élõ Kossuth-díjas néprajztudós, népzenegyûjtõ és -kutató mondott, akit munkássága elismeréséül Kölcsey Ferenc-díjjal tüntetett ki a rendezvényen a Himnusz költõjének nevét viselõ társaság.
    A szónok egyebek között kiemelte: a határokon túl élõknek különösen fontos a magyar nyelv és kultúra ápolása, hiszen nekik például a Himnusz mást jelent, mint az anyaország polgárainak, számukra az érzelmi kötõdés erõs szálát jelképezi a nemzethez.
    Kallós Zoltán utalt arra, hogy az unióvá szervezõdõ Európában is fontos a nemzeti hagyományok ápolása, amely hozzájárulhat a kontinens sokszínû kultúrájának megõrzéséhez.
    Az ünnepségen Kocsár Miklós Kossuth-díjas zeneszerzõ Négy madrigál Kölcsey Ferenc mûveire címû alkotását elsõ alkalommal mutatta be a Debreceni Kölcsey Kórus.
A rendezvény zárásaként a résztvevõk megkoszorúzták Kölcsey Ferenc sírját a szatmárcsekei temetõben, amely csónak alakú fejfái miatt védett sírkert.

/Lezárják az acsarkodást? Somogyi Tibor felvétele/
A két ország közötti megbeszélések azután feneklettek meg, hogy a korábbi pozsonyi agrártárca vezetése – a nyugat-európai Ermitage és a Moselle borvidék példájára – határokon átnyúló borvidék létrehozására tett javaslatot. Ettõl a magyar fél elzárkózott. Pontosabban Budapest szerint azért nem sikerült tetõ alá hozni a megállapodást, mert nem született egyezség arról, hogy hány szlovákiai község is tartozik voltaképpen a Tokaj-Hegyaljai borvidékhez. Magyarország kitart amellett, hogy a Tokaj-Hegyaljához tartozó szlovák terület nem nagyobb 100–120 hektárnál. Az egykori szántóügyi minisztérium 1908-as törvényével érvel, amely a tokaji borvidék északi határát Újhely, Kistoronya és Szõlõske határában húzta meg. Pozsony viszont a Szlovák Nemzeti Tanácsnak a tokaj-vidék fejlesztésérõl szóló 1959-es T.t. számú törvényébõl és az 1996-os bortörvénybõl kiindulva azt hangoztatja, hogy a szlovákiai Tokaj-vidéket (mintegy 900 hektárt) Kistoronya, Nagytoronya, Csörgõ, Szlovákújhely, Szõlõske, Nagybári, és Csarnahó jelenti. (A Magyarország területére esõ Tokaj-Hegyaljai borvidéket 5 246 hektár jelenti.) A magyar álláspontot látszik alátámasztani például Fényes Elek 1851-ben kiadott Magyarország geographiai szótára is, amely szerint „Kistoronya még a Hegyaljához tartozik, s északról zárja be ezt a bortermõ vidéket. Nagytoronya szõlõhegye jó asztali bort terem, de már a Hegyaljához nem számíttatik.” Szõlõske településleírásában már semmi sem szerepel, ami hegyaljai „rokonságra” vagy a borkészítésre utalna. Ez a helyzet a Kis- és Nagybárival is, míg Csarnahó neve fel sem vetõdik a mûben.

A magyar és a szlovák agrárminiszter e héten arra a meglátásra jutott, hogy a három – korabeli leírások alapján is tokajinak tartott község – e híres bortermelõ vidékhez tartozik, a további négy település besorolása ügyében a két ország szakértõibõl álló bizottságot hoznak létre, amely vizsgálja majd a hagyományos termelési technológia betartását, az éghajlati viszonyok azonosságát, valamint a két ország közötti jogrendi különbségek eltérését. Magyar borszakértõk azonban arra figyelmeztetnek, hogy a szlovák területen lévõ szõlõk „lecsúsztak a hegyvidék szoknyájára”, az ültetvények többsége nem a különleges minõséget adó, jó fekvésû hegyoldalakon található, hanem az alsó, mindössze 0–10 százalékos lejtésszögû, traktorokkal is könnyen mûvelhetõ területeken, ott, ahol igazán borminõségû szõlõ nem termeszthetõ. Ez pedig egy kategóriával gyengébb helyre sorolja a szlovákiai bort. Állításuk szerint Kistoronya szõlõi a tengerszint felett 380 méternyire magasodó Simoni-hegynek, Szõlõskéié pedig a 270 méteres Bocz-hegynek a déli lejtõin vannak. E területek termõhelyi adottságai nemcsak azért szerényebbek, mert a hegyek kisebbek, hanem azért, mert északról nem áll ott mögöttük a Zempléni-hegység, az Alacsony- és a Magas-Tátra többlépcsõs vonulata, amelyek a hegyoldalon lévõ termõterületeknek védelmet nyújtanak a gyors hidegbetörések ellen, megteremtve a jellegzetes tokaji mikroklímát.

