CyberPress.Sopron

Tavaly 50 milliárddal nőtt a reklámköltés
NOL • 2003. január 28.
www.nol.hu

    A magyarországi cégek tavaly listaáron számolva több mint 300 milliárd forintot, mintegy 50 milliárdal többet költöttek reklámra, mint egy évvel korábban – adta hírül a Mediagnozis adataira hivatkozva a ma.hu hírportál.
     Listaáron 50 milliárd forinttal nőtt tavaly a cégek reklámköltése az előző évhez képest – derül ki a Mediagnozis adataiból. (Mint ismeretes, a listaáras reklámköltésnél a ténylegesen befolyt összeg jelentősen kevesebb lehet, mert a médiumok akár ötvenszázalékos mennyiségi kedvezményt is adhatnak a nagy hirdetőknek.)
    A korábbi évekhez hasonlóan 2002-ben is a televíziókhoz folyt be a legtöbb, csaknem 190 milliárd forint, 37 milliárddal több, mint 2001-ben, az a teljes reklámköltés több mint 60 százaléka. A hirdetők fölfedezték a kábeltelevíziókat is: az itt elköltött összeg duplája volt a 2001-esnek, 14 milliárd forint. A legnagyobb tíz hirdető 2002-ben jelentősen növelte kábeltelevíziós reklámköltését, például a Unilever a 2001-es 460 ezer után csaknem 330 millió forintra, a Procter and Gamble pedig 1,7 millióról 542 millió forintra.
    A televíziós reklámköltés gyarapodásánál lényegesen kevesebb volt a napilapokban, folyóiratokban elköltött pénzek növekedése. E két médiatípusban csupán 5 milliárddal hirdettek többet 2002-ben, mint az előző évben. Hasonlóan csekély volt a növekedés a rádió esetében is. A mozinál pedig némileg csökkent is.
    A tíz legnagyobb reklámoztató cég tavaly listaáron mintegy 80 milliárd forintot költött hirdetésekre, míg 2001-ben 60 milliárdot. A két év viszonylatában nincs változás a lista első három helyezettje között. A Unilever vezeti a piacot, 13 milliárddal, ám a Procter and Gamble-nek 2002-ben a 2001-es értéknél kevesebbet kellett reklámra fordítania ahhoz, hogy megőrizze második helyét. A Pannon GSM tartósan őrzi harmadik helyét: ehhez 2002-ben 7,9, 2001-ben pedig 7 milliárdot kellett reklámra költenie.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányságnál kezdett hivatásszerűen fotografálni. Meséli, csúnya dolgokat látott. Fényképezett péppé vert áldozatokat, gyilkos szerszámokat, készített perdöntő bizonyítéknak használt bravúrfotót petróleumlámpa kormos üvegén talált ujjlenyomatról. Jött Pest és a Pesti Riport, vagy ahogy városszerte becézték: a Sárga Sikoly. Ismerkedett az élettel, a riporteri munkával; ezt teljesítette ki a Mai Napnál. Díjak bizonyítják: nem is akárhogy. A Sajtófotó-pályázatokon felfigyeltek rá: díjat kapott a Keleti pályaudvar felújításáról készített sorozatára, a tizenhárom évesen meggyilkolt gödi cigányfiú temetésén készült képére, a whiskys rabló tárgyalásán készített felvételére. Az MTI-hez már érett fotósként került. Azt mondják: éppolyan lelkesen dolgozik unalmas sajtótájékoztatón, mint Nobel-díj-átadáson, külföldön vagy kőzáporban egy focipálya szélén.

Koszticsák állítja: nem bátor ő, inkább csak hagyja, hogy a munka belesodorja a koszovói háborúba, futballszurkolók verekedésének kellős közepébe, dunaszerdahelyi maffialeszámolásba, kalandos hőlégballonos repülésbe, vagy mint a díjnyertes sorozat mutatja, vak indulatokkal feltüzelt, budapesti tüntetésbe.

