CyberPress.Sopron

Lk 2.22-32 Amikor elteltek a tisztulásnak a Mózes törvényében megszabott napjai, felvitték Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, ahogy az Úr törvényében elő volt írva: az anyaméhet megnyitó minden elsőszülött fiú az Úr szentjének hívatik, s az áldozatot is be akarták mutatni, ahogy az Úr törvénye előírta: egy pár gerlicét vagy két galambfiókát. Íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű igaz és istenfélő ember. Várta Izrael vigaszát, és a Szentlélek volt rajta. Kinyilatkoztatást kapott a Szentlélektől, hogy addig nem hal meg, amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek indítására a templomba ment. Amikor a szülők a gyermek Jézust bevitték, hogy a törvény előírásának eleget tegyenek, karjába vette és áldotta az Istent ezekkel a szavakkal: „Most bocsásd el, Uram, szolgádat, szavaid szerint békében, mert látta szemem üdvösségedet, melyet minden nép színe előtt készítettél, világosságul a pogányok megvilágosítására, és dicsőségül népednek, Izraelnek.”
A negyedik évközi vasárnap egybeesik Gyertyaszentelő Boldogasszony, Jézus bemutatásának ünnepével. A bevezetőben "szűkre szabottan" idéztük a mai napra előírt evangéliumi részt - a teljes szöveg Lk.2,40-ig tart. Az újszövetség Jézus korabeli tanúságtevőit halljuk a részletben. Símeon (és Anna) vallomását olvassuk arról, hogy megérkezett Jézusban az, akire vártak. Az ismertebb kettőjük közül Símeon, akinek imádságát, ahogyan "konyhalatinsággal" emlegetik, "nunc dimittis-ét" a napi zsolozsma részeként mondja el az egyház.
S valljuk meg, van valami különleges szépség ebben a szövegben. Nemcsak irodalmi értékére gondolok, bár az is külön elemzést érdemelne, de valami más is tükröződik benne. Nehezen tudnám másként megfogalmazni: ez nem más, mint az igéretet bíró tanúságtevő egészséges nyugalma, az Isten jelenlétében élő ember "visszacsatolásos" kapcsolatának a közösség elé tárása. A nem hívő, a gyakorlati materialista ember számára első pillanatra döbbenetet okoz, sőt visszatetszést kelt a gyakorlati tény; ha mindaz igaz, amit Símeon mond, akkor meg kell halnia. Az irodalmi műveltséggel bíró Dürrenmatt "Öreg hölgy"-ére vagy Kazantzakiszra asszociál, és értetlenül fogadja a gyermeket a karjaiban tartó ember örvendezését. Általában elfogadhatatlan a gondolat, hogy konkrétan meghatározva, sőt egyáltalán, elfogadjuk a földi élet határát.
A szemlélet áll többé-kevésbé távol tőlünk, hogy létünknek ne csak saját magunk legyünk "főszereplői", hanem beleillesszük azt nem csak egy történelmileg utólag értékelt kisebb-nagyobb szerepbe, de hogy elfogadjuk: kozmikus, egész világot érintő és csak nekünk szánt, egyéni kapcsolatra születtünk a Teremtővel. Hatalmas és rendkívül merész gondolat, melyet egyáltalán nem kisebbít az, hogy konkrét napot és órát nem állítottak elénk. A feladat és a cél, a találkozás így is előttünk van, s jó lenne, ha a hangsúlyt nem a várakozás tehetetlen tétlensége, hanem a pillanat jó felismerése kapná. A gondolat nem a kétes filozófiák "beleolvadásos", körülírhatatlan és homályos egész fogalmát, hanem egy nagyon konkrét, a leghasznosabb eszköz-lét kézzelfoghatóságát takarja.
- DI -