Az érintett szlovák térség borászai viszont azt tartják: a magyarok azért ragaszkodnak a három községhez, mert „félnek a szlovák konkurenciától”. Érvként hozzák fel, hogy Csehszlovákia 1989-ig Magyarországra exportálta a tokajit (mintegy 21,5 ezer hektolitert, fõleg édes szamorodnit), amit azután magyar címkével hoztak forgalomba.

Magyarország 1970-ben jegyeztette be a Tokaj, Tokay, Tokayer védjegyet a genfi Nemzetközi Szellemi Tulajdon Védelmi Hivatalban, az EU pedig 1993-ban Magyarországnak ítélte a tokaji elnevezést. Szlovákia évek óta harcol a tokaji bor védjegyének tulajdonjogáért, ám eddigi erõfeszítései zátonyra futottak. Ezért nem exportálhat tokaji néven bort az unió tagállamaiba sem. Ahhoz, hogy erre sor kerülhessen, közös nevezõre kell jutnia Magyarországgal. Az Európai Bizottság mindezek ellenére lát esélyt – bizonyos jogi lépések megtétele után – az exportengedély megadására Szlovákiának. (gyor, SN)

Január 22-e a Himnusz születésnapja és egyben a Magyar Kultúra Napja. Errôl idén is számos rendezvénnyel emlékeznek meg Budapesten A magyar kultúrát 1989 óta ünnepeljük január 22-én, tisztelgésül az elôtt, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban e napon fejezte be a költeményt.
Szombaton lesz a Sinkovits Imre Nemzetközi Vers- és Prózamondó Emlékverseny döntôje az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A következô napon a Pesti Magyar Színház Sinkovits Imre Színpada ad helyszínt a gálamûsornak.
A Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége, a KÓTA ünnepi kórushangversenyének vasárnap, mint az már hagyomány, a Néprajzi Múzeum ad helyet.
A várbeli Kulturális Örökségvédelmi Hivatalban szerdán az állami elôvásárlás jogának érvényesítésével országos intézményeknek megszerzett, védett mûtárgyakat adnak át.
A mûtárgyakkal az Országos Széchényi Könyvtár, a Magyar Nemzeti Múzeum, illetve   a Magyar Nemzeti Galéria gyûjteménye lesz gazdagabb. A Magyar Kultúra Napján avatják fel a Fôvárosi Szabó Ervin Könyvtár pesterzsébeti új bibliotékáját, a XX. kerületi Bíró Mihály út 7. szám alatti épületben.
Az Iparmûvészeti Múzeumban "Az idô hangja" címû órakiállításon szakmai tárlatvezetésbe is bekapcsolódhatnak szerdán 14 órakor az érdeklôdôk.
A Rákoskerti Mûvelôdési Klub szervezésében január 22-én ünnepi rendezvénysorozat kezdôdik. A február 8-ig tartó események sorában szerepel Bujtás Anita hegedûmûvész koncertje, valamint Hobo József Attila-estje is.
A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma a Magyar Kultúra Napján az Iparmûvészeti Múzeumban elsô ízben nyújtja át a Csokonai Vitéz Mihály alkotói és közösségi díjakat, valamint az idei Márai Sándor-díjakat.
Ugyancsak szerdán adják át többek között a Szent-Györgyi Albert-, az Apáczai Csere János- és a Brunszvik Teréz-díjat.
(MTI)
Vitafórum
 
 

Májusban különleges kiállítás helyszíne lesz a fõvárosi Moszkva tér. Tíz magyar és öt külföldi mûvész elgondolását valósítja meg a Ludwig Múzeum Budapest–Kortárs Mûvészeti Múzeum Gravitáció (Moszkva tér) címû mûvészeti projektje keretében. Hegyi Dóra kurátor elmondta lapunknak, hogy azért éppen a Moszkva teret választották, mert ez tekinthetõ Budapest egyik legösszetettebb egységének. Közlekedési csomópont, amely összeköti a város meglehetõsen különbözõ részeit. Egyúttal meglehetõsen leromlott építészeti tér is.

