CyberPress.Sopron

Mk 1.40-45 Egy leprás jött hozzá, térdre borult előtte, s így kérte: „Ha akarod, megtisztíthatsz.” Jézusnak megesett rajta a szíve, kinyújtotta kezét, és így szólt hozzá: „Akarom, tisztulj meg!” Erre rögtön elmúlt a leprája, és megtisztult. De Jézus szigorúan ráparancsolt s elküldte, ezt mondva neki: „Vigyázz, ne szólj róla egy szót sem senkinek, hanem menj, mutasd meg magadat a papnak, és ajánld fel tisztulásodért a Mózes rendelte áldozatot, bizonyságul nekik.” Ám az, alig hogy elment, mindenfelé híresztelni és terjeszteni kezdte a dolgot. Emiatt Jézus nem mehetett nyilvánosan be a városba, inkább távolabbi, csendesebb helyeken tartózkodott. Az emberek mégis mindenünnen jöttek hozzá.
Ha egy tudomány "beindul", nem lehet megállítani, egyre nő, és valamennyire biztosan partikularizálódik ( részekre is szakad). A szentírástudomány sem különbözik ettől, s már nyugodtan mondhatjuk: vannak "csoda-szakértők", akik köteteket töltöttek meg a jézusi csodák leírásával és elemzésével. Ez utóbbiak egyik szempontja, hogy melyek azok az állandó elemek az evangéliumi leírásokban, melyek - száraz, irodalomtörténeti elemzésként a leírások, a hit embere szemével figyelve - a csoda-megtörténések feltételei.
A mai leírásban, mely egy valódi leprás meggyógyítását mondja el (az ószövetségben leprának neveztek csaknem minden bőrbetegséget, s ez súlyos kitaszítottsággal járt), felfedezhetünk két általános "törvényszerűséget", mely talán közös az összes hasonlóban.
Az első a hittel való odafordulás a gyógyító Jézushoz. A reményvesztettség stádiumában levő beteg természetes erejét talán meghaladná, hogy olyan hosszú idő után, egyként a sok közül, Jézushoz forduljon. Ha ebben kétkedünk, mondván, a beteg odafordul, ahová csak lehet, jusson eszünkbe pont az Úrtól másutt olvasható idézet: "Elizeus próféta korában is sok leprás élt Izraelben, s egyikük sem tisztult meg, csak a szír Naamán."(Lk 4, 27) A még határozott és jó irányt vevő remény sem "csatolódik" automatikusan és feltétlenül vissza. A gyógyítások és csodák egyik eleme tehát adott.
A másik "elem" - mely ma is "állandó" - Jézus magatartása a beteggel szemben: "megesett rajta a szíve". Igazán csak az tud azonosulni a beteggel, akinek egyrészt nem keményedett meg a szíve, másrészt aki maga is beteg, vagy legalábbis volt már hasonlóan beteg. A gondtalan, életvitelében nem akadályozott, egészséges egyén empátiája lehet bármilyen mély, mégsem ugyanazt jelenti, mint a "már voltam, tudom milyen az" szituációja. Ha ehhez hozzávesszük Jézus előrelátását saját sorsát illetően, ha csak egy picit "racionalizálni" tudjuk a "keresztre felvitt bűneink" realitását, akkor válik igazán tiszta olvasatúvá a Márk evangélium részlete.
A befejező gondolat pedig talán így szólhat: Jézus mintaként élte elő számunkra életét. Valamilyen módon az Ő cselekedeteihez hasonlóan kell élnünk ma is a világban. Megtiszteltetés, ha a hívő, vagy egyszerűen csak beteg, de gyógyulást nem találó emberhez bennünket küld az Isten, ha mi vagyunk a "kinyújtott kéz". Lehet, hogy ez nem hoz látványos megtisztulást, csodaszerű gyógyulást, de maga maga a beteg elfogadása, a kapcsolat lesz az a csoda, amire modern világunk leprásainak valóban szüksége van.
- DI -