– Mégsem ezek a legfontosabb dolgok – mondja hirtelen. – Jó lenne megmutatni az embereknek, hogy van élet a nagyvárosokon, a politikán és az országos jelentőségű eseményeken kívül is. Ismerek olyan embert, aki erdőben lakik, szinte semmije sincs, a világgal alig van kapcsolata, és boldog. Ismerek ősi mesterségeket űző cigány embereket, és olyan megszállottat, aki természetes anyagokból épít házat magának, mert csak a természetben hisz. – Azt mondja: őket is szeretné megmutatni egyszer. És, hogy valóban erős figyelemmel van az élet nehezen fölfedezhető kicsinységei iránt is, arról az a kiállítás mesél majd, amelyet nagydíjasként a Mai Manó Házban rendezhet március 20-tól, párhuzamosan a Sajtófotó 2002 című kiállítással. Amelyen természetesen nagydíjas sorozata, a Hídi csata is látható lesz.

    A média szellemi sorvasztó hatása egyre szembeötlőbb. Főként a szinte minden háztartásban elérhető értéktelen tévéműsorok akadályozzák a tudat fejlődését. Minderről persze tudomást sem veszünk, hiszen az életünk szerves részét képező villanypásztor óriási vonzerőt gyakorol ránk: információéhségünk, és az időben érkező mámorteljes hangulat a képernyő felé vonzza tekintetünket.
    Tudományos kutatások igazolják, hogy a mértéktelen tévézés a kábítószer függőséghez hasonló állapotot idéz elő, mely kártékony a lelki és szellemi működésre. A gyermekek számára különösen veszélyes a "házi mozi", hiszen ők még nem tudnak különbséget tenni külső és belső képek között. A képeket a "bámuládából" erőfeszítések nélkül, kívülről kapják meg, ami egyrészt a könnyebbik út irányába viszi el őket, másrészt ezek a képek nem szolgálják a feszültségek feloldását, sőt újabb belső feszültségeket idéznek elő.
    Jelentős, már a hetvenes évek szakembereit is foglalkoztató probléma a képernyőn megjelenő agresszió negatív hatása. Az erőszakos cselekmények bemutatása nem kizárólag a televízió sajátja, de míg a könyvben vagy újságban olvasottakat elképzeljük magunkban, a tévé előtt ülve erre nincs szükség, s az ily módon fennmaradó energia később agresszív cselekedet formájában felszabadulhat.
A hatás függ attól, hogy a történet kitalált vagy valós környezetben játszódik. Az "életképek" a nézőt sokkal inkább hajlamossá teszik az erőszakra, mint a fiktív sztorik. Nem elhanyagolható az sem, hogy az erőszakra adott válasz jutalmazás-e vagy büntetés. Az előbbi azért is nagyon káros, mert az a gyermek számára követendő példa lehet. Fokozódik az ezirányú hajlam, ha a gyermek izgatott állapotban látja a műsort, s maga a tett könnyen utánozható. Az erőszak hatása eltarthat 15-20 percig, vagy akár ugyanennyi évig is, hogy aztán a megfelelő pillanatban a felszínre törve romboló cselekedetben nyilvánuljon meg.
    A horror és a szexfilmek, az akciófilmekhez hasonlóan ugyanúgy egész életre szóló torzulásokat okozhatnak a gyermeki személyiségben. Az öngyilkosság bemutatása szintén rendkívül káros hatást válthat ki a gyermeki lélekben. Ha ismert személy végez önmagával, tette a kiskorúak körében akár követőkre is találhat.
    Az erőszakos cselekedeteket felvonultató műsorok állandó nézése csökkenti az empátiakészségre való hajlamot, gyermekeknél előfordulhat, hogy ki sem alakul a másik ember érzelmeit átvevő képesség, az empátia, továbbá a lelki ellenálló képesség, amely nélkülözhetetlen a nehézségekkel szembeni küzdelemhez.