Mindez jó terepet szolgáltathat az úgynevezett köztéri mûvészet, illetve a „public art” újraértelmezéséhez. Mit jelenthet ma „mûvészetet vinni az utcára”? Hogyan célozható meg egy szélesebb közönség a kortárs mûvészet eszközeivel? Milyen irányba tágíthatók a kortárs mûvészet határai?

Egyelõre még nem lehet tudni, kik és milyen elképzelésekkel állnak elõ. Tavaly novemberben mûvészek és társadalomtudósok részvételével workshopot tartottak, amelyen megvitatták a lehetõségeket, de az akció nyitott mindenki más elõtt is. A múzeum a január 27-ig hagyományos módon vagy interneten (www.ludwigmuseum.hu) beküldött javaslatokból választja ki a legjobbakat, illetve a megvalósíthatókat, és az Európai Unió által támogatott Kultúra 2000 pályázat segítségével maga finanszírozza az alkotások létrehozását.
 
 
 

    Izraeli geológusok szerint minden kétséget kizáróan valódi az a körülbelül 2800 éves kôtábla, amelyre Salamon király templomának részletes felújítási terveit
jegyezték fel.
    A kutatók szerint a Joás király korából származó lelet lehet az elsô kézzelfogható, mi több, "kôkemény" bizonyítéka a Bibliában leírtaknak. A táblára ôsi fôníciai
írással lejegyzett szöveg szerint a király arra utasítja papjait, hogy "szent pénzen vegyenek köveket, faanyagot és rezet, valamint fogadjanak fel embereket a munka
elvégzésére". A kôtáblán található töredékes felirathoz hasonló szavak olvashatók a Királyok második könyvének Joásra utaló fejezetében.
    A leleten a geológusok mikroszkopikus méret? aranyszemcséket is találtak: ez arra utalhat, hogy a táblát egykoron a templomban ôrizték.
    A judaizmus legszentebb helyének tartott elsô templomot Salamon király építtette. Az épület 400 éven át szolgálta a zsidókat egészen addig, amíg a babilóniaiak Kr. e. 586-ban le nem rombolták.
    A megfeketedett kôtábla állítólag Jeruzsálem óvárosából, a Templomhegyrôl került elô, azonban a Templomhegyen lévô mecsetegyüttes irányításával megbízott
muszlim vezetôk ezt tagadják - olvasható a BBC internetes oldalán.
    Ha a felfedezést hivatalosan is megerôsítik, akkor tovább súlyosbodhat a városrész hovatartozása miatt kialakult arab-izraeli konfliktus: a muszlimok szerint a
helynek nincs semmiféle zsidó történelmi vonatkozása, a zsidók viszont azt állítják, hogy Jeruzsálem óvárosában álltak a Bibliában említett szent templomaik.

Változások elõtt a Mikszáth Emlékház
Nemcsak az épületre, hanem a benne található, húsz évvel ezelõtt készült kiállításra is ráfér a felújítás
www.ujszo.com

Szklabonya – A Nagy Palóc, Mikszáth Kálmán 156. születésnapján, január 16-án az író szülõfalujában tartotta kibõvített vezetõségi ülését a tíz éve alakult, budapesti székhelyû Mikszáth Kálmán Társaság. A meghívott vendégek között volt a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma igazgatónõje is, Jarábik Gabriella, akit annak kapcsán kérdeztünk, hogy a korábban a Kékkõi Báb- és Játékmúzeumhoz tartozó Mikszáth Emlékház ez év január 1-jével hivatalosan is a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma igazgatósága alá került. – Nagyon örülök annak – kezdte Jarábik Gabriella –, hogy ezentúl mi kezelhetjük ezt a jobb sorsra érdemes emlékházat. Nemcsak az épületre, hanem a benne található, húsz évvel ezelõtt készült kiállításra is ráfér a felújítás. A mostaninál szakmailag is egy jobb szintû kiállítás elkészítését tervezzük. Nagyon örülök annak is, hogy ebben a régióban olyan emberekre akadtunk, mint Szklabonya polgármester asszonya, Irena Guttenová, aki mindenben felajánlotta a segítségét.

A továbbiakban Jarábik Gabriella egyebek között arról is szólt, hogy szeretnék megváltoztatni az emlékház nyitvatartási idejét, hogy a ház mindig, mindenkor nyitva álljon minden látogató elõtt. – Már most felajánljuk a szlovákiai magyar tanulóknak – folytatta az igazgató aszszony –, hogy tervezzenek látogatásokat a Mikszáth Emlékházba, ahol lehet majd élõ irodalomórát is tartani. Egy biztos, sok szép tervünk van a házzal, és bízunk benne, hogy pénz is lesz elképzeléseink megvalósítására. Reméljük, kisegít majd bennünket nemcsak a Szlovák Nemzeti Múzeum, hanem a kulturális minisztérium is, hiszen ez a múzeum a Szlovák Nemzeti Múzeum és így a kulturális tárca alá tartozik, és országos jelleggel bír. -bégyé-

Több mint negyed század után elõkerült Londonban egy eddig nem publikált zenei felvétel, amelyen a két egykori rivális, John Lennon és Mick Jagger közösen ad elõ egy dalt.

A Too Many címû Willie Dixon-blues egy jelöletlen lemezen van; a felvételen az azóta megölt ex-Beatle gitározik, a Rolling Stones ma is aktív, 60 éves frontembere énekel. A BBC szerint a nemrég lovaggá ütött Jagger személyesen erõsítette meg az 1974-ben született felvétel valódiságát.

A lemez rejtélyes úton került a tartalmát azonosító dél-londoni lemezboltoshoz: Tom Fisher elmondta, hogy négy éve 20 fontért vásárolta egy embertõl, aki Ronnie Wood Stones-gitáros barátjának mondta magát. Fisher meghallgatta a lemezt, és felismerte Sir Mick hangját. Ekkor megkért egy hivatásos árverezõt a lemez értékének felbecslésére, a szakértõ azonban elõbb elküldte a felvételt Jagger ügynökének, aki a Stones énekesének megbízásából a hírek szerint igazolta a Lennonnal közös felvétel hitelességét.

A lemezt február 20-án Londonban árverésre bocsátják. Fisher szerint találgatni sem lehet, hogy az aukció mennyit hozhat, mindenesetre "valószínûleg valamivel többet annál a 20 fontnál, amennyit fizettem". A jövõ havi árverésen mindazonáltal nem ez lesz az egyetlen egyedi darab: ugyanakkor lehet majd licitálni például Jimi Hendrix híres fehér Fender Stratocaster gitárjára is.

Jack Nicholson (66) egyedül, de csöppet sem magányosan él a Santa Monica-i hegyvonulat tetején kacskaringózó Mulholland Drive déli lejtõjén rejtõzõ többhektáros birtokán (Csupó Gábor kapujával szemben). Felhívni csak úgy nem lehet, kivéve, ha a telefonálót Robert Evansnak (a legendás producer) vagy Roman Polanskinak hívják. És persze akkor is felveszi a kagylót, ha a macskaszemû, vékony, ébenfekete Lara Flynn Boyle hívja – õ a stabil barátnõje a közbeesõ szõkék-barnák-vörösek között. Nicholson ritkán mozdul ki a luxuskomfortos kúriából. Kosármeccsekre jár (szenvedélyesen), gyerekfilm-bemutatókra (a 13 éves Lorraine-nel és a 11 éves Raymonddal – õk legutóbbi tartós kapcsolatából születtek). Hiú, de ma reggel kihagyta a borotválkozást. Ám nem ápolatlannak, inkább férfiasabbnak látszik.

–Valahol azt nyilatkozta, hogy mindenki annyi idõs, amennyinek érzi magát, legfeljebb a ráncok gyarapodnak és az izmok lazulnak. Nagyon zavarja?
–Napja válogatja, de nem szoktam belõle nagy ügyet csinálni. Tudja, minél kevesebbet hadakozik az ember az élet dolgai ellen, annál jobban elkerüli a stresszt. Nem vagyok görcsölõs típus, nem szoktam rágódni semmin, se a fizikai, se a szellemi dolgokon. Ezért aztán fitnesztippeket se tudok adni, legalábbis a nagy nyilvánosságnak nem.