    Az ismeretszerzés oldaláról megközelítve a tévézés kérdéskörét, az az óriási információhalmaz, amely a képernyőn keresztül ránk zúdul, túlterheli befogadóképességünket, ráadásul nem élő tudás, mivel megszerzésében nem veszünk részt aktív közreműködőként.
Ugyanakkor azonban a mértékletes tévénézés egyik pozitív hatása pontosan a szélesebb látókör, a jól informáltság és a gazdag szókincs. Ezt az állítást, tévét néző és nem tévéző gyermekek képességeit összehasonlító kutatások igazolják.
    Napjainkban töméntelen igénytelen, a gondolati síkok szféráját még csak meg sem közelítő műsort sugároznak a tévécsatornák. Ilyenek voltak például a szerelmi bonyodalmak útvesztőiben bolyongó, agysejteket lassan sorvasztó mexikói sorozatok, melyek helyét a közelmúltban foglalták el a szintén hamis értékrendet tükröző, a fogyasztói társadalom tömegemberének ösztönélet megnyilvánulásait közvetítő, valódi világunkról "teleképet" mutogató végeláthatatlan "opusok". Ezek nemcsak rossz példát mutatnak, de jelentékeny időt vesznek el az emberek valódi életéből, melyet értelmes elfoglaltsággal, például a családtagokkal folytatott tartalmas beszélgetéssel tölthetnének.
    Egyébként is jellemző, hogy a család tagjai szinte már csak a tévé előtt üldögélve beszélnek egymással. Mivel ezek többnyire felszínes, a figyelem hiányától kongó monológok nem helyettesítik a folyamatos, értő, figyelemmel és érzelmekkel teli párbeszédeket. Ennél már csak az a rosszabb, ha a gyerekek egyedül, felügyelet nélkül tévéznek, magukba szívva számos kártékony képet és információt.
    Mindez persze nem jelenti azt, hogy mától fogva irtózzunk a tévékészülék bekapcsolásának még a gondolatától is. A tévé szinte már annyira hozzánk nőtt, családtaggá vált, hogy ha már megvettük használjuk is, de csak ésszel és mértékkel. A műsorkínálatot alaposan tanulmányozva válasszuk ki azokat a műsorokat, amelyek értelmünk tágulását és lelkünk épülését szolgálják. Jól kontrollált tévézést kívánok!
-er

Romániában egyre több az álforradalmár. Mára ugyanis háromszor annyian vallják magukat az 1989-es forradalom szereplőinek, mint tíz évvel ezelőtt.
Annak ellenére, hogy 1990 és 1991 között Romániában csupán 10 ezer forradalmárt tartottak számon, mára már 30 ezer személyt vettek nyilvántartásba. A decemberi események kivizsgálásával foglalkozó kormányzati bizottság érvényteleníteni szeretné a törvénytelenül kiállított igazolványokat. Az 1990-ben megjelent 42-es törvény szerint ugyanis a forradalmárnak minősített személyek többek között 12 ingyenes belföldi vasúti jegyre, adókedvezményekre, 50 ezer négyzetméteres kereskedelmi felület bérlésére jogosultak, a forradalomban elhunytak leszármazottjai 10 ezer négyzetméternyi építkezési telket is igényelhetnek. - Véleményem szerint a törvénykezésben van a hiba, hiszen nem ellenőrizték le kellőképpen az egyes forradalmárok igazolványkérésekor benyújtott fellebbezéseket. Az álforradalmárok megjelenésének az is kedvez, hogy a tavaly már 100 parlamenti képviselő támogatta azt a törvénytervezetet, amely szerint a forradalmárok és ezek leszármazottjai 20 ezer eurós kedvezményes lakásvásárlási, illetve 40 ezer eurós gazdasági tevékenységekhez szükséges hitelekben részesülhessenek.