–Bõven elég, ha azokkal az ifjú hölgyekkel beszéli meg, akik...
–Tudja, mi energiámba kerülnek? Fogalma sincs, hogy lefárasztanak!

–Az lehet, de a huszonéves Lara Flynn Boyle szerint még sincs önhöz fogható karizmatikus, szexi, szellemes, okos férfi.
–Nem szívesen megyek bele, hogy a magánéletemrõl tereferéljünk, de ha már szóba hozta, tény, hogy a nevezett kisasszony meglepõen eszes jószág. Elõadni is rendesen tudja magát, mint az ábra mutatja. Egyébként Larának az a mottója – amit sajnos inkább kevesebb, mint több sikerrel magam is gyakorolni próbálok –, hogy az életet nem magyarázni kell, hanem élvezni. Imponálóan laza filozófia, csak sajnos ehhez én már egy kicsit rugalmatlan vagyok...

–Ahhoz viszont ma is elég rugalmas, hogy a házassággal senki nem tudja behúzni a csõbe.
–Nincs nekem ezzel kapcsolatban semmilyen filozófiám. Akkor se volt, amikor annak idején éretlen fejjel megnõsültem és hamar elváltam. Csak tudja, nekem a házasság és a jó kapcsolat valahogy sose jött össze. Minden szerelemben legalább annyi vonz, amennyi taszít, ezért veszem úgy a kapcsolatokat is, ahogy az élet egyéb dolgait. Nem arról van szó, hogy nõsülni jó vagy rossz. Sokszor töprengtem, hogy mi lenne, ha megint megházasodnék, de aztán valahogy mindig megbicsaklottak a dolgok. Közben persze rengeteget tanultam a nõktõl, például azt, hogy nem árt velük szépen bánni. Nem vagyok valami híres jós, de egy lyukas garast se tennék rá, hogy még egyszer megnõsülök. Mert most tényleg, mit is tudnék én adni egy feleségnek?

–Hát nem keveset. De azt nyilván a gyerekeinek adja.
–A nagylányom a harmincat tapossa, rajta már nem fog semmi. A kicsikkel... tudja, hogy van. Mint minden szülõ, én is keservesen próbálkozom. Mi volt a suliban, hogy telt a napod... De rendszerint leráznak, mint kutya a vizet. Pedig összevásároltam egy csomó könyvet a családi pedagógiáról, például elolvastam a Hogyan beszélgessünk a gyerekkel? címût is. Legutóbb a fiam, Ray sulijában volt valami könyvvásár, ott vettem meg a Hogyan legyünk jó apukákat, ami egy szingapúri nyomdában készült. Na, mondom, remek alkalom, hogy becsempésszünk egy kis földrajzot, szóltam a titkárnõmnek, hogy nézzen utána az interneten Szingapúrnak, össze is szedte rendesen. Leülök a gyerekekkel, mert azt azért szeretik, ha felolvasok nekik. Elõvettem nekik az egyik mesét ebbõl a könyvbõl, gondoltam, most szépen szóba hozom Szingapúrt, egy másik kultúrát, hadd tanuljanak, de amikor azt kérdeztem, hogy mit akarnak még megtudni errõl a különös, távoli világról, hát... És akkor elkövettem azt a hülyeséget, hogy lyukat beszéltem a hasukba, gondolván, hogy értik és érdekli õket... amire csak az volt a válasz, hogy apu, te miért nem szereted a gyerekeket? Szóval sajnos ez a korkülönbség már áthidalhatatlan. A gyerekeknek megvan a maguk világa, hagyni kell õket, hadd csinálják. Nem lesz velük semmi baj. A hiba biztos bennem van.

–Mint Schmidtben: nem érti a lányát, a lánya pedig nem akarja érteni õt.
–Schmidttel más a bibi. Vagy lehet, hogy nem is más. Vele az a baj, hogy erõszakoskodik Jeanie-vel, élje másképp az életét. Ebbe a kátyúba én is belemanõvereztem magamat annak idején a nagylányommal, és töredelmesen bevallom, én se másztam ki belõle sokkal több sikerrel.