    Nem sok olyan diktátor volt, akinél a bukás pillanatát élôben közvetítette a televízió, de Nicolae Ceausescu esetében ez történt. 1989. december 21-én a pártközpont erkélyén állt és beszélt Bukarest központjában, elôtte a sebtében mozgósított tömeg. A sokaság, amelynek soraiból — hallatlan, példátlan, elképzelhetetlen esemény — hirtelen tiltakozó kiáltások szálltak fel, a Conducatort, a vezért pfujolni kezdték. A Román Kommunista Párt addig a percig mindenható vezetôjének arcára értetlenség és döbbenet költözött, szava elakadt, a gyűlés félbeszakadt. Nicolae Ceausescu négy nappal késôbb halott volt, feleségével — sokak szerint rossz szellemével —, Elenával együtt végezték ki 1989. december 25-én, egy târgovistei laktanya udvarán. Az uralmát elsöprô felkelés körülményeit mindmáig nem tisztázták megnyugtatóan.
    A bukaresti gyűlés arra szolgált volna, hogy a néhány nappal korábban kitört temesvári felkelés, az ottani vérfürdô hírei által sokkolt lakosságot a sokszor bevált régi módon felsorakoztassa a Conducátor mellett — de a rendezvény visszájára fordult. Már aznap lôttek Bukarest utcáin, másnap az elnöki pár helikopteren menekült el a párt központi bizottságának helyt adó épület tetejérôl, nem sokkal azután, hogy a tömeg megrohanta a hatalom központját. Kiderült: a diktátor és felesége számára csapdát állítottak. A légijárm?vet a pilóta nem a menekülési pontra vitte, hanem üzemzavarra hivatkozva már elôbb földre szállította. A helikoptert elhagyva hiába próbáltak egérutat nyerni egy testôreik által leállított gépkocsival: felismerték, letartóztatták, sebtében összeállított statáriális bíróság elé állították, sommás eljárás keretében halálra ítélték ôket.
    A háttér a Ceausescu menekülését követô zűrzavar volt, a tévében is közvetített tűzharcok, valós és álhírek, sok halott az ország több városában (késôbbi hivatalos összesítés szerint is legalább ezer, de akkor sokkal többről véltek tudni). Hogy miként alakultak ki fegyveres összecsapások Románia számos városában a rettegett biztonsági szolgálat, a Securitate, a katonaság és a felkelők között, ki lôtt kire, honnan, miért, azóta sem világos.
    A Ceausescu-házaspár kivégzése nyomán gyorsan elhaltak a harcok. Az ország a tévére tapadt, az alkalmi videokamera által megörökített dermesztő képre, amely a hatalom tegnapi birtokosainak a kivégzőosztag által szitává lôtt holttestét mutatta, a laktanya kövezetén megalvadt vérpatakokkal. A lázálom véget ért.
    Nicolae Ceausescu 1918. január 26-án született Scornicesti olténiai községben, szegényparaszti családból. Cipésznek tanult, de hamarosan bekapcsolódott a kommunista ifjúsági mozgalomba. Mozgalmi munkásságáért 1936-ban és 1940-ben is bebörtönözték — és ezzel kezdôdött meg igazi karrierje, mivel Doftana fegyházában együtt raboskodott Gheorghe Gheorghiu Dej-zsel, aki a román kommunisták vezetôjeként az ország ura lett a második világháború után. Ezzel Nicolae Ceausescu is bekerült a vezetés szűkebb magjába.
    A szokásos pártfunkcionárius-karrier emeli a magasba: az ifjúkommunisták bukaresti, majd országos titkára, fôtitkára, a bukaresti pártbizottság tagja, képviselô a Nagy Nemzetgyűlésben, mezőgazdasági miniszterhelyettes, hadügyminiszter-helyettes, 1955-től pedig már a szűkebb vezető testület, a Politikai Bizottság tagja, a pártvezér jobbkeze. Gheorghiu Dej halála után, vagyis 1965-tôl az ő utóda az ország élén. Pártvezetôi posztját mindvégig meg is rzi — a szó szoros értelmében is a végig.