–Alexander Payne, az About Schmidt fiatal forgatókönyvíró-rendezõje büszkén mesélte, hogy ön két nap alatt igent mondott a szerepre.
–Ne felejtse el, az is közrejátszott, hogy ez a forgatókönyv nem a szokásos hollywoodi labirintusban keveredett hozzám, hanem Harry Gittes producer, õsrégi haverom küldte át azzal, hogy az a srác rendezi, aki írta. Ez már önmagában jó jel volt, mert egy színésznek mindig megnyugtató, ha olyan munkához hívják, amelynek már megvan a rendezõje. Alexrõl különben is tudtam egyet s mást, örültem, hogy végre dolgozhatok vele. No meg aztán ez a figura is olyan volt, amilyet még sose játszottam. Ez a Warren Schmidt egy kisember, aki visszafojtottan dühös, nem nicholsonosan. Itt nem lehetett székeket dobálni, üvöltözni meg dühöngeni, ahogy szoktam. Csak a szokásos drill maradt el, hogy fogyjak és fiatalodjak a szerephez. Schmidthez épp az kellett, amilyennek most lát.

–Jó, de ön sose volt kisember, biztosítási ügynök, nem járta be lakókocsival az amerikai országutakat, és nem ébredt fel egy olyan öregasszony mellett, aki inkább a nagyanyja lehetne, nem a felesége...
–Ehhez az átalakuláshoz nem zsenialitás kell, hanem tréning. Én 12 évig jártam a Lee Strasberg-féle színésziskolába. Többet nyomtam le, mint amennyi egy orvosi diplomához kell. Soha egyetlen órát se blicceltem. Szerettem tanulni, most is szeretek. Azért ment könnyen, mert tényleg ezt akartam csinálni. Színészetet tanulni azért egyszerûbb, mint más mesterséget, mert csak azt kell megtanulni, aminek az ember hasznát veszi. Errõl nem tudok sokat mondani, csak annyit, hogy minden belefér ebbe a képletes aktatáskába, amibõl mindig azt húzom elõ, amire éppen szükségem van. Ha nem mûködik, elõhúzok valami mást. Persze ez az aktatáska nem volt mindig ilyen degeszre tömve. Csak az az elsõ 20-25 év kellett hozzá a pályán.

–Tetszik, hogy veteránként hajlandó fiatalokkal dolgozni. Nemcsak most, régebben is: Polanskival, Tim Burtonnel, Sean Pennel.
–Miért ne? Alexander Payne-nek nemcsak árnyalt humora van, hanem pontos elképzelése is arról, hogy mit akar. És amit akar, azt megcsinálja. Ebben a városban az öreg rendezõk amúgy se jutnak filmhez.

–Saját magát már nem akarja rendezni?
–Nem akarat kérdése ez, angyalom. Volt idõ, amikor még ki se kellett volna mondanom, már elhangzott az igen, de aztán... aztán egymás után jöttek a szerepek, a rendezés meg csak tolódott. Én meg nem vagyok az a fajta, aki könyörög. Ha lenne egy olyan film, amit annyira meg akarnék rendezni, akkor ráerõsítenék, de nehogy azt higgye, hogy könnyedén megkapnám ezt a munkát. Itt ma már más idõk járnak.

–Ilyen viszonylag kis költségvetésû, intim filmek se nagyon készülnek, fõképp az idõsebbekrõl.
–Az About Schmidttel az volt a szerencsénk, hogy a filmet finanszírozó és forgalmazó New Line hatalmasat kaszált a Gyûrûk Urával, és õszintén meglepett volna, ha a nyereségbõl nem áldoz a mi kis filmünkre. Amúgy már rég letettem róla, hogy beleszóljak a forgalmazásba, mert mi az én szavam a számítógépes tetszési indexhez képest? Csak abban bízom, hogy a jó szerepek ezután se kerülnek el.

–Még mindig éhes?
–Naná! Jó filmre, jó szerepre mindig éhes az ember. Az idén például három új filmem jön ki. Nem terveztem, így alakult. És akkor még nem is mondtam, hogy a tökéletes film még hátravan.

–Szóval hallani sem akar nyugdíjról?
–Na, ezt az egy díjat meghagyom másnak! Egy igazi színész sose megy nyugdíjba. Ez a mi szakmánk természete. Dolgozni, aztán kicsit pihenni, hogy ne legyen se interjú, se sajtókonferencia, ne küldjenek forgatókönyveket, ne kelljen megbeszélésekre járni, csak hagyjanak békén, hogy azt csinálhassak, amit akarok.

–Pedig Jane Fonda is nyugdíjba ment.
–Jane? Alig várja, hogy dolgozni hívják!

Hollywood, 2003. január
(kép: Návai Anikó)