    Mindazonáltal megtévesztő lenne azt mondani, hogy már 1965-ben a csúcsra jutott, hiszen még ezt követôen is "felfelé lépett": míg elődje első titkárként vezette a pártot, ő később főtitkárként irányítja, 1967-től az államtanácsnak is elnöke (államfő), 1969-től a fegyveres erők főparancsnoka, 1974-től pedig testére szabják a köztársasági elnöki posztot, jogarral a kézben ábrázolja a hivatalos fotó. Uralma éveiben a személyi kultusz áthatja a közélet minden megnyilvánulását. Kötelező hódolat tárgya felesége is, Elena, akivel 1939-ben kötött házasságot. (Három gyermekük közül a legifjabb, Nicu volt a kiszemelt utód, ő 1996-ban cirózisban hunyt el.) Elena Ceausescu a diktatúra bukásakor a formális hierarchiában is a második helyen következett férje után.
    Nicolae Ceausescu hatalomra jutása után bizonyos rokonszenvet tudott kivívni a maga számára mind a korszak nyugati vezetői, mind az ország lakosságának soraiban azzal, hogy a "szocialista táboron" belül önállóbb külpolitikát folytatott, csökkentette a Szovjetunió befolyását, beleszólását a román ügyekbe, elutasított moszkvai kezdeményezéseket, nyugati és kínai kapcsolatokat ápolt, kiváltva a szovjet vezetôk rosszallását. Románia már a hatvanas években szinte névlegessé csökkentette a katonai szerepvállalást a Varsói Szerződésben, majd 1968-ban nyíltan helytelenítette Csehszlovákia katonai megszállását a Szovjetunió és a Varsói Szerződés más tagállamainak erői által, elítélte Afganisztán szovjet katonai megszállását is.
    A Nyugat hosszú ideig táplált illúziókat Ceausescu politikáját illetően: nem volt véletlen, hogy az Európai Közösség kereskedelmi megállapodást kötött Romániával (egyedül a "szocialista tábor" országai közül), vagy hogy Bukarest fogadhatta amerikai elnök látogatását is. Ceausescu látványos gesztusa: amikor a Szovjetunió lemondta a részvételt a Los Angeles-i olimpián, hogy így torolja meg az 1980-as moszkvai játékok amerikai bojkottját (Afganisztán nyomán), Románia — a "tábor" országai közül egyedüliként — 1984-ben részt vett a versenyeken és 20 aranyérmet hozott haza az amerikai földről.
    A belpolitikában a hivatalosan "aranykorszaknak" nevezett Ceausescu-éra néhány rugalmasabbnak tűnő politikai és kulturális reformmal kezdődött, ám a végletekig központosított hatalom továbbra is és egyre átfogóbban a Securitate állambiztonsági apparátusára támaszkodva ellenőrizte az emberek életének szinte minden megmozdulását, szétzúzott mindenfajta formálódó ellenzéket. Ceausescu a gazdaságpolitikát megalomániás terveinek szolgálatába állította, extenzív fejlesztés, idejétmúlt nagyipari komplexumok építése emésztette fel az ország erőforrásait, a hetvenes években felvett hatalmas nyugati hitelek erőltetett törlesztése a nyolcvanas évekre súlyos áruhiányt okozott. A mind erősebb nacionalizmus, a nemzeti kisebbségek elnyomása, a falurombolás, a vezetés "családi hitbizománnyá" válása fokozódó belső ellenállást és nemzetközi felháborodást váltott ki.
    Nicolae Ceausescu 1989-ben minden erővel megpróbálta elejét venni a többi "testvérországokban" kibontakozott reformfolyamatoknak — ekkorra mind Keleten, mind Nyugaton, mind országában elszigetelôdött. Már azelőtt bukott ember volt, hogy a bukaresti nagygyűlésen megszólalt a tömeg.

    Megszületőfélben a döntés: Bukarest határában lesz a majdani Drakula Park. Dan Matei Agathon ötlete meglehetősen viharos körutazás után révbe érni látszik. A legutóbbi megvalósíthatósági tanulmány minden paramétere a főváros mellett kardoskodik, a PricewaterhouseCoopers nemzetközi hírneve pedig alkalmas arra, hogy minden megalapozott vagy zsigeri kétkedést elfojtson. A cég profizmusa több mint ex cathedra kijelentés, a szórakoztatópark három lehetséges színhelyének rangsorolása meggyőző érvként csattan, mint annak a játékvezetőnek a ténykedése, aki úgy vezet „el” egy meccset, hogy a statisztikák végül a győztes csapat elnyomottságát mutatják. Drakula segesvári honosításának lehetősége ugyanis gyakorlatilag már régen a fikciók birodalmába költözött, a jelentés azonban ad a megrendelő kérésére, s tisztességes játszma reális győzteseként ábrázolja Bukarestet.
Hogy ezzel együtt vagy mindenek ellenére megvalósul-e a román idegenforgalom első emberének dédelgetett álma, azt persze még a meggyőző adatsorok ellenére sem képes senki teljes bizonyossággal megjósolni. A lényeg nem is ez, hanem hogy kinek áll érdekében továbbra is életben tartani az agathoni elképzelést, akár egy úrigyerek szeszélyét, kvázi azzal az elgondolással, hogy addig is nem csinál egyéb őrültséget. A legfőbb veszélyforrást szerencsére megszüntette a hazai demokrácia leghatékonyabb belső elhárítási egységének is titulálható Pro Europa Liga, illetve külföldi partnerei. A világörökség részének számító Küküllő menti város „felszabadulásának” azonban még így is súlyos ára lehet. Egyelőre elegendő csak a sokadik megvalósítási tanulmányért fizetendő összegre gondolni – amelyet minden bizonnyal tovább hizlalnak a megrendelő által preferált „extrák” –, csupa apró adólejből összeálló költségvetési pénz.
    A munkahelyteremtés demagóg szólama, a tervezett bevétel tetszetős összegeinek hangoztatása mögött azonban legfeljebb tékozló miniszteri szeszély fedezhető fel, amellyel egyelőre senki sem akar vagy szándékszik leszámolni.
    Minden valószínűség szerint további pénzügyi áldozatokat követel a kormányzati rögeszme, a részvényvásárlás lassuló üteme, a meglehetősen hektikus módon megnyilvánuló befektetői érdeklődés mellett máskülönben még sok értékpapírt kell vásárolnia a kormányfőnek.
    Valakinek már csak el kellene mennie Disneylandbe.

Emléktábla-háborúba kezdett Marosvásárhelyen a Nagy-Románia Párt. A szélsőséges nacionalista román párt helyi képviselői rövid időn belül másodszor szerelték le Bernády Györgynek, Marosvásárhely egykori polgármesterének az emléktábláját. A hétfői román lapok beszámolói szerint Dumitru Pop szenátor, valamint a PRM három Maros megyei képviselője a hét végén saját kezével szerelte le ismét a marosvásárhelyi prefektúra épületének faláról az emléktáblát. A PRM képviselői már tavaly októberben, az emléktábla felavatását megelőző napon eltávolították helyéről az egykori magyar polgármester számukra elviselhetetlen domborművét. Az emléktábla helyére egy másikat helyeztek el, amely szerint 1916-ban ebben az épületben öltek meg 35 románt. "Amíg én Románia szenátora vagyok, addig itt nincs mit keresnie Bernády Györgynek" – jelentette ki Pop szenátor. A román honatya ősi sérelmét hangoztatta, mint mondta, annak idején maga Bernády György tiltotta meg nagyapjának, hogy tejet áruljon a